Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - JELENÜNK - Kerékgyártó István: Az önnevelés és lehetőségei serdülőknél
Általában azt tapasztaltam, hogy azok vállalnak plusz munkát, akiknek valami szakmájuk is van. Például jól fizetnek a maszek kőművesek, ha elmegy hozzájuk kisegíteni az ember. Egy-egy hétvégén ma egy ezrest megkereshet bárki. Ugyanazt el lehet mondani az autószerelésről. Annyi autó van, hogy nem győzik sem az állami szervizek, sem a maszekok. így mindenki, aki kicsit is konyít az autóhoz találhat külön munkát, nem csoda, ha mindenki a külön munkái után futkos. Kérdés csak az, hogy megéri-e, mert mire befejeznék, idegileg, egészségileg1 tönkremennek a nagy hajtásban.” (Dezsőfi Tibor). A fentieket támasztja alá az egy főre eső jövedelem is. Az alsószintű műszaki vezetők mind az egy főre eső jövedelem, mind a fogyasztási egységre jutó jövedelem tekintetében az átlag alatt vannak (kivéve a főművezetőket). A fogyasztási egységre jutó jövedelem mutatója a diszpécsereknél 4,9, a művezetőknél 5,1, míg a vállalati átlag 5,3 (megegyezik a szakmunkások átlagával). Az anyagi ellátottság mutatói sorában viszont középen állnak a szakmunkások és a főművezetők között. Ez azt mutatja, hogy az alsószintű műszaki Vezetők annak ellenére, hogy fizetésük nem éri el a szakmunkás- kereseteket, fokozott takarékoskodással és munkaidőn kívüli jövedelemszerzéssel, felküzdöttók magukat a társadalmi hierarchia megfelelő helyére. * (Folytatjuk) Ebcrgcnyi András A neveléslélektanban — marxista és nemmarxista szerzőknél egyaránt — több aspektusban (sokszor egymásnak ellentmondó módon) merül fel a serdülés fogalma, a serdülő fiatalok jelenléte a nevelési folyamatban. Ám bármennyire különbözőek is az egyes nézetek a serdülés tartalmi jellemzőivel kapcsolatban, az nyilvánvalóan kitűnik, hogy magát a jelenséget mindegyik szerző fontos és elemzendő problémaként kezeli. A serdülő fiatalok társadalmi élethez, önmagukhoz való viszonyulásának mozzanatai, e viszonyban kifejeződő törekvéseik, célkitűzéseik, emócióik stb. úgy látszik, döntő szerepet játszanak a megítélésben. A serdülés biológiai motiváltsága, meghatározott élettevékenységet kifejező mivolta tagadhatatlanul a legfontosabb kérdések egyikét jelenti, hiszen a serdüléshez kapcsolódó egyetlen kérdést sem érthetnénk meg nélküle. De ezen túlmenően a pedagógiában külön is feladatot jelent a nevelés és önnevelés egységének elemzése a serdülőknél. Természetesen amikor az önnevelés lehetőségeiről beszélünk, korántsem szükségszerűen kell valamiféle egységes és minden részletében kidolgozott koncepcióra gondolni. Annál is inkább nem, mivel gyakran találkozhatunk olyan véleményekkel, melyek eleve megkérdőjelezik a serdülők önnevelésének lehetőségét. Sőt, nem kevés azoknak a szerzőknek a száma sem, akik az egyén fejlődésében semmilyen különösebb jelentőséget nem tulajdonítanak ennek a problémának. A serdülőkről elterjedt egyoldalú pszichológiai nézetek általában a serdülés állapotát önregulációra, önértékelésre és önismeretre alkalmatlannak minősítik. Ebből következően az önnevelés nem vagy csak igen minimális lehetőségéről beszélnek. Az egyik nyugatnémet pszichológus például a serdülést, mint az emberi élet egyik válságát tünteti fel, amelyet — ha nem is minden szempontból — a nők ún. változó korához hasonlít.1 Ám az újabb lélektani vizsgálatok az előbbi állítás ellenkezőjéről tanúskodnak. Viszockij, A. I. például az önnevelés akarati tényezőit elemezve mutatja ki, hogy a serdülők közel egyharmada komoly önnevelő tevékenységet folytat, vagy kész az önnevelésre.3 Vizsgálataiban három variációt különböztet meg. Az egyik a szi- tuatív önnevelés, amely leginkább alkalmi jellegű és komolyabb tervszerűséget nem mutat; a másik a kereső jellegű önnevelés, melynek során a serdülő a meglévő hibáiból indul ki, s keresi a pozitív megoldásokat; a harmadik variáció pedig a fejlett, rendszeres önnevelés, amely az alkotó öntevékenységben jut kifejezésre. Viszockij imént idézett gondolataiból az is kitűnik, hogy a serdülők tevékenységében csak részelemként van jelen az önnevelés, hiszen egyszerre oldják meg a másokra és önmagukra irányuló tevékenység regulációját. Ebből adódóan az önnevelés „részjellege” eleve kizárja, hogy az önnevelés kitöltse a serdülő egész életét. Mindez persze összefügg a serdülő magatartásának alakulásával is. Mivel nem rendelkezik eléggé kipróbált értékrendszerrel, s motívumrendszere sem stabilizálódott, egy-egy adott magatartásminta, konkrét viselkedés határozza meg önnevelési lehetőségéit. A negatív tapasztalatok' szelekciója, az ellentmondások leküzdése, saját egyéni indítékaik értékelése, s a távlatok szerinti cselekvés ennélfogva mind-mind az önnevelés lehetőségeinek körét gazdagítja. A közösségi ráhatások pedig részben elindítói, részben felerősítői az önnevelés egyes elemeinek, s így elválaszthatatlanul összefonódnak az egyéni fejlődés csaknem minden mozzanatával. Ha elfogadjuk tehát azt a tényt, hogy az önvizsgálódás és a morális-pszichológiai tulajdonságok értékelésének szükséglete már a serdülőkorban megjelenik, akkor az ifjúvá válás egyik lényeges sajátosságának, az önfeltárásnak az elmélyülését sem lehet tagadni. Mindez nyilvánvalóan az egész 26 Az önnevelés és lehetőségei a serdülőknél
