Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 4. szám - JELENÜNK - Sós Tamás: Szakmunkástanulók - ma
zettséggel rendelkező, kiemelkedő munkásokat „adnak át” az iskoláknak, olyanokat, akik alkalmasságukat legalább 3 éves gyakorlattal már bizonyították. Vállalniuk kell, hogy öt éven belül műszaki oktatói képesítést szereznek. A szakmunkásképesítés mellett érettségivel és pedagógiai szaktanfolyami felkészültséggel is rendelkező szakoktatók aránya 80 százalék körül mozog. A szakmunkásképzés tartalma a hatvanas években a társadalompolitikai és a foglalkoztatás követelményeit kifejező párt és állami határozatok alapján lényegesen átalakult. Az 1969. évi VI. sz. törvény a reform alapja, hosszú távra szóló fejlesztési programot tartalmaz az oktatás korszerűsítésére a folyamatos szakemberellátás érdekében. Alapvetően négy forma alakult ki a szakmunkásképzőkben „A”, „B”, „C” tagozat és felnőtt- képzés. Az „A” tagozaton történt a manuális, kevésbé elmélet igényes szakmák képzése. ,,B” tagozaton az úgynevezett „emelt szintű” képzés indult be, a középiskola' első két évének anyagát is megtanulták. Érettségivel rendelkezők „C” tagozaton az átlagosnál elmélet igényesebb szakmákat sajátítják el két év alatt. Az MSZMP KB 1972. júniusi határozata nyomán az 1975/76-os tanévben változás történt, megszűnt az „A”, és a „B” tagozat korábbi formája. A cél kettős volt, egyrészt, hogy műveltséget, másrészt, az iskola elvégzése után azonos eséllyel tanulhassanak tovább a különböző szakmákban tanulók. Ezzel egyidőben hozták létre a szakmunkások számára az új középiskolai formát, 3 éves képzési idővel. Az 1977-ben bevezetett új oktatási és nevelési terv kiterjedt a tanórán kívüli nevelőmunkára is. Ezek együttesen nagy fejlődést hoztak. Előrehaladás elsősorban a nevelés, az általános műveltség1 növelésében van, tanulók világnézetének megalapozásában, személyiségük formálásában. A közismereti tantárgyak nagyobb súlyt kaptak, ennek ellenére — szakemberek véleménye szerint — a teendőkhöz képest a rendelkezésre álló idő ma is kevés. A szakmai oktatás terhére lehetne csak növelni, viszont az a gyakorlati ismeretek rovására menne. Az alacsony tanulmányi eredmények mutatják, hogy szükség van a három év utáni tanulásra a középiskolai végzettség megszerzése érdekében. Ez viszont azt jelenti, hogy a szakmunkásképzők korábbi „zsákutca” jellegét nem sikerült teljesen felszámolni, csak enyhíteni. A közoktatási rendszerünk az utólagos korrekciós irányváltozásokat jelenleg csak kismértékben teszi lehetővé. A 14 éves fiatalok jelentős része tapasztalatlanságánál fogva, a pedagógiailag megalapozatlan pályaorientálás hiányosságai miatt kevés ismerettel rendelkezik az adott szakmáról. A gyakorlat bizonyítja, hogy egy-egy kiragadott rendezvény önmagában keveset ér. Népgazdaságunk feladatai még szorosabb kapcsolatot indokolnak a szakmunkásképzéssel. A gazdasággal szemben növekvő követelmények a hatékonyság, a minőségi mutatók mellett a rugalmasságra, a változó körülményekre, állandó megújulásra nagy hangsúlyt helyeznek. A szakmunkásképzésnél is ezzel szinkronban a konvertálhatóságra, a stabilitás mellett az állandó korrekciókra, pályamódosításokra is fel kell készíteni a fiatalokat. Az oktatási, szakigazgatási szervekkel közösen, egyre többet vállalnak az üzemek, a tömegszervezetek, a KISZ is az ez irányú tevékenységekből. Megyénkben a nyolcadikos tanulók mind kisebb hányada jelentkezik szakmunkásképzőbe. A szakmunkástanulók száma az 1974/75-ös tanévben 6124, 1982/83Jban 5561 volt. A szakmunkásképző iskolák a társadalmi mobilizációt segítik. Az itt tanuló fiatalok közel háromnegyede a községekből jelentkezik, 15—16 százaléka más megyéből. Kedvező, hogy mind több a leány — 38 százalék ,—, mert az összes foglalkoztatottak között a szakmunkásnők hányada még mindig alacsony. A növekedés azzal is járt, hogy egyes szakmák teljesen elnőiesedtek, például fodrász, bolti eladó. A korszerűtlen szemlélet okozza, hogy egyes szakmákra csak fiúk, másokra csak lányok vállalkoznak. Az egészségügybe például indokolt lenne a fiúk fokozottabb bevonása. Nappali tagozaton a megyében középfokú szakemberképzés 9 szakmunkásképzőben és két szak- középiskolában történik. Egészségügyi szakközép- és szakiskolai képzés egy helyen, két iskolában gép- és gyorsíró szakiskolai képzés van. Ipari szakmunkásképzés Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Selypen, kereskedelmi és vendéglátóipari szakközép- és szakmunkásképzés Egerben és Gyöngyösön folyik. Mezőgazdasági és élelmiszeripari iskola van Egerben, erdőgazdasági Mátrafüreden, növénytermesztő gépészeti pedig Pétervásárán. A tanulók kétharmada ipari, ötödé kereskedelmi és vendéglátóipari, hetede mezőgazdasági szakmunkásképzőben folytatja tanulmányait. A megyében 303 szakmai csoportot oktatnak az elmúlt időben. Az érettségizett fiatalok aránya a szakmunkástanulókon belül öt százalék. Megyénkben főleg műszerész lehet belőlük. Többségük olyan, akit nem vettek fel egyetemre, főiskolára. Az egri Gép-és Műszeripari, valamint a gyöngyösi Vak Bottyán János Szakközépiskolában az érettségi bizonyítvány mellett gépi forgácsoló, géplakatos, mechanikai műszerész, elektroműszerész, irányítástechnikai szakmában szerezhetnek bizonyítványt a diákok. Az erőforrások jobb kihasználása, a párhuzamos képzés megszüntetése, a képzés egymásra épülésének biztosítása érdekében az azonos profilú iskolák összevonására került, illetve kerül sor. Az oktatás az elmúlt évék során fejlődött. A tanulók nagyobb elméleti megalapozással a rokon területeken is hasznosítható tudást szereznek. Például az asztalosok bútorokhoz, az épületasztal ossághoz és az intarziakészítéshez is értenek. Megyénkben a szakmunkás-utánpótlás elsődleges forrása az ifjúság, de emellett továbbra is szükség van a felnőttek tovább-, illetve átképzésére. Évente — átlagosan 2600-an tesznek sikeres vizsgát. Ez azonban még nem tekinthető optimálisnak, különösen a szakmánkénti összetételt figyelembe véve. Az 1973/74-es tanévtől — minisztertanácsi rendelet alapján — a szakmunkásképző iskolák a megyei tanács irányítása alá kerültek, s a műve28