Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 2. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Soós Tamás: "Anatóliai jajlák emlegessetek"...
HAZA ÉS NAGYVILÁG „Anatóliai jajlák emlegessetek Az autóbusz egyhangú dobogással kanyargóit Trá'kia sziklái között. Az utazásit sajátosan hangulatossá tette a buSz hangszóróiból harsogó szenvedélyes török zene, az itt-ott felbukkanó minaretek, dzsámik, a salvarba öltözött falusi asszonyok, fekete csarsaf mögé rejtőző nők és a dombhajlatokban legelésző juh- és kecskenyájak látványa. Feleségemen és rajtam kívül még két európai útitárs fürkészte szemmeresztve a szokatlan élményt adó látványt. Török társáink tereferéltek, újságot olvastak, az asszonyok hennás kezei a hosszúra nyúlt bumlizás miatt nyűgösködő gyermekeik buksiját simogatták. Látszólag őket nem izgatta a hazai föld romantikája. Azonban csak a feszí- nes Szemlélődének nem tűnt fel az a nemzeti büszkeség, amellyel mögöttem ülő útitársam mutogatta és magyarázta nékem, a „zöldfülű” magyar turistának a nevezetesebb látnivalókhoz fűződő történelmi vonatkozásokat. Pedig újsütetű barátom, a szónak iskolázottságot jelentő értelmében — nem volt tanult ember. Egyike volt annak a sok ezer töröknek, akik napok óta utaztak Nyu- gat-Európa munkát és megélhetést biztosító országaiból azért, hogy a mu'szlim világ nagy ünnepének, a Ramázannák utolsó perceit szeretteik körében töltsék. Névtelen ismerősöm egyik sorstársa a sok Mehmednek, Orhánnak, Ahmednek, egy a munka száműzöttjei közül, akiket a jól bevált analógiával vendégmunkásoknak titulálunk. Nem gondolunk arra, hogy mennyire elavult, napjainkban már csupán megkülönböztető „másságot’ kifejező funkciója van az összetett szó „vendég” előtagjának .,. Századunk hatvanas éveiben tömegesen kerekedtek fel Törökország egyes vidékeiről a munkabíró férfiak, hogy véghez vigyék azt, békés eszközökkel, fizikai erejükkel, ami nem sikerült a világhódító félhold nagy uralkodójának, Szulej- mónnak, egykoron — elfoglalni Európát. A különbség csak annyi, hogy az egykori hódítók ma hódoltkémt jelentek meg, a gazdasági prosperitás csúcsához elért fejlett tőkés államokban. Igényeik, elvárásaik jóval szerényebbek voltak a befogadó országok állampolgárainál. — Vállalkoztak minden olyan munkára, amit egy nyugatnémet, svéd, svájci vagy osztrák polgár nem vállalt volna. Voltak, akik családostul, mások egyedül próbáltak szerencsét. — Magukkal Vitték ázsiai, pergő nyelvüket, idegen szokásaikat, vallásukat. Kezdetben Európa vállveregető kedvességgel és elnéző mosollyal fogadta a minden ellenkező híresztelés és hamis információk hatására lustának kikiáltott, a valóságban azonban szorgos és rendkívül munkabíró törököket. Külön városrészekben telepítették le őket, mondván, hogy így háborítatlanul élhetik sajátos életüket. Valójában ezek az úgynevezett „ázsiai negyedek” jól elkülöníthetőek az őshonosok villanegyedeitől! Modern népvándorlás indult meg Törökországból, tízezrek hagyták el otthonaikat a jó kereset, biztos munka reményében. Egyesek a török falvak agáinak uralma elől menekültek, másokat a fejletlen hazai ipar tett száműzötté. A török kormány kedvezményeket biztosított a kint dolgozók számára: az a vendég- munkás, aki több éves fülföldi munka után hazatérve, török bankokban helyezte el megtakarított pénzét, kamatmentes költísönnel kezdhetett vállalkozásba. Nyugat-Európa nagyobb városaiba török tanárokat küldött, török iskolákat nyittatott. A török Muszlim Egyházi Szövetség dzsámikat építtetett, elhagyott templomokat alakíttatott át muzulmán imaházzá. Egyben gondoskodott a kint élő gyermekek hitoktatáséról is. Az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő török napilap, a „Terdzsüman” (Hírmondó) európai fiókokat létesített, sőt, a tengeren túli Ausztráliában is szerkesztőséget alapított, jelszavának megfelelően: „Ahol török van, a Terdzsüman is ott van”. A látszólagos konszolidált körülmények ellenére, a kint dolgozóik mégsem találtak új, békés otthonra, nyugodt, biztonságos megélhetésre. Nem tudták megtagadni török voltukat, idegenek maradtak külföldön, de akik hazatértek, azok sem tudtak újra beilleszkedni az otthoni életbe. Napjainkban, a gazdasági hanyatlás időszakában egyre többet foglalkoznak a török és a nyugati napilapok a megváltozott viszonyokkal. Borúlátó hang váltotta fel a korábbi bizakodást. Különösen a vendégmunkások külföldön született gyermekeinek, a második, ill. harmadik generációnak sorsa kétséges, aggasztó. Sokan közülük még nem jártak saját hazájukban, gyengén, vagy csak alig beszélik anyanyelvűket, ezáltal gondot okoz beilleszkedésük is. A növekvő munkanélküliség elsősorban a „másodrangú polgárok” — a vendégmunkások labilis egzisztenciáját fenyegeti. Legkritikusabb a 40