Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom
rámutatni arra, hogy a velencei fogantatású csillárok nem ízűinek össze sem a pannó és a képek, sem az előbb vázolt környezet tárgyainak nemes egyszerűségével. A húszas években a szabadvers megjelenésekor sokan úgy ítélték, hogy a rímes, időmértékes versnek vége. József Attila, Radnóti, Illyés és mások mégis gazdagították a magyar irodalmat ilyen Vádolom A nap gátlástalanul ragyog a felhőtlen, azúrkék égen. Távolabb északon vibrálnak a budai hegyek, az Erzsébet-híd nagyszerűen ível át a Dunán. Zöld pázsitszőnyeg, kicsit távolabb Lágymányos ragyogó új házai. Lenn, a Petőfi-híd mellett építik a rakpartot, kőrakások mellett munkások dolgoznak, egyikük vizet iszik, a víz végigcsorog mellén. Pufók kisbabák, érdeklődő nagymamák, futkosó kutyák. Egyik kutya megáll, megtorpan a kő mellvéden, lesekszik lefelé. Lenn, az alacsony vízből előbukkanó zátonyos partrészen ketten serénykednek. Kajakot szerelnek össze, a faváz már kész, most húzzák rá a szürke-piros gumiköpenyt. Fölöttük sirályok. Teljes az idill, mint egy kooprodukciós filmen. A fiatal, harmincöt év körüli férfi keskeny, barna arcán izzadság csorog, keze, mintha fojtogatná, úgy markolja, erőszakolja a favázat a csónak köpenyébe. Hirtelen fölpillant és rákiált a nőre. — Az istenért... Zsuzsa! Rendesen tartsd azt a csónakot! A nő csodálkozva fölegyenesedik, meglepetten, bocsánatkérően és megbocsátóan néz a férfira. Végigtörli a homlokát, mosolyog. — Ne idegeskedj már, öregem! A férfi kicsit szégyenkezik, néhány gyors, erős mozdulattal befejezi a szerelést. Ö is fölegyenesedik. — Ne haragudj! — cigarettára gyújt, elmosolyodik és tárgyilagosan megjegyzi — Egyébként én voltam a marha. Leülnek, pihennek, cigarettázva nézik a vizet. Zsuzsa belehajít egy kavicsot, az kicsit távolabb röppen, egy horgász idegesen felkapja a fejét, Zsuzsa megszeppen. A férfi végigjáratja a szemét a parton, csaknem elandalodik. Azután megpillant egy gyárépületet, végignéz a kéményen, keserű lesz az arca, és bedobja a cigarettát a vízbe. Zsuzsa fél szemmel figyeli, tudja, mire gondol a férje. — Hagyd már, Balázs — kéri. — Három hétig akár semmire se gondolj! Egyáltalán semmire ... Evezünk, süttetjük a hasunkat a nappal... — A férfi türelmetlen mozdulatot tesz, Zsuzsa aggódva vizsgálgatja és halkan hozzáteszi. — Tudod, rettentően rád fér ez a kis szabadság. — Rám . .. művekkel. Korunkban a képzőművészeti törekvések rendkívüli sokfélesége és gyors változása idején a realizmust iktatták ki a következő utak sorából. Németh József hatvani alkotása azt mutatja, hogy kellő tehetség és egyéni alkotóerő még ebben is tud értéket teremteni. Dömötör János — Igenis, rád! Mióta nem voltál velem ilyen hosszú ideig együtt? Nyáron! Hosszú idő. — Maga elé bámul. — Ügy elszalad ez a három hét, mint két nap. Te — kiált fellelkesedve —, emlékszel? Ott van Baja előtt az a remek kis sziget. Emlékszel azokra a nagy fákra? Rajta a kárókatonák... olyanok, mint a nagynéném. Majd hempergünk a homokban és napozunk. Egy hétig ki sem dugjuk az orrunkat onnan. Tudod, hogy neveztem el? A férfi kérdően rápillant. Zsuzsa lehajtja a fejét, csöndesen huncog, mert kicsit megilletődött. — A Boldogság Szigetének... Az a két nap, amit ott töltöttünk ... A férfi hirtelen feláll. — Gyerünk. Zsuzsa felvidul, boldogan cipeli a kajak orrát. — Na, pupák! Most is bizseregnek a kis idegeid — térdig a vízben áll —, amikor vár az a sziget? Remek sport lesz! A férfi sandán rápillant a gyárkéményre. — Sport? Gyógyterápia. ★ A víz olyan csöndes alázattal simul a csónak elé, mint egy tó. Csak Balázs evez. Nagyokat húz az evezőn, a könnyű kajak meg-meglódulva mozdul az evezők nyomán, vászontetején ütemesen peregnek-dobolnak a lapátról lehulló, ragyogó kis vízgömbök. Zsuzsa két lábát feltette a kajak tetejére, karját, arcát olajozza, azután újságpapírt ragaszt az orrára, kényelmesen hátratámaszkodik, és hetyke arccal napozik. Balázs hátrapillant, csöppet elmosolyodik. Mellettük hatalmas hajóként, füstölgő kéményekkel úszik el Csepel. — Kegyelmes asszonyom! — Nyaralok, fiam — Zsuzsa hallatlanul felsőbb- séges. — Elhízom majd. És nem érdekel semmi, és az egész utat végiglazsálom. Ellenvélemény? — Nincs. Most balfelé pillantanak, uszályok mellett sodródnak el, átúsznak a nagy távvezeték alatt, lassan fordul a Duna, megnyílik, kitárul, kijutottak a városból. Előttük kis, fával borított sziget, úgy emelkedik ki a folyamból, mint egy hatalmas hal háta. Zsuzsa fitymálva nézegeti. 12
