Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Törőcsik Miklós: Fejezetek a reformkori széppróza történetéből

A regény cselekménye, viszonylagos rövidsége ellenére, ezért meglehetősen bonyolult. A regény szálai: Abafi története, Báthori cselekedetei, Izidora, Deli Markó, Dandár .tettei, a Mi- kola-ház élete stb. csupán egyszer fonódik egységgé, a Trencsi-várban lezajló lovagi tornán. Ez az egység azonban nem a „cselekmény egysége”, nem szerves egység, hiszen semmi sem indokolja, hogy hogy ide fuisisanak a szálak. Az egység ezért csupán a jelenlété, amit esetleg a kialakult és kialakuló érzelmi kapcsolatok (Abafi—Margit, Gizella, Izidora, Cristierna) mélyítenek el valamelyest.

A hősök cselekedetei a regényben ezért nem ok-okozati összefügések értelmében motiváltak, az akcióra nincs reakció, nincsenek igazi konfliktusok, nincs drámaiság. A motiváció csak az író által megformált személyiség pszichologizáló megmagya" rázása, a cselekméy pedig az író által kitalált kalandokba helyezett hős szereplése. Ezért szükséges újabb és újabb helyszíneken újabb és újabb kalandokat kitalálni, olyanokat, amelyek az előzőekhez csak a hősök egyikének-másikának jelenlétével kötődik. Ezért, amikor már újabb kalandlehetősége nincs az írónak, a történelmi regény rekvizitumai közül a legsablonosabbat veszi elő, a lovagi tornát. Máskor a regény szerkezetébe beavatkozva tudja továbblendíteni az eseményeket, mint azt a Fekete lovag éjfélkor című fejezetben láthatjuk: mindenkit új viszonylatok között találunk, új helyzete pedig új1 események kibontakozását teszi lehetővé. Igaz, ez a beavatkozás nem olyan merev és direkt, mint például Jókai Mór korai regénye, a Hétköznapok esetében, de minőségileg nem, csupán intenzitásában különbözik attól.

A regény cselekményének vázolt hiányossága a témaválasztás jellegéből következik, de igazságtalanul marasztalnánk el Jósikát, ha ezt felrónánk neki. Igaz, fenti megállapításunk a lehetőségekkel való gazdálkodásról ezt az ítéletet sugallja, de a teljes képet kell látnunk: azért hiányzik az igazi cselekmény a műből, mert „hiányzott” az igazi történelem is. A kor, a regény ideje nem hordozza olyan áttekinthetően az osztályok törekvéseit, hogy azt Jósika felismerhette volna. Nincsenek látványos osztálykonfliktusok, legfejlebb pártharcok vannak — gondoljunk a kivégzésre —, de ezt az író nem használja fel, a regény cselekményét csak megérinti ez a lehetőség. Abafi kezdődő közéleti szereplése az igazi tett lehetőségére utal, beszéde és Báthori reagálása az összeütközést sejteti. Viszont a regény végén kiderül, hogy azok az orgyilkosok, akik a főhős és fejedelem afférja után Aba- fit megtámadták, ezzel semmilyen összefüggésben nem voltak, hiába utalt erre a látszat. Csupán az Olivér—Izidora szerelmi kaland miatt féltékeny- kedő Dandár kísérelte meg vetélytársát elpusztítani Vagyis a konfliktus lehetőségét így utólag veti el a szerző. Legfontosabb oka a cselekmény ilyen alakulásának az, hogy nincsenek, vagy az író nem ismer fel az ábrázolt korban valamilyen pusztuló értéket, illetve értékeket, amelyek pusztulása szükségszerű és ezért tragikus, nem ismer fel semmilyen születő új világot, új értékekkel, s így nyilván e kettő harcát bemutatni sem tudja.

Az író történelemlátásának e korlátái nemcsak

azt eredményezik, hogy a cselekvés lehetőségét megteremtő történelem helyett csak kalandokra alkalmas zűrzavart talál, mely zűrzavarban az egyetlen „rendező elv” Abafi Olivér erkölcsi fel- emelkedése, hanem befolyásolják a regény alakjainak a megformálását is.

Abafit nemcsak azért nem lehet „középszerű hősnek” tekinteni, mért nagyon határozott pályán halad az erkölcsi fejlődése, nem okoz neki semmilyen nehézséget, belső konfliktust az, hogy hová tartozik, hiszen nem tartozik sehová sem; helyzetében nincs semmilyen ellentmondás, de azért sem tekinthetjük ilyen hősnek, mert az igazi történelem és osztálykonfliktusok hiánya miatt nincsenek olyan pólusok a regényben, amelyek között ingadozhatna. Nem fejti ki a regény a főurak és Báthori ellentétét, Deli Markó nem válik a fejedelem ellenfelévé, sőt szövetségese lesz; Olivér tehát akadálytalanul haladhat saját (az író által megteremtett) útján. Vagyis, Abafi Olivérből hiányzik minden tragikumra való hajlam, körülményei ezt feleslegessé teszik, nincsenek egyéniségében ellentmondó vonások, útja egyenes, sima, Csak éppen hihetetlen. Abafi Olivér azzá lesz, amivé akar, amivé az író teszi: ha kell züllött, életunt, „lézengő ritter”, ha kell, a vérengző fejedelmet sem rettegő néptribun, de lehet a legjobb kelevézdobó és rajongó szerelmes is. Sorolni az alakváltozatokat a végtelenségig lehet, csak éppen hitelesnek tekinteni e változatokat teljes képtelenség. Ahogyan nem találtunk valódi motiváltságot az események menetében, ugyanúgy nem lelhetjük meg a személyiség változásának okait sem a cselekményben, sem a regényalakok kapcsolataiban, sem a regényalakok egyéniségében. Tehát a változások nyomán létrejövő újabb és újabb állapotokat nem tarthatjuk őszintének, Valóságosnak, hanem szerepnek, póznak csupán, vagy az írói szándék közvetlen hordozójának. Abafi Olivér ezek alapján nem lehet romantikus hős, mert nincs konfliktusa, sem önmagával, sem a költői En más inkarnációjával, a többi hőssel, de nem lehet olyan hős sem, mint a realista regényekben szereplő jellemek, mert nincs kapcsolata és konfliktusa a társadalmi állapotokkal Vagy idegen (tehát reális) emberekkel. Ezek alapján levonható a következtetés: Abafi nem hős, nem személyiség, csupán egy figura a műben, aki a többinél azért fontosabb, mert a szerző központi helyet szánt neki, mert a szerző eszméjét ő hordozza.

A regény többi szereplője itt-ott megvillantja a romantikus hősformálás egy-egy sajátosságát: vagy egyetlen tulajdonság, pontosabban minőség hordozója, mint Csáki Gizella, vagy az emberfelettiséget sejteti nagyszerűségével, mint Mikola Margit, vagy velejéig romlott, gonosz a hős, de egy pozitív érzelemmel bír, mint Dandár, aki az Izidora iránti szerelmének minden mást alávet, de éppen így lesz egyetlen emberi vonása is az embertelenség forrása és önmaga pusztulásának oka. Hiányzik viszont a műből, de ha megvan is, mindenképpen tompított, a hősök romantikára oly igen jellemző ellenpontozásá. Nem találjuk tiszta formában a szépség és a rútság, az erény és a bűn, az angyalok és ördögök szembeállítását, Vagy csupán hal37