Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Illényi Domonkos: A kommunista és a szociáldemokrata párt Németországban és a Német Szövetségi Köztársaságban
A baloldali ellenzék gyengesége és visszaesése összefüggött a kommunista mozgalom elszigetelődésével. A KPD szervezetei 1948-ig országonként külön működtek, csak amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szociáldemokratákkal nem lehet egységes pártot alakítani, kezdődött meg a KPD egységes párttá formálása. 1948. április 30-án tartotta meg első konferenciáját a KPD, amelyen M. Reimannal az élen központi vezetőséget választottak. A párt tevékenységét azok az általános demokratikus és antifasiszta követelések határozták meg, amelyek a nagyhatalmak által Potsdamban proklamált határozatokból következtek. A német nemzeti kérdésben a KPD egészen 1957-ig a demokratikus alapon való egyesítés mellett szállt síkra és propagandájában a mai napig mintaképnek az NDK társadalmi rendszerét hirdette meg egész Németország számára, annak hangsúlyozásával, hogy az egyesítés meghatározott kompromisszumok elfogadását követelné meg. Ez a politikai program a hidegháború éveiben egyre erősebb támadást váltott ki az Adenauer- kormány részéről. A kommunisták üldözése volt az egyik fő oka annak, hogy az 1951-ben még több, 170 000 párttaggal rendelkező KPD tömegbefolyása fokozatosan csökkenni kezdett. Ebben szerepet játszott az, hogy a német dolgozók gazdasági helyzete javult, de annak a merev álláspontnak is, amelyet a párt egyes kérdésekben, pl. a német-kérdés megoldásában képviselt. (Az NSZK a hidegháborús konfrontációban fontos ország volt a tőkés politika számára, a kommunizmus terjedését feltartóztatni hivatott államként egyre több szállal kapcsolódott nyugati partnereihez!) Így tehát, a hivatalos politikával szemben álló, azt befolyásolni tudó ellenzék az SPD körül csoportosult. Legfőbb bázisát a szervezett munkásság alkotta. 1949-től, amikor a Német Szakszervezeti Szövetség már az egész országot átfogó egységes szervezetté vált, a vezetés a reformista szakszervezeti funkcionáriusok kezében volt, akik beillesztették a szakszervezeteket a tőkés politikai rendszerbe. A szakszervezetek képviselői helyet kaptak az oligo- póliumok és üzemek igazgatótanácsaiban. Kialakult a „Mitbestimmungsrecht”-re és a „saziale Partner- schaft”-ra büszke szakszervezeti vezető típusa, aki olyan menedzsernek képzelte magát, mint a „humane relations” légkörében élő amerikai társa, vagy az angol „shop stewards”-csoportok. Csak erősen korlátozott gazdasági befolyást jelentett ez a status, nem érintette a tőkés vállalat alapvető döntéseit, csak magas fizetést a tőkések döntéseinek támogatásáért —, pozíciójuk és szociális helyzetük révén elszakadtak a munkástömegektől, bár azok képviseletében léptek fel, e képviselet lett egzisztenciális alapjuk. Sem az ilyen bázisra támaszkodó szociáldemokrácia, sem a szakszervezeti vezetők nem tudták megakadályozni a revonsizmusra és belső tőkés restaurációra törekvő hivatalos kormánypolitikai aktivitásának kibontakozását. Egyedül a KPD szavazott a remilitarizálás ellen, amely azonnal ürügyül szolgált az Adenauer-kormánynak, hogy „alkotmányellenesség” címén támadást indítson: „... a Bundestag kommunista képviselői kifejezetten helyeselték — a remilitarizálás elleni aktív ellenállás — jelszavát. (1951. április 26. Bundestag 139-ik ülésének jegyzőkönyve. 5486. p.) A KPD és híveinek alkotmányellenessége ezzel újból bizonyítást nyert.” (KPD—Prozese, Dokumentarwerle, Karl- szruhe 1956. Bd. 1. 19. p.). A KPD-elleni betiltási indítványt évekig vitatták. A közvélemény, a szociáldemokraták, sőt liberális polgári beállítottságú értelmiségiek egy része felismerte az Adenauer-kormány igazi célját: megszabadulni egy olyan parlamenti ellenzéki párttól, amely a kormány intézkedéseit kritikával illeti. A „Kieler Nochrichten” c. polgári újság 1954. november 24-i számában olvasható: „Karlsruhe- ban kell megteremteni a KPD betiltására a jogi alapot.” Az újságcikk a demokrácia megsértéseként aposztrofálta a KPD elleni manővereket. De miért is tiltották be a KPD-t? A KPD a potsdami szerződés szellemében békét követelt — a hidegháború korszakában. Abból indult ki, hogy az újrafelfegyverkezés hadsereget teremt, amelyet a korábbi időszak kevésbé lejáratott, de reakciós érzelmű katonatisztjei vezényelnek. Szerepük ezzel újra megnő az NSZK-ban, és ez nem segíti a demokrácia erőit, különösen olyan helyzetben nem, amikor az NSZK-ban az 1938-as határok visszaállítása érdekében fejlesztik az ipart és a hadsereget. A demokratikus szabadságjogok bővítését követelte a KPD minden tulajdonnal nem rendelkező számára — együtt a tőkemozgás fokozottabb korlátozásával, amikor a neoliberális gazdaságpolitika az individuális szabadság alfájának és ómegájának a tőke szabad mozgását tekintette. A kommunistaellenes külpolitika lehetetlenné tette az Adenauer- kormány számára, hogy a KPD-val bármilyen kompromisszumot engedélyezzen önmagának. Adenauer „házi” sajtóorgánuma, a „Rheinischer Mer- cur” expanzív és militáns szocializmus-ellenséget hirdetett. „A nagy cél, amelyről szeretnénk hinni, hogy .... gyorsan és biztosan realizálódik, a marxizmus végleges elfojtása, a szocializmus méregtelenítése, nemcsak Németországban, hanem egész Európa területén.” (Rheinischer Mercur. 1953. szeptember 18.) A KPD betiltásával az SPD—KPD kapcsolatokat is dezavuálni lehetett. Ha valamely párt alkotmány- ellenesnek minősített párttal tart bármilyen kapcsolatot, maga is bizonyítja baloldali szimpátiáját. Adenauer abból indult ki, hogy az SPD-vezetésnek a KPD betiltásával lehetőséget nyújtottak a saját párton belüli baloldal visszaszorítására és arra, hogy az SPD a programját a kései kapitalista rendszer szükségleteihez és revansizmusához igazítsa. Az SPD-vezetés passzívan szemlélte az Adenauer-kormánynak a KPD betiltására tett előkészületeit és semmit sem tett a párt 1956. augusztus 17- én történt betiltása ellen. Egyes szociáldemokraták, munkások, politikusok, jogászok, sajtóorgánumok, szákszervezeti tagok, finn miniszterek, képviselők, szakszervezeti tagok, a szocialista világrendszer kommunistái tiltakoztak a rendelet ellen és követelték a párt újraengedélyezését. A KPD az illegalitás nehezebb feltételei között sem szűnt meg harcolni az újraengedélyezésért, de 55
