Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 2. szám - KÖNYVESPOLC

'kezetét teszik bensővé; az egyén számára, s az adott társadalmi formáció fennállása alatt folyamatosan újratermelődnek.” A mai valóságban is tapasztalható keveredés oka, hogy az új értékrendszert létrehozó új intézmónyformák és -működések, emberi kapcsolatok kialakulása közben „még jelen van, beépül, konzerválódik a régi formáció egy-egy intézménye, s vele együtt a régi társadalmi forma értékrendszere is.”

Vizsgálódásaik szerint ma hazánkban négy már kialakult és egy kialakulóban levő értékrendszer hat a társadalom tagjainak gondolkodására, cselekvésére. A „befejezett” négy a szokás- és hagyományőrző, a polgári-individualista, az utópista-anarchisztikus, a bürokratikus, a kikristályosodó pedig magától értetődően a szocialista-kommunista értékrendszer. Ezek egymásra hatását, keveredését, esetleges hiányukat elemezve a szerzők jellegzetes — bár nem térbeli, csak síkbeli — ábrázolását adják a jelenbeli tudati állapotoknak.

Szisztémájuk szerint a hagyományőrző értékrend jelszava: „légy olyan, mint mások!” Közösségen belül modellkövetés, a norma, kifelé klikk-jellegű különbözés a követelmény. A gondolatmenetet az „Ök így tanulták, tehát így jó!” séma határozza meg. Társadalomképe megszabja, „hogy a társadalomban az egyén fölfelé csatlósként, lefelé kegyükként viselkedjék.” Ezen értékrend ma élő formáit a feudalizmustra vezetik vissza a szerzők. Jelenbeli „hatása általában a konzervatív időszakokban erősödik fel, amikor a társadalom tömegei távolodni érzik magúiktól a viszonyok közvetlen változtatásának lehetőségét.” Táplálják továbbélését az objektív hiányok: biztonságosabb a kölcsönös szívességek hálója, „minit a véletlennek való kiszolgáltatottság.”

A polgári értékrendszerben — Kapitányék verziója szerint — szlogen a „másoktól különbözni!” Legfőbb cél az egyén boldogulása, lényeges igény: javak birtoklása. Viselkedésében,, társadalomképében fontos elem a „harc”. Fő elvnek számít a hasznosság és az egyediség; szervesen hozzátartozik az egyéni világ- magyarázat igénye. Az értékrendszer a modern polgárság kialakulásával veszi működésének kezdetét. Nálunk fenntartja létét „az egyéni önállóság, az aktivitás, a szuverenitás kifejlődésének megkésettsége”, valamint — egyebek közt — „az, hogy az egyéni képességek felszínre jutásának, kiválogatódásának nem dolgozódtak még ki alkalmasabbnak tűnő mechanizmusai.”

Az utópista értékrendszerben a lázadás szemlélete érvényesül. Eszménye a totalitás, ideálja az aszke- tizmus, a „roham”. Gondolkodási mechanizmusára jellemző, hogy nem valós lehetőségeikből, hanem kitűzött célokiból indul 'ki. Ez az értékrend szűk körben hat a többinél, mivel vállalója tartós társadalmi nyomásnak teszi ki magát.

Konkrét feladatokra szűkített szemlélet jellemzi a

Szocialista mozgalmak és az egyházak(?)

A szocialista mozgalmak és az egyház(ak) teoretikusai között, több mint egy évszázad óta folyó elméleti csatározások — paradox módon — nem az áthidalhatatlan különállást, hanem az egymás nézeteihez való közeledést eredményezték napjainkban. Eltekintve olyan elszigetelt kísérletektől, mint amilyen a vallásos szocialistáké volt, egyre inkább megfogalmazódik az igény a két eszmerendszer különbségeinek és kapcsolódási pontjainak az eddiginél világosabb és egyértelműbb meghatározására. Minden olyan elméleti törekvés ugyanis, amely komolyan veszi a társadalmi fejlődés progresszív irányú tudatosítását, valamiképpen bele kell, hogy ütközzék az

bürokratikus értékrendszert. Az anarchistával ellentétben „a fennsőbbség döntéseit tekinti minden helyzet abszolút kulcsának.” Eszménye a társadalmi érdek szolgálata — elvben; ennek gyakorlata azonban sokszor „hivatali, intézeti, üzemi stb. értekösszefonó- dásra szűkül.” Köziponti értéke a rang, a tekintély. Az értékrend működését napjainkban tovább serkenti „az egyes ember átlá'tási lehetőségeinek” korlátozottsága.

Különösen érdekes fejezete a könyvnek, amelyben a szerzők, azt részletezik: milyen alapértékekkel gazdagíthatjuk szocialistawkommuniista értékrendszerünket a korábbi értékrendek elemei közül. A hagyományőrző típusból például a stabil rend igényét, illetve a közösségi jelleget emelik ki. A polgári-individualista típusból a személyiség becsülését, az egyén specializációját, alkalmazkodóképességét, valamint az élet örömeinek, a kellemességnek az értékké emelését említik. Az utópista-anarchisztikus értékrendszer ránk testálhatja az élet egészét átfogó cél igényét és a kritikai alapállás követelményét. A bürokratikus értékrend összetevői közül a szervezés fegyelmét látják megőrzendő elemnek, ám könyvükben felsorolják a túlhajtásokkal járó veszélyeket is.

Különös figyelemre tarthat számot az a fejezet, amely a szocializmus által létrehozott, illetve létrehozandó értékeket tárgyalja; ilyenfajta értékek tisztázása, tudatosítása ugyanis még nem kellően épült be propagandánkba. A szerzők igen fontosnak tartják egyfajta relaitivitás-tudat megjelenését. Az elnevezés talán mesterkéltnek tűnhet, de ne feledjük, valaha az „értéktöbblet”, az „értéktörvény” stb. Is szokatlan kreatúráknak hangozhatott. Mint Kapitányék fogalmaznak: a relaitivitás-tudat „a célok és eszmények állandó átsruktúrálódásából ered, aminek következtében a régi, statikus módon felfogott eszmények, értékek olykor követhetetlenneik tűnnek. A tegnapi célokhoz való ragaszkodás könnyen konzervatívvá tehet olyanokat is, akik nemrég a konstruktív erők képviselői voltak.” Lényeges új értékként jegyzik föl listájukra a kötet írói az elidegenedés leküzdését, a munka humanizálását, az érintkezési viszonyok funkcio- nalizálását. Üdvözítő lehetne, ha ezeknek az,_újszerű értékeknek a megítélése, tisztázása nem csupán tudósok „beiügye" maradna, hanem a tömegközlés és vitakörök révén utat törnének maguknak a köztudatba.

A könyv lendületes, világos stílusát csupán néhány oldalon teszi fárasztóvá a tudományoskodó túlírtság, illetve az idegen szavak fölösleges szaporítása. Ám ezeknek az oldalaknak az egyszerű átlaipozásávai is hasznos, sőt fontos olvasmány lehet az Értékrendszereink. Eredeti gondolataival hatásosan segítheti jelenünk értékelemzését, hozzájárulhat társadalmi cselekvésünk tudatossá tételéhez. (Kossuth Könyvkiadó, 1983)

Molnár Pál

együttműködés szükségszerű követelményébe, ill., annak vizsgálatába: milyen lehetőségek rejlenek a világnézeti alapkérdésekben merőben ellentétes eszméket valló egyének és csoportok együttmunkálko- dásában. Az így felvetődő feladatok megoldásának alternatívái aszerint alakulnak, hogy nyíltan elismerik-e a dialógus szükségességét, vagy pedig' megkísérlik kétségbe vonni — éppen a világnézeti különbségből adódóan — elméleti és gyakorlati fontosságát. Az első megoldási lehetőségre minden bizonynyal a Marxizmus — kereszténység — protestantizmus címmel kötetbe gyűjtött tanulmányok lehetnek a legmeggyőzőbb példák. Az 1981. szeptemberében szervezett valláselméleti tanácskozáshoz és protestáns—marxista párbeszédhez kapcsolódó fejtegetések tanulmányozása ezért is látszik hasznosnak.

62