Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szokolay Károly: A Shakespeare-t fordító Petőfi

indítványára a teljes Shakespeare-t lefordítania, terve szerint olyan műveik kerültek volna az első hiánytalan magyar Shaikeispeare-gyűjteménybe, mint a Rómeó és Júlia, Othello. Harmadik Ri- chárd és még néhány hasonló. Helyesen írja Rutt- kay Kálmán, hogy „Miközben a Coriolanuson dolgozik, mindig a teljes magyar Shakespeare-re gondol.”

A kisebb elismerés másik oka a közvéleményben már a múlt században tévesen kialakult és sajnos még mindig továbbélő felfogás, hogy Petőfi Coriolanus-f ordítása elnagyolt, elsietett munka. Annak ellenére, hogy tíz hét alatt készült el, „Petőfi rendkívüli gonddal és pontossággal dolgozott és az eredeti szöveghez nagyon hű”. Ezt bizonyítja a fordításnak az eredetivel való, gondos egybevetése is. Természetesen Petőtfi munkája nem hibátlan: nem is lehetett az, mivel korszerű Shakespeare-szótáraik, szövegelemzések és más segédeszközök az ő korában még nem álltak a fordítók rendelkezésére. Ezért találhatók félreértések a gyakran angolok számára is nehezen érthető Shakespea re-szövegben Vörösmarty- nál szép számmal, de itt-ott, az eredeti szöveg kifejezéseinek értelmére gyakran zseniálisam ráérző Aranynál iis. Azért itt-ott, mert mindenre azért még ő sem 'érezhetett rá.

Miért választotta Petőfi a Coriolanust első lefordítandó S'haikespeare-drámá járnak? Ezt akkor (1848-ban!) elsősorban politikai okok magyarázzák. A gőgös, arisztokratikus 'Cariolanus, áki hajthatatlan maradt a nép tribün ok jogos követeléseivel szemben, nagyon .aktuális téma volt a forradalmár Petőfi számára. Ugyanakkor Coriolanus pozitív vonásait is jól látja: nagylelkűségét, ön- feláldozását, őszinteségét, szókimondó természetét, de makacsságát is, amiben a költő önmagára ismer.

Annyira fontosnak tartotta Petőfi a Coriolanus lefordítását, hogy fordítói munkájának rövid időszakára saját verseinek írását, így a Lehel vezérről kezdett költői elbeszélését is félretette egy időre. A Coriolanus kéziiratát alig pár nappal 1848. március 15-e előtt adja nyomdába. Eg.ressy javaslatát annyira komolyan veszi, hogy ugyanezen év május 13-án, művét a következő címen adja ki:

„Shakespeare összes Színművei — Angolból fordítják Arany, Petőfi, Vörösmarty. — I. Coriolanus, Pest, 1848.”

Annak a fordítói kornak vagyunk az elején, amelyben már nem németből „illik” S!hakespeare-t magyarra átültetni, hanem szinte kötelező angolból. (Igaz, az előttünk járó Sahlegel és Dorothea Tieck alapos és teljes német Sfaakespeare-kiadását hasznos dolog volt forgatni, meg is tette azt már Vörösmarty is, amikor első maradandó Shakespeare- fordításunkat, a Julius Caesart megalkotta és kiadta 1840-ben.

A Coriolanus létrejötte Petőtfi ós Arany levelezésében pontosan nyomon követhető. 1848. január 2-án Petőfi még csak egy mondatban ír munkájáról barátjának: „Coriolámt fordítom, az első felvonással készen leszek a napokban.”.

Arany postafordultával válaszol 1848. január

8-án Petőfinek Szalontáról, ebbein a levelében azonban Shakespeare-röl nem tesz említést. Petőfi viszont Pesten, február 10-én keltezett levelében azt írja többek közt, hogy „Shakespeare-t erősen fordítjuk Vörösmartyval; én e hónapban bevégzem Caniolanu'st, már a negyedik felvonás vége felé járok, Vörösmarty Lear-ez... Küldj legközelebb az én számomra János királyból egy kis mutatványt, én iis küldök neked a másik lapon Coriolánbófl, meglátod belőle, mennyi szabadságot veszek mind a külsejére, mind a belsejére nézve; úgy hiszem, a magyar nyelvtől nemigen kívánhatni ennél többet, már ez is óriási feladat. Néhol egy-egy sorral hosszabbra jövök ,ki, de ezt a híres Schiegel is teszi, pedig ő német, s angolból németire fordítani a magyarhoz képest valóságos gyerekjáték.”

Ebből a hosszabb .idézetből Petőfi fordítói elveit is megismejük valamelyest, és ha azokat egybevetjük Aranyéival, szinte biztosra vehetjük, hogy korábban élőszóban egyeztették egymás felfogását. Még egy fontos mondat, ugyanebből a Fetőfi-le- véibőil:

„Lehellel hallgatok (utalás a már említett Lehel vezérre), míg Corioiánt el nem végzem.”

Arany nem halad a Shakespeare-fordításisal. Petőfi viszont még a forradalmi időkben sem feledkezik meg Coriolanuisiról. Ezt írja Aranynak március 21-én:

„ ... csak azt adom tudtodira, hogy Corioláno- mlat már nyomják” és a már idézett teljes címhez ezt teszi hozzá, nagyon petőfiesen: „hát ehhez tartsd magad. Készítsd el vagy János királyt vagy a Windsori víg nőket, hogy annak idejében, ha szükség lesz rá, elküildhesd. A mutatványt miért nem küldöd János királyból?”

Arany végre 1848. április 22-én írt levelében őszintén megnyilatkozik közös vállakózásukról:

„Ad vooem Vörösmarty: mit csináltok avval a Shálkesipeiare-rel ? Mert én még nem csináltam semmit. Régi fordításaim tűzrevalóak, azokkal elő nem állhat ok, újat nem csináltam, s nem tudom, csinálolk-e vagy sem, miután veszett módon lerombolták mostanában kedvemet.”

Petőfi és Arany levelezésének további során Shakespeare — érthető módon — nem kerül többé szóba. A szabadságharc eseményei és abban mindkettőjük szerepe minden egyéb gondjukkal félreteteti velük Shakespeare fordítását.

Petőfi CoriolanuS-fordítása modern kiadásokban (értsd: 1955 óta) meglepően mai, gördülékeny, színészek számára jól mondható szövegével lep meg bennünket — egyszóval nagyszerű, modern drámai nyelvével. A filológus ráadásul még azt is bámulja, hogy félreértés szinte nem is akad benne. Ha azonban előveszi az 1955-ös teljes Shakes- peare-kiadás 3. kötetét és annak jegyzeteihez lapoz, rájön, hogy Illyés Gyula az 1952-es szöveg- kritikai Petőfink iád ás számára végzett javításai teszik teljes mértekben remekművé Petőfi fordítását. (Klasszikus Shakespeare-fordításaink közül hármat javítottak ki eddig: Vörösmarty két fordítását Szabó Lőrinc és Petőfi Coriolanus át Ily- lyés Gyula. Mellesleg meg kell mondanunk, hagy Szabó Lőrinc meglehetősen felületesen végezte kor12