Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Törőcsik Miklós: Fejezetek a reformkori széppróza történetéből
festőiség, mondatszövevényük — a romantikus alakleírás iskolapéldája! A „sajátságos külsejű” Rása-ház, a fejedelem kolozsvári lakhelye, ahonnét a kivégzést végignézi: ,,A lak emeletés volt, egészen új, szerfölött magas födele vörösre festve, s elül hegyes, toronyforma csúcsba Végződött, s armyira kinyúlt, hogy a legnagyobb záporban ázás veszélye nélkül lehete a ház előtt mulatni. Ezen első része a födélnek nyitva állt, s igen cifra mívű fakarzat |védte, melybe csak a födélen keresztül lehete bejutni. A felső emelet közepet táján két, az akkori időben szokatlan nagyságú ablak szorosan egymás mellett, szinte eggyé olvadt; csak keskeny, elevenvörösre festett oszlop választá el őket egymástól. Mellettök jobbra-balra hat-hat kisebb ablak nyílt, a felső három-hárOm kerek, az alsók négyszögnek. A felső emeletet a ház alsó osztályától, egész hosszában elfolyó, keskeny zsindelyfödél választá el, mely kockásán vörösre és fehérbe volt festve. A féljebb leírt kettős ablak alatt magas, kerek boltozatú kapu mélyedéit, s emellett, jobbra-balra hét ablak, cifra zöldre festett s aranyozásokkal terhelt rostélyzattal.” Itt is láthatjuk a színességet, a festőiséget, a forrnák változatosságát, sőt talán még valami ere- detieskedést is, az egyediség túlhangsúlyozásában. Tanulságos megfigyelni azt az írói tudatosságot, amellyel szinte előre eltervezve úgy építi a házat, hogy az lakójá, a fejedelem egyéniségét is kifejezze, és megteremti az író azt a lehetőséget is, hogy Báthorival együtt tudja végignézni az olvasó a kivégzést, a „szokatlan nagyságú ablak” mögül, észrevétlenül. Álljon itt végül egy példa Jósika pátoszt sugárzó romantikus nyelvére, amely egyben a reformkori széppróza ünnepélyességét, emelkedettségét is tükrözi: „Hegyek ormain szabadabbal lehel a tágult kebel, szárnyakra vágy, s a szem tükrébe egy világot fogad fel, alatta terjed a vidék, s a magasban oly nagynak hiszi magát a kis ember! A tenger síkján, ha rubinkoronával emelkedik a királyi nap, vagy violaszín fellegek közt hanyatlik vízsírjába, végigcsillogva, hosszú fénylő vonalban, a zöld elem hánykódó zománcán: a kebel elfogódik, mintegy elszigetelve a lakott földtől. s eltépetve azok köréből, kikhez szívvágyai olvasztják ezer lánccal s érzéssel; minden tartalékja önmaga! A ház, mely hullámokon nyargal vele, önkészítménye; a tű, mely röptét vezérli, öntalálmánya; s a cél, melyre tökreszik, önidézetű.” A himni'kus, pátetikus hangvétel a mai olvasó számára talán már idegenül hat, de a korabeli közönségnek ez a művészetet jelentette, nem éreztek a regény egyetlen motívumában sem ténybeli, felfogásbeli, stilisztikai vágy nyelvi anakronizmust. Hiába nincs „Valódi belső történetiség” a regényben, a történelmi refcvizítumok mesteri alkalmazása megteremti a „hajdaníság illúzióját”. Hiába a dídaktikussága is: „Rendkívüli történet, magyar múlt s erkölcsi okulás e hárm'as érdeke vezeti Jósika képzeletét” — ő képes fölülemelkedni ezen és „regényekben tudja magát költőnek”. Ezek Horváth János sZavtai. Vajon szükséges-e ennél szebb és autentikusább elismerés! Törőcsik Miklós ISZLAI ZOLTÁN: Osztályfőnöki óra Osztályfőnökünk gyönge lett ezer kilencszáz ötven négybe’ a banketten beléesett a vendéglő tükrébe. Kicipeltük részeg fiúk levegőzni a parkba Nedves arcát a kavics út boronás mezövé marta. S ő aludt Körül a fenyők tisztes tanárként álltak A nyári égen szárnya nőtt valami gyors halálnak. A fölbillenő hajnalon kigyúltak émelyszínű fények átszorongott a torkokon egy hihetetlen ének — öreg volt részeg Senki sem tudott semmit se róla azóta tart a végtelen osztályfőnöki óra. (A Lármafa c. kötetből — 1970 Magvető Kiadó) PETRÓCZI ÉVA: Gyermekdal-töredékek Kata, Kinga Éva — fülem hat éve gőgicsélés-fonotéka. Fehér kisingek káposztalepke-raja kering álmomban éjszaka. Lomb-távcsövön kémlelem az utat: havonta kétszer jöttök-mentek; nincs ennél irgalmatlanabb. A szétszaggatott hármasoltáron három név ragyog: Kata, Kinga, Éva — mindhárom méhem kincse volt. Kata, Kinga, Éva — háromfájdalmú szívem a szó hatalmával nem orvosolható. 39
