Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Herman Lipót és Reich Károly kiállításairól
Csendélet lődés kíséri, s hogy a rajzolás visszanyerte hagyományos jelentőségét. A művészek, műértők tudatában vannak a michelangelói tétel érvényességének, „a képzőművészetek anyja a rajz”, s ezt nemcsak az iskolázás tananyagának tekintik, de a teremtő munka lehetőségének is, mert e téren a mesterségbeli tudás elsajátítása egyúttal a művészi megnyilatkozásra is alkalmat ad. Herman Lipót életműve is a rajzolás nélkülözhetetlenségét bizonyítja. A közvélemény őt általában mint festőt tartja számon, de ugyancsak a részrehajló tájékoztatás következtében. Pedig a nyilvánosság előtt is gyakran szerepelt grafikáival, hat évtizedet meghaladó pályája során rengeteg vázlata, tanulmánya, feljegyzése jelent meg a nyilvánosság előtt, a napilapok, a folyóiratok rendszeresen közölték tusrajzait, aktualitásokról beszámoló riportrajzait; a képcsarnokok sikeresen terjesztették rézkarcait. Az utóbbi esztendőkben többször esett szó már arról, hogy háromszázötven füzetet betöltő rajzos napló maradt utána, mely hagyatékából a Magyar Nemzeti Galéria adattárába került. E naplóban több ezer illusztráció kíséri magánügyeinek, közéleti tapasztalatainak a leírását, könnyed emlékeztető, pontosan kidolgozott helyszíni tudósítás egyaránt megtalálható közöttük. A Gyöngyösi Galériában szénnel, fekete krétával készült hangulatképeit mutatták be a rendeMezőn (Szabó Sándor reprodukciói) 7
