Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 1. szám - JELENÜNK - Ebergényi András: Művezetők II.

jékoztatás. Talán majd a számítógépes termelés- irányítás hoz e téren változást. Azért mondom, hogy talán — mert jelenleg1 ezen a téren olyan sok a szubjektivitás — nehéz elképzelni egy naprakész objektív tájékoztatást a mai körülmények között.”

Néhálny szemelvény a művezetők munkáról, munkahelyről szóló véleménye köréből:

„Az én munkám annyira igénybe vesz, hogy nekem utána már semmi erőm nincs mással foglalkozni. Idegileg annyira kizsigerel ez a munka, hogy van mikor 6 óra körül hazajövök és csak bedőlök az ágyba.” (Lipcsei István).

„Nincs nagyobb átka egy beosztottnak, ha a főnöke hülye, szakképzetlen, vagy szemellenzős. Mondok egy példát saját tapasztalataimról. Elküldenek a durvahengerdébe, hogy a lerobbant gépet este, 8 órára indítsuk be. Én mondom, hogy nem lesz meg, legfeljebb másnap reggel. Főnököm erre lehord: „Maga szabotálja a termelést, adja ki a munkát ennek, meg ennek 8 órakor indulni kell.” El is indultak este, 8-kor, lehetett jelenteni, hogy a termelési akadályt elhárították. Arról persze nem készült jelentés, hogy az összecsapott javítás miatt egy hétig' 30—40%-kal megugrott a selejt, az nem érdekelt senkit. Szerintem az üzemi káderpolitika ma nem mindig helyes. Sokszor az történik, hogy felülről jövő instrukció miatt nem veszik figyelembe a szakemberek szakmai véleményét. Ez az alsó és középszintű műszaki vezetői réteg devalválását jelenti. A felülről jött ukászokat teljesíteni kell, még ha nagyobb kárt okoznak is az összecsapott munkával, akkor is. Pedig én nem azért tanultam, hogy ne tudjam kikalkulálni, hogy miihez mennyi idő kell. Hallottam, hogy a Szovjetunióban valahol 3000 munkást és parasztot emeltek ki vezető funkcióba. Nálunk az évek során a DIGÉP-ből és az LKM-ből 11 ezer embert emeltek ki funkcióba!” (Bódis Gyula)

„A hetvenes éveket végig, küzdelmes éveknek lehetne nevezni az új termelőberendezések elfogadtatása miatt. A sok új géppel, berendezéssel elég nehéz volt eleinte megbarátkozni. Kell a korszerűbb, ezt mindenki tudja, mert a gépgyártás kényszerhelyzetben van, muszáj fejleszteni. Nekünk sorban meg kellett ismerni, meg kellett tanulni ezeken a gépeken való dolgozást, akár még szétszedett állapotban is. Jó gépeink vannak, korszerűek és az emberek fokozatosan rájönnek arra, hogy ez nekik is jó. Csak az a baj, hogy nálunk nincs sorozatgyártás, nincsenek szériatermékek. Jellemzőek az 5—6 darabos szériák, amelyeket nem lehet nagyüzemi szinten megcsinálni. Rengeteg az átállás, a holt idő, nem tudjuk igazán kihasználni a nagy termelékenységű gépekben rejlő lehetőségeket. További égető problémaként említhetem az anyag- szállítással és anyagmozgatással kapcsolatos gondokat. Persze ennek inkább emberi okai vannak, mintsem műszakiak. Felhígultak a vezetők irányítás és vezetés szempontjából. Hiányzik a megfelelő képesség és képzettség. Egy jó vezetőnek ismernie kell az egész termelési folyamatot. Ez ma nincs meg és minden bajnak ez a forrása. Hiába van meg valakinek a kellő képzettsége semmit sem ér vele, mert nem igazodik el az üzemi élet dzsungelében.” (Mazug Gergely) „Külön kell választani az én területemet a termeléstől, mert mi karbantartással foglalkozunk és az más munkamódszereket igényel. Én egyébként jónak tartom a termelés szervezettségét. Ez valószínűleg amiatt van, hogy maga a gyár régi, itt már bevált, jól begyakorlott módszerekkel lehet irányítani az üzemeket. Nem tudok viszont jót mondani az üzemet kiszolgáló szervek munkájáról. Tudomásom szerint az anyag- ellátással van mindig a legtöbb baj, de az állandó programmódosítások sem az ütemes termelést segítik. Nekem személy szerint ugyancsak az anyagosokkal szokott meggyűlni a bajom. Rettenetesen nehézkes nálunk az egész anyagigénylési, beszerzési rendszer. Szinte hetente kálváriát kell járnom valamelyik hiányzó alkatrészért. Mi már tudjuk, hogy egy gépen melyik alkatrész milyen gyakorisággal hibásodik meg. Például a magyar E—400-as esztergák siklócsapágyait átlag évente kétszer kell cserélni. Erre az évre rendeltem 120 db-t, de a mai napig csak 20-at kaptunk, azt is még tavasszal. Pedig ez magyar gép! Képzelje el, milyen az alkatrész- ellátás a külföldi gépekhez.” (Szakállas Ferenc) „Nálunk éveken keresztül nagy sorozatgyártás volt. Ennek az a jellemzője, hogy hónapokkal előre tudtunk számolni, tervezni. A szerszámozás, anyagellátás is jóval egyszerűbb volt. Most, a jelenlegi rövid sorozatoknál vagy az anyag nem jó, vagy szerszám, de valami mindig hiányzik. így jóval nagyobb szervező munkát kell elvégezni, hogy minden összejöjjön.

Akadozik a szállítás a kereskedelmi szerszámokból is, meg a szerszámüzem által gyártott szerszámokból is. Nem tudunk úgy sorozatot indítani, hogy ne kelljen nekünk összebarkácsolni ideiglenesen valamilyen szerszámot. Elég sok rögtönzés kell, hogy határidőre teljesíteni tudjuk feladatainkat. A szerszám- és az anyagellátás a két kritikus terület, ahol nagyon nehéz előrelépni. A rugógyártóknál néha hetekig kell a raktári anyagok között válogatni, míg egy sorozatot le tudunk gyártani. A héten is egy talicska anyagselejtes rugót vittünk a szemétbe. Az acélhuzalok és a rúdanyagok hiánya állandóan visszatérő probléma. Saját anyagbeszerzési tevékenységünk nem éri el a kívánt színvonalat. Nekik kellene előrelátóbban rendelni, ők persze arra hivatkoznak, hogy ez országos probléma, de szerintem ez így nem igaz, mert állandóan ugyanazokkal a tételekkel van gond. Ha tudják, hogy csiszolt köracélt csak 6 hónapos szállítási határidővel lehet beszerezni, akkor ne kezdjenek az utolsó hónapban jajveszékelni, hogy nincs anyag. Ez a rendszertelen anyagbeérkezés az oka annak, hogy gyakran nem az előírt anyagból vagyunk kénytelenek gyártani. Persze ez ráfizetéses, mert dupla anyagmennyiséget elforgácsolunk, a határidő tartása érdekében. Olyan központi raktárak hálózata kellene, ahonnan rövid határidőkre lehetne anyagot rendelni és szállítani.

22