Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 4. szám - JELENÜNK - Tátrai Miklós: A gyermek- és ifjúságvédelem néhány sajátossága Heves megyében
A gyermek- és ifjúságvédelem néhány sajátossága Heves megyében A gyermek- és ifjúságvédelem hatékonyságának növelése érdekében, az utóbbi éveikben több vizsgálatot végeztek a helyi és országos hatáskörű szervek. A tapasztalatok alapján — többek között — megállapítható, hogy a család és iskola kapcsolata döntően befolyásolja a gyermekvédelem eredményességét, ezért annak javítása az egyik kiemelkedő fontosságú feladat. E témakör néhány sajátosságát vizsgálva felmérést végeztünk megyénkben a megyei tanács művelődésügyi osztályának segítségével. A felmérés célja, előkészítése A család és iskola együttműködésének egyik feltétele a pedagógusok szakmai felkészültsége. Vizsgálatunk céljául annak megállapítását választottuk, hogy a pályakezdő pedagógusok milyen kapcsolatba kerültek a gyermek- és ifjúságvédelemmel, s milyen ismeretekkel rendelkeznek e témakörben. A felmérésben 34 fiatal nevelő (26 nő és 8 férfi) vett részt, akiket a „véletlen mintavétel” elvével választottunk ki, de azért ügyeltünk arra, hogy a megye valamennyi járása, városa és iskolatípusa (felsőoktatási intézményeket kivéve) megfelelően képviselve legyen. A felmérőlapok alkalmasak voltak arra, hogy az alábbi fő szempontokra választ adjanak: 1. A pályakezdő pedagógusok elméleti és gyakorlati felkészültsége a gyermek- és ifjúságvédelemben. 2. Az iskolákban folyó gyermek- és ifjúságvédelmi munka tapasztalatai a pályakezdő pedagógusok ismeretei alapján. 3. A pályakezdő pedagógusok vélekedése a veszélyeztetett tanulókról, és a negatív jelenségekről. 4. Osztályfőnöki munkájuk néhány tapasztalata. 5. Észrevételek, javaslatok a gyermek- és ifjúságvédelem eredményesebbé tétele érdekében. A felmérőlapok kiértékelésének tapasztalatai 1. A felmérésbe bevont 34 fő közül egyetemet végeztek heten, tanárképző főiskolát tizennégyen, tanítóképző főiskolát tizenhármán. Az elvégzett iskola típusától függetlenül a többség (21) úgy látja, hogy a pedagógiai és pszichológiai tantárgyak tanításának jelenlegi gyakorlata nem szerencsés, ugyanis túl nagy szerepet kap az elméleti képzés. Véleményünk szerint egyes tantárgyakon belül (neveléstörténet, neveléselmélet, közoktatáspolitika) olyan témakörök is feldolgozásra kerülnek, amelyek szükségességét mindeddig nem tapasztalták. Többen szóltak elismeréssel a fejlődéslélektan (16) és didaktika (11) hasznosíthatóságáról, valamint a gyakorlati foglalkozásokról és a tanítási gyakorlatokról. Általában szükségesnek tartanák ifjúságvédelmi speciálkollégium fakultatív, vagy kötelező jellegű bevezetését (29). 2. A pályakezdők 86 százaléka rendelkezik külön megbízatással, melyek közül legjelentősebbek az osztályfőnöki, az úttörőcsapat vezetői, és a KISZ-t patronáló tanári teendők ellátása. Huszon- hatan tanítanak veszélyeztetett tanulókat, akik véleményük szerint több tulajdonságukban eltérnek az „átlagtól”. Legtöbbször a kötelességtudat hiányát (19), az agresszivitást és fegyelmezetlenséget (14), a gyenge tanulmányi eredményt (10), az ápo- latlanságot, elhanyagoltságot (5) említik, de olyan is volt (2) aki nem látott lényeges különbséget. (Egy pedagógus több jellemzőt is írhatott!) A veszélyeztetettség kérdésének eldöntésében — a tapasztalatok szerint — az osztályfőnökök (24), a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök (14), valamint az iskola vezetése (8) vesz részt. A gyakorlat tehát eltérő, de a megkérdezettek az általuk megismertet helyesnek tartják! A gyermek- és fiatalkorúak magatartásának megítélésében eltérő véleményekkel találkoztam. Pontosan 50 százaléka látja úgy, hogy nincs különösebb gond, mert a meglevő negatívumok „kinőhető” életkori sajátosságok. A felmérőlapokat kitöltők másik fele másként vélekedik. Elítéli, és veszélyesnek tartja a deviáns, és deviáns jellegű cselekményeket, azért azok megelőzését, és felszámolását szorgalmazza. Véleményük szerint legtöbb problémát a kötelességérzet, a reális példakép- és világnézet hiánya, valamint az erkölcsi és jogi normák elvetése okozza. A kiváltó okok megítélésében már egységesebbek a vélemények. A család és a szülők képzetlenségét, rossz nevelési módszereit valamennyien említik. Emellett néhányan a felgyorsult élettempót, az idő hiányát (10), a pozitív példa és cél hiányát (9), anyagi gondokat (5), és a társadalmi egyenlőtlenségeket (3) jelölték meg. 3. A pályakezdő pedagógusok közül 30 fő osztályfőnök, s tizenhat osztályban összesen 24 veszélyeztetett tanuló van. A velük való kapcsolatok nem kedvezőek. Hat osztályfőnöknek egyáltalán nem, négynek pedig csak időszakosan sikerül összhangot teremteni. A sikertelenségek okát a tanulók zárkózottságával, igénytelenségével, és az ottani negatív példák hatásaival magyarázzák. Egy tanár és öt tanító megfelelőnek ítéli kapcsolatát a veszélyeztetett gyermekekkel, s ezt az életkori sajátosságok tudatos felhasználásával, s a problémáik alapos megismerésével érték el. A veszélyeztetett gyermekek szüleivel való együttműködés az előbbieknél is rosszabb képet mutat. A szülőket általában az érdektelenség jellemzi, s a pedagógusokkal csak akkor találkoznak, ha azok felkeresik őket! Két felmérőlapon 31
