Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - JELENÜNK - Ebergényi András: Művezetők II.
— Teljes átszervezés és felújítás (üzemvezető 59 éves); — Nem látja értelmét erről beszélni (művezető 42 éves); — Az adminisztrációs állomány csökkentése, jogkörök növelése, bérek emelése, munkafegyelem szilárdítása, ütemes alapanyagellátás, műszaki fejlesztés, beruházás, gépkorszerűsítés (48 éves diszpécser érettségizett); — Vezetőgarnitúra-csere (nő 41 éves, érettségizett diszpécser); — Átszervezés, beruházás (46 éves gépiparit végzett művezető); — Profiltisztítás, létszámcsökkentés, beruházási. (37 éves gépipari technikusi, művezető); — Mindenkit a megfelelő helyre, csak a kellő létszám kell, megfelelő objektív bérezés (56 éves, 8. ált. végzett művezető, 20 éve párttitkár); — Termékválaszték szűkítése, termékszerkezetváltás, üzletkötői és piackutatói munka javítása (44 éves üzemvezető, technikus). Az anyagi és erkölcsi elismeréssel kapcsolatban tapasztaltuk a legszélsőségesebb és legindulatosabb véleményeket. A jövedelmekben tükröződnie kellene a végzett munka mennyisége és minősége és társadalmi hasznossága szerinti különbségeknek. A művezetők alapbérében kevés az ösztönzőerő (nem tükröződik a felelősség). Ez egyértelműen felveti a munkahelyi fegyelem és az utánpótlás kérdését. Az ösztönzési funkciót tulajdonképpen a prémium, illetve nyereségrészesedés töltené be, de ez jelenleg nem érvényesül. Ellentmondás, hogy a művezetők premizálása általában komplex értékelésen alapul, amelyek résziben a vállalati szintű teljesítésekhez kötöttek, részben más szervek munkájának függvényei. Ezért a művezetői feladatok premizálása, ösztönzése háttérbe szorul. A termelésirányítók a kérdőíves felméréskor a következő fizetéseket jelölték meg: (súlyozott osztályközép) Diszpécser 3 650,— Ft művezető 4 450,— Ft főművezető 5 250,— Ft Tapasztalatból tudjuk, hogy általában az alapfizetést jelölik meg fizetésként, amely nem azonos a tényleges jövedelemmel. Mivel a prémium, túlóra, műszakpótlék stb. nem rendszeres jövedelem és nagysága is csak hozzávetőlegesen becsülhető meg az emberek többsége ezt kihagyja a keresetéből. Az 1980. VII. 15-i bérfizetési jegyzék tényleges adatai állománycsoportok szerint (osztály középértékkel számolva). Segédmunkás 3 250,— Ft betanított munkás 3 850,— Ft szakmunkás 5 425,— Ft diszpécser 4 150,— Ft művezető 5 775,— Ft I főművezető 7 000,— Ft üzemvezető 6 125,— Ft főmérnök 4 750,— Ft (gyári súlyozott átlag 4 950,—- Ft). A bevallott és tényleges jövedelem közötti különbség legnagyobb (pluszban) a főművezetőknél és a művezetőknél. Mi lehet ennek az oka: véleményünk szerint elsősorban az, hogy a termelés- irányítók fizetésének egy (nem kis) része olyan mozgóbér, amely részint nincs mérhető teljesítményhez kötve, részint olyan sokféle forrásból (címen) kapják, hogy ösztönző funkciója eltűnik, ezáltal nehezebben számbavehető. Világosan kell látni, hogy minden poszton, elsősorban a környezetükhöz viszonyítják a kereseteket az emberek. A művezetők nem az átlagos munkáshoz, hanem egyes kimagaslóan képzett és kiváló teljesítményt nyújtó munkások keresetével hasonlítják össze a sajátjukat. Az összehasonlítás indokolt, hiszen szakképzettség szempontjából nem rffliradnak el mögöttük, sőt sok esetben az a helyzet, hogy mielőtt művezetők lettek volna, mint munkások ők is ilyen nagy szakképzettséget és felkészültséget igénylő munkahelyeken dolgoztak. Az ilyen jellegű aránytalanságok érintik legérzékenyebben a művezetőket. Ez a bérfeszültség kedvezőtlenül befolyásolja társadalmi státuszukat és azt az érzést váltja ki bennük, hogy nem értékelik munkájukat kellőképpen, csökkenti tekintélyüket a munkások előtt. A hangsúly azon van, hogy az alárendelt dolgozók keresete ne haladja meg rendszeresen a művezetői fizetéseket. Kiugró munkáskeresetek természetesen adódhatnak, ha azt a végzett munka mennyisége és minősége indokolja, de ez nem befolyásolja hátrányosan a művezetők közérzetét. A kérdőív legizgalmasabb kérdéscsoportja a különböző beosztású és végzettségű dolgozóknak megajánlható keresetekre vonatkozott. Néhány kiragadott fizetést az alábbi táblázat tartalmaz. ki kinek szakmunkás diszp. művez. főműv. szakmunkás 5560 4770 5280 4890 diszpécser 4100 4180 4160 4300 művezető 4830 4570 5200 5140 gyártmánytervező mérnök 5470 5060 5520 5460 A diszpécserek megítélése egységes, ök általában a saját (viszonylag alacsony) keresetükhöz mértek, így alakultak ki az átlag 500,— Ft-al kevesebb megajánlott fizetések. A művezetők magukat a jó szakmunkások szintjére (és nem magasabbra) sorolják, véleményem szerint reálisan. Jelentős értékítélet torzulásból és irreális viszonyításból származik, hogy a szakmunkások, miközben saját keresetüket magasra értékelték, a vizsgált rétegeknek mind alacsonyabb (a művezetők esetében 730,— Ft-al) fizetést tartanak indokoltnak. Jellemző, míg minden megkérdezett egy bonyolult munkát végző szakmunkás és egy gyártmánytervező mérnök között az utóbbi javára javasol bérkülönbséget, a szakmunkások ellenkezőleg a saját javukra javasolnak bérkülönbséget. (90,— forintot). A meglévő gondokat, a bérfeszültségek okát Mazug Gergely foglalta össze a legtömörebben: „Annak idején úgy volt érdekelve a munkás, 24
