Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Törőcsik Miklós: Fejezetek a reformkori széppróza történetéből

szinvonalöpi valósítja meg a prózairodalomban. Mint ilyen, szervesen beilleszthető és ugyanakkor határozottan el is különíthető, lévén teljesen újszerű prózai alkotás, irodalmunk fejlődésmenetében, „irodalmunk egységes organizmusában”. Mégis mindenekelőtt a regény önértéke szerint kell azt megvizsgálnunk, hiszen nem a történelmi funkció, hanem a művészi eredmények jelentik mind~ azt az értéket, ami maradandóvá teszi a műálko~ tást.

Jósika Miklós Scatt tanítványának tekinteni közhelyszámba megy. Hősét a „középszerű hős” magyar megvalósulásának, leírásai módszerét Scott- tó'l köldsönzöttnek, műveinek egyes helyeit vagy egyes alakjait a Scott-regények párhuzamainak szokás feltüntetni. Azt természetesnek kell tekintenünk, hogy az író, aki egyébként is európai műveltséggel, kitekintéssel rendelkezett, a kor legnagyobb hatású történelmi regény szerzőjének eredményeit hasznosította saját munkásságában. E hatást eltúlozni, abszolutizálni és kizárólagosnak tekinteni nem lehet, hiszen Jósika az általa ismert művészi eredmények mindegyikére támaszkodott és így teremtette meg saját szuverén művészi világát. A hangsúly a szuverén művészi világra kerül, nem az átvételekre. Vegyük ehhez hozzá Mezei József pontos és fontos megjegyzését: „Scott középkorilovagi álmai nemcsak menekülő, nosztalgikusan elvágyódó mesék, hanem a nemzeti, sajátos népi mitológiának a felfedezése és rekonstrukciója, az erkölcsi értékek, a hősi erények felidézése egy erkölcstelen és tehetetlen, korban, az egyén lehetőségeinek, meghatározottságainak és szabadságának kiismerhetetlenül bonyolult dilemmái között. Talán ez a kiismerhetetlen tudatválság a legfontosabb motivációja a romantikus illúzióknak, nosztalgiáknak.”

Vessük ezzel össze a magyarországi viszonyokat: a felületes szemlélő számára is nyilvánvaló, hogy szinte minden fordítva van. A magyar reformkor, viszonyítva az előző évtizedekhez, éppen a megnövekedett lehetőségek kora. Ugyanígy Jósika számára is: regényírói pályájának első szakasza kezdődik, éppen nem a tudatválság, hanem az önmagára találás ideje jött el. Tanulhatott ő Scott-tól, de a körülményei egészen eltérőek voltak, vehetett át eszközeiből, de azok egészen más művészi magatartás eszközeivé váltak, lehetett inspiráló szerepe Scottnak Jóisika témaválasztásában, de ilyen közvetlen hatás nélkül is rátalálhatott a történelmi témára. Gondoljunk csak a romantika azon sajátosságára, amely a középkor felé, a nemzeti múlt felé való fordulásban nyilvánul meg, s amely igen gyakran, például a német romantika esetén, retrográd vonásokat is hordozhat. Viszont a magyar romantika múltbanézése a liberális ideológiával párosulva, a reformkorban pozitív célok megvalósulását volt hivatva előmozdítani. A legvalószínűbb, hogy ezek a hatások keverednek Jósika sajátos helyzetével, arisztokrata és reformer voltával, erdélyi tudatával, amikor felismeri az erdélyi történelem egy zűrzavaros időszakában azt a lehetőséget, amely jó alkalmat jelent egy „lélekrajz” megformálásához, arra, hogy

„egy fő képzetet fölfogni, s azt bizonyítani” lehessen. Ebből már következtethetünk a Jósika által megteremtett történelmi regény és a középkor sajátos Viszonyára is. Míg a romantikának a középkor felé való fordulása a középkori eszményék, vallásosság, mítoszok, legendák adaptálásában nyilvánult meg, amit egyébként a költői Én kivetítéseként és megvalósításaként foghatunk fel, addig Jósikánál ez másodlagos, mert ő saját korának társadalmi, politikai problémáira, erkölcsi, etikai, esztétikai kérdéseire keresett analógiát és választ. A vulgarizált realizmus szemszögéből, amely ellen Lukács György is fellép, az ilyen regényt nyilván el lehet marasztalni, hamis történelmi regénynek lehet tekinteni, mivel „a múltat úgy akarja közel hozni a jelenhez, hogy történelmi jelmezben célzásokat tesz a jelen állapotaira, s a személyek történelmi jelmezéhez modem érzéseket ad”. E vád ellen az Abafi is védtelen, hiszen a főhős byronizmusa, arszlánsága, az író és mű javító szándéka, srtb. valóban a „jelen álapotaira” utal. Viszont hibás módszer lenne, ha valamilyen más, külső, idegen eszményt erőszakolnánk rá egy adott műre, vagy kérnénk számon egy írótól.

A témaválasztásnál legfeljebb a lehetőségekkel való gazdálkodást kifogásolhatjuk, mivel a műalkotás világának ez az egyik döntő tényezője. A kor, amelyikből Jósika merít, a hősök, akiket megjelenít, az „igazi” történelmi regény számára is nagy lehetőségeket rejtegetnek, ezért csodálkozunk, hogy a haza védelmét, a török és német elleni politikát és harcot, de a drámái fordulatokban bővelkedő erdélyi belviszályokat, sőt Báthori Zsig- mond pálforduláisait sem tartja művészi ábrázolásra méltónak Jósika. E lehetőségekkel Kemény Zsigmond majd jobban sáfárkodik, miig az Abafi~ ban csak igen tág keret vagy misztikus-egzotikus epizód, jó alkalom egy romantikus alak megteremtésére, egy romantikus kép megfestésére; gondoljunk az erdélyi főurak kivégzésének jelenetére. Jellemző erővel bír, hogy a török elleni csata idején, amit például egy Victor Hugo-szerű romantikus író nem mulasztott volna el széles és színes történelmi tablóvá formálni, Jósika számára a legfontosabb Abafi és Izidora titozatos, szemérmesen erotikus, enyhén misztikus és idealizált kapcsolata, illetve a főhős morális nagyságának bemutatása.

Mivel a regény célja „egy fő képzetet fölfogni s azt bizonyítani”, nem csoda, ha nemcsak a regény témaválasztása, de cselekménye is e képzet igényei szerint változik. Vagyis olyan események történnek a műiben, amelyek megfelelnek az írói szándéknak, annak, amelyik Abaíit az erkölcsi felemelkedés útjára tereli és azon vezeti. Másképpen: nem a cselekményből, a főhős és a hősök cselekedeteiből következik személyiségük, főleg Abafi személyiségének átalakulása, hanem a (szinte) önmagától átalakuló személyiség kerül olyan szituációba, ahol demonstrálhatjla változását. A cselekmény e sajátossága nyilván a szerző „prekoncepciójából” következik, de nem idegen a romantikus írók alkotásmódjától általában sem, ment a világot úgy alakítják, ahogy a művészi szándék igényli.