Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - JELENÜNK - Pécsi István: Fejezetek az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet történetéből
JELENÜNK Fejezetek az egri 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet történetéből Ebben az oktatási intézményben megbecsülik a múlt értékes hagyatékát, s nem feledkeznek meg azokról, akik valaha igen sokat tettek a felnövekvő nemzedékekért. Az épületben nemcsak szerény márványtábla emlékeztet arra a Joó János Mátyásra, Pyrker érsek 1828-ban indult rajziskolájának mesterére, hanem az egyik KISZ-alapszervezet is felvette nevét. Nem véletlenül, hiszen ez a sokoldalúan képzett szegedi ember — mint maga írja — járatos volt „az építés és földmérés és egyéb tudományokban kiváltképpen pedig az asztalos mesterségben”, azaz sok mindenhez értett. Ráadásul az elhivatottság érzése sem hiányzott belőle, ugyanis felháborította a kezdeti érdektelenség, olyannyira, hogy az inasokat önző módra otthon tartó „gazdák” megbüntetését követeli. o Lett is ellensége elég, a vele hadilábon állók meg is kísérelték befeketítését — többek között az egyik 1843-as városi tanácsülésen, hangoztatva, hogy „vezérlete alatt az ifjak kellő ismeretre hanyagul, sőt nem is oktattatnak”. Mindez nem zavarta a következetes egyéniséget, végül mégis Pestre pályázott, mert kudarcok sora érte, mivel szabadelvű gondolkodása és világszemlélete kirítt a klerikális környezetből. Messzire ment, de jóval később visszajött, hogy ott töltse alkonyéveit, ahol kezdőként bontogatta szárnyait, ahol mégis akadhattak olyan tanítványai, akiknek tekintetéből erőt meríthetett. Rájuk gondolhatott, amikor végrendeletében kétezer forintot juttatott a szakképzés támogatására. Ez a Széchenyivel is kapcsolatban álló, a hírlapírónak sem utolsó nemesveretű egyéniség megérdemli, hogy ne feledjék el ügybuzgalmát. . . Természetesen azokét sem, akik — igaz jóval később — hasonló hangoltságukat igazolták. A lassan izmosodó kapitalizmus új feltételeket teremtett, s hozzáértő munkáskezeket igényelt. Ezért született meg a Vallás és Közoktatási Minisztérium 1882. augusztus 16-én kiadott rendelete az alsófokú iparostanonciskolák felállításáról. Bár ez csak 1884-ben emelkedett törvényerőre az érseki székhelyen már 1883-ban megindult a szervezés. Akkor is, ha menet közben a korra nagyon is jellemző nehézségek sorával kellett megbirkózni. A városi közgyűlés által kiküldött bizottság lelkesen tevékenykedett, s jelentését el is fogadták. Igaz, az anyagi fedezettel baj adódott. A költségek egy részének fedezésére például a luxuskutyák megadóztatását tervezték, ám végül is államsegélyt kértek. Jágocsy Péterffy József, miniszteri biztos azonban lehűtötte a kedélyeket, s meglehetősen szerény summát ígért, jelezve, hogy erre a célra csupán húszezer forintot biztosíthat országszerte a kormány. Ugyanebben az időben, százezerért vásároltak — közpénzen egy versenylovat. Ügy hisz- szük ez adalék önmagáért beszél.... A felügyelő bizottság mindenesetre megalakul, s Derszib Rudolf személyében ki is nevezi az első igazgatót. Ezt követően az Eger című hetilap már a részleteket közli, utalva a rajt időpontjára is. Az előbb már említett estén — a belvárosi iskolában — ünnepélyes keretek között zajlik le a rajt. Ott szoronganak öt osztályba sorolva, há- romszázötvenketten — az újtól, a szokatlantól ria- dozó sovány, rosszul táplált, agyonnyúzott tizenévesek, akik megjárták már a nélkülözés, a kiszolgáltatottság kálváriáját. Bizonyára nem örvendezhettek, mivel vasárnaponként és hétköznap este újabb terhek vártak rájuk. Azokra a fiúkra, akik kora reggeltől — késő estig dolgoztak a műhelyekben, azokra, akik csak tiltó és parancsszavakat ismertek. e Az igazgató —- a felsőbb utasítások figyelembe vételével elkészítette az első tantervet, amely ránk maradt. Érdemes belelapozni, mert minden mozzanata a hajdani viszonyokat idézi. Ráadásul néhány ma is tanulságos. 22