Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: Hevesről indult, Párizsban alkotott

Kozáktánc (1930) gipsz, 62 cm

sok, így ülteti át szobrászatra az emberi test mozdulatát kölcsönző „Lendület”-et, a posztkuibiszti- kus „Lebegő”-t, a ,,Szolfézs” zenei tartományát, s valami különös bájjal, kedvességgel, zártsággal és teljességgel egyben a fizika, a világmindenség alaptörvényét, a „Gravitáció”-t fával, 1934-ben. A történelem hajnalát, a békét jelenti be a bombarobbanásos, lángszórós 1943-as „Kakas” finoman érzékeny és így erőteljes esztétikumával. Reverdy egyik versében századunk emberi valóságának „belső táját” hangoztatja.

Beöthy ezen a nyomvonalon haladva fedezi fel és láttatja dialektikus kettős formával a „Felemelkedés és bukás” elágazásait, életünk ikaroszi és daidaloszi emelkedését, süllyedését. A szerelem a legizzóbb találkozás, két ember, két forma egyesülése, ilyen értelemben egy test a szobrászilag mélyen átérzett és tökéletesen kifejezett „Pár”, továbbá a „Hal”, melynek vízhez igazodó formája érzékelteti az állat szükséges aszkézisétt Minden állat, a hal is, a számára rendelt anatómia szerint él, csak az ember kivétel a maga fegyelmezetlen időnkénti kövérségével, mely az anatómia törvényeinek megsértése. Csak az ember fordul ki formáiból, Beöthy tanúsága szerint, a „Hal” soha. Egyedi rendszerrel jelzi a valóság ezen igazságát. Pompás körforgalom, áttekinthető labirintus a gipszben fennmaradt „Don Quijote” 1947-ből és a sokszorosan gyűrűződő, oldalkitérésű, felfelé ívelő, heroikus és halk „Asszony”, továbbá az életmű

fináléja, az 1957-es keltezésű „Gepárd”, mely maga a dzsungel és az emberi gondolat felső foka, valami mély titok, törvény és összefüggés, a minden- ség alapjele. Nemcsak gepárd, hanem a lényeg, az élet növényekre osztódó, állati és emberi formákban felivelő, fölhorgadó. gyűrűző, megerősödő, megszakadó, folyamatosan megújuló ősi, szent és végérvényes rokonsága. Ez a „Gepárd”, a földcsillag alapjele, nyugodtan bemutatkozhatnánk vele és általa egy másik galaktika létezőinek.

Beöthy Maupassant és Kosztolányi méltó társa, felnőtt novelláiknak és verseiknek a tiszta stílusához. Vérbeli epizodista, mint Massaccio, a kihasított teret építi fel szobrokkal, mely test és gondolat, jel és üzenet, ritmus és tömb. Építész, konstruktőr, szobrász és filozófus egyszerre, az európai és magyar plasztika egyik, szonátákat komponáló költője, nem lépi át határait a maga szenvedélyes polihisztorságában. mely nem csapongás, nem műfajkeresés, hanem összetartozás. Beöthy István teoretikus is volt. Ebben az értelemben írt tanulmányt az ,,aranysor”-ról, mely egy komplex újdonsággal értelmezett szobrászi aranymetszés-szabályzat szolgálati törvénykönyve, magánhasználatra és minden önkéntes társnak címezve. A Bauhaus eszDon Quijote (1947) gipsz, 74 cm

12