Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 1. szám - JELENÜNK - Ebergényi András: Művezetők II.

A termelés szervezettségéről és irányításáról csak a gyáregységi keretekről tudok nyilatkozni, mert ezt ismerem jobban. Túlszervezettnek tartom a jelenlegi kereteket, sok a diszpécser, nem kellene minden művezető mellé külön egy diszpécsert beosztani. Minél több kézen megy keresztül egy feladat, annál rosszabbul intézik el. A felelősség is jobban elvész sok ember között, mintha egy felelős lenne. Régebben ebben az üzemben egy művezető volt meg egy diszpécser. Ma összesen hatan vannak, mégsem látni az eredményét. Igaz a régi diszpécserünk olyan ernten volt, aki nagyon hajtott és hetekkel előre tudott goftlolkodni.

A gyáregységesítés kifelé biztos, hogy bevált forma, mert hozza az eredményeket, de nekünk sok kifogásunk van. Tény az, hogy sokkal idegesebb most a hangulat, mint régen, mikor önálló üzem voltunk. Nekem kifejezetten hátráltatja a munkámat az állandó értekezletre járás, a gyáregységhez kötődés. Nem önállósulni akarunk mi, mert a jelenlegi munkánk a gyáregységhez kapcsolódik. Legyen központi elszámolás, irányítás, de ne annyira, hogy az üzemvezetőnknek nincs hatásköre takarítószereket vételezni. Még az ilyesmiért is a gyáregységbe kell szaladozni. Túlzottnak tartom ezt a centralizációt. A múltkor 3 nap alatt tudtam elszállíttatni egy elkészült szériát, mert képtelen voltam szálítóeszközt beszerezni. Amikor a következő értekezleten szóvá tettem, a gyáregységvezető azzal vágott vissza, miért nem neki szóltam targoncaügyben. Nevetséges, egy gyáregységvezetőnek nem az lenne a dolga, hogy targoncás diszpécserek helyett intézkedjen.

A gyakori módosítás sok átállással jár. Ez máris borítja a határidőket, mert amíg a gépeket átállítják, áll a termelés, állnak az emberek. A gyakori átállás egyébként is csak kapkodást szül. Szerszámért, anyagért kell szaladni, szám- bavenni a. hiányokat, újra beállítani a gépeket, szóval eléggé visszaveti a termelékenységet a gyakori módosítás.”

A munkakapcsolatok

A kutatás szempontjait és a vizsgált réteg sajátosságait figyelembe véve nem tartottuk szükségesnek a termelésirányítók szerteágazó munkakapcsolatainak elemzését és értékelését. A kérdőív is csupán a fizikaiak és műszakiak kapcsolatait vizsgálja. A gyári beszélgetések is azt a tanulságot szolgáltatták, hogy a gyári gyakorlatban mérnökök elnevezés alatt általában a tervezői, techno- lógusi beosztást értik az emberek. Tehát, amikor rákérdeztünk a többség nem, tekintette mérnököknek a termelésirányítókat, mégha mérnöki diplomával is rendelkeznek. A termelésirányítók a kérdőíves felmérés során az alábbi konkrét válaszokat adták a mérnökök és munkások szakmai kapcsolatára vonatkozó kérdésre:

— A munkások nem tartják kielégítőnek a mérnökök szakmai felkészültségét és gyakorlati ismereteiket. (37 éves gépipari technikus, művezetői beosztásban.)

— Általában nincs szakmai kapcsolat közöttük. (37 éves gépipari technikus, művezető.)

— Átlagos a kapcsolat, a fiatal mérnökök szakismeretét nem mindig ismerik el. (Érettségizett nő, 41 éves diszpécser.)

Az interjúk felvételénél megfigyelhető volt egy bizonyos enyhén elutasító, tartózkodó magatartás a mérnökökkel szemben, különösen az idősebb művezetők körében.

„Mi csak azt látjuk, hogy egyre több a mérnök a vállalatnál és egyre kevesebb eredményt produkálnak. Nem azt állítom, hogy nem dolgoznak, hanem azt, hogy nincs eredménye a munkájuknak. Régebben az volt a gyakorlat, hogy ha valami probléma volt, akkor a mérnökök ledobták magukról a köpenyt, nekigyűrkőztek és megmutatták hogyan kell megoldani a problémát. Érdekes, hogy a háború előtt zömében fehérköpenyes mérnökeink voltak, de nem derogált nekik a legkoszosabb munkahelyekre odaállni. Ma jórészt kék-, vagy bamaköpenyes mérnök urak vannak, de annyira féltik a ruhájukat, hogy ha lehet csak két ujjal nyúlnak az olajos gépekhez. Tudomásom szerint ma, Magyarországon ez a helyzet minden üzemben. Az igazi kapcsolattartást csak azok a mérnökök tudták megteremteni, akik a szakmában nőttek fel, akik ismerték alapjaiban a termelési folyamatot, a gépeket, szerszámokat, anyagokat, azok minden jellemzőit, tulajdonságait. Ilyen tudásanyagra támaszkodva, meg persze jó adag emberismerettel felvértezve igazán tekintélynek számítottak a munkások között.

Nem elég ha elméletileg jól képzett egy mérnök, az elméleti tudást át kell tudni ültetni a gyakorlatba. Erre pedig ma igen kevesen képesek, különösen a fiatal mérnökök között. Az volna jó, ha nemcsak egy-egy pályázatból derülne ki, hogy tudnak újat is alkotni. Az Alkotó Ifjúság pályázat ilyen, de itt a pályadíjakra kacsingatnak elsősorban, nem a gyakorlati megvalósítás érdekli őket.” (Mazug Gergely)

Szinte minden interjúkészítés során feltettük a munkások szakmai hozzáértéséről és munkamoráljáról vélemény kérő kérdést. A válaszok nem tanúskodnak sem ellenszenvről, sem az átlagosnál nagyobb feszültségről (bérkérdéseket kivéve, de ezekről később lesz szó). A termelésirányítók úgy nyilatkoztak, hogy a munkások munkamorálja, hozzáállása jó, az időnként hallható negatív vélemények egy kis létszámú „lógós, részeges, mindenhol meglévő” réteg miatt kapnak nagyobb hangsúlyt.

Érdekeltség, anyagi, erkölcsi elismerés

A művezetők az innováció folyamatban alig, vagy csak közepes mértékben érdekeltek, (termékszerkezetváltás, új technológia, termelési módszerek igénylése) pedig a többség világosan látja a változások szükségességét. A teljesség kedvéért kiírtuk a kérdőívek „Véleménye szerint milyen fő feladatok megoldása segítené elő a DIGÉP műszaki-gazdasági eredményeinek fokozását” kérdésre adott konkrét válaszokat:

23