Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Ról-ről
a munka tisztességét, értékét, s ki nem tartja tiszteletben a más alkotását, lettlégyen az esztergált munkadarab, vagy szobor a főtéren? — a modern ember. Aki nem cromagnoni, nem neandervölgyi, nem kökorszakbeii, hanem atomkorszakbeli. Könnyű neki, megteheti, — azt hiszi! ... könnyű neked — Könnyű neked — mondja kedves ismerősöm — hiszen csak leülsz és írsz .. . Könnyű, persze, hogy könnyű. Csak leülök és írok. Ha van mit, ha van miről, ha van miért, ha van tudásanyagom hozzá. Ha már négy értekezleten, öt magán- és nem magánbeszélgetésen részt vettem e tárgyban. Ha átnyálaztam néhány ide, illetőleg oda vonatkozó határozatot, rendelkezést, már megjelent újságcikket. Ha bejártam érte egy fél országot, s ha már előre összevesztem azokkal, akik miatt, vagy akik ellenére írom azt, amit megírok. Könnyű nekem, mert aztán csak leülök az írógép elé és, — írok. És nekem még valóban könnyű, mert legalább — már ami az írást illeti — azt csinálhatom, amit szeretek. Azt persze a világért le nem merném írni, hogy azt: amihez értek is. Egyszóval nekem könnyű. Sok naivitás is leledzik egymás munkájának a megítélésében. Valami olyan örök gyermekdedség, miszerint könnyű és a jó a cukrásznak, mert mindig krémest ehet, a borásznak, mert mindig jó bort ihat, a mozdonyvezetőnek, mert villamos mozdonyt vezethet, avagy a vállalati igazgatónak, mert. . . mert hát ő a főnök. Könnyű nekik is. Neked nem könnyű? Hisz mérnök akartál lenni, és az lettél... Az. üzemben voltaképpen az történik, amit te akarsz, hiszen te vagy ott a vezető... Egy csomó beosztott lesi, hogy .... — Lesi? Igen, lesi, hogy mikor tarthat be nekem. Azt lesi. Meg azt, hogy a másik borítékjában mi van, pedig — szerinte — a felét sem csinálja annak, amit ő.... Meg aztán, hogy az történik, amit én akarok? Ne nevettesd ki magad ... A mai világban kötöttebb az ember kézié, mint amikor az a bizonyos tervutasításos rendszer volt. Most azt csinálhatom, amit akarok, még azt is akarhatom, hogy nem veszem figyelembe a szabályozó rendszert, a piaci igényeket, a szakszervezetet... .... és most már belehevülve, mintha kéziratból olvasná, úgy sorolja, hogy mi mindent kell csinálnia, ami nem is mérnöki munka, de csinálnia kell, hogy mennyi a rendelet, az előírás, hogy az anyagnorma és az import, az energiafelhasználás és a hatékonyság és a ... — ... és még az a jó, hogy én legalább azt csinálhatom, amit mégiscsak szeretek — teszi hozzá, valamiféle záróakkordként. Hát neki sem könnyű? Senkinek sem. A más munkájának tisztelete, megbecsülése, hasznosságának fel- és elismerése nem éppen az erős oldalunk. Szívesen vágjuk oda egy „hivatalnoknak”, hogy bürokrata és még ezt is megerősíthetjük egy jelzővel, miközben esküt mernénk tenni rá, hogy könnyű neki. Könnyű, ha másért nem. azért, mert napjait sokoldalú semmittevéssel tölti. Mikszáthi megfogalmazással: úgy csoportosítja a semmittevést, hogy az lázas tevékenységnek lássék. Könnyű azoknak is, akik ott a falu szélén — ma lassacskán az számít a „közepének” — úi és micsoda házat építettek. Könnyű, mert telt i ekik miből, hisz ott van a férj az iparban, a feleség a háztájiban, dől a pénz. így aztán nem nagy dolog nekik az, ami nekünk valóságos megvalósíthatatlan álomnak tűnne: házat építeni. És milyen könnyű, mondjuk, a vízvezetékszerelőnek. Hívják, keresik, egy kis pepecselés a csap körül, már zsebében is a nem éppen kevés forint. Ha meg nagyobb munkát kell végeznie, akkor szinte csak a nullákat kell írnia a telt hasú arabus szám után. És voltaképpen milyen szakma az olyan, amely a vizet terelgeti holmi csöveken, ide-oda. Mennyi ész, szakértelem rátermettség kell az ilyenhez? Mint a csipetnyi só, annyi. Vagy még annyi se. És még az se érdekes, szereti-e, amit csinál, vagy sem. Soroljam még? Minek tegyem? Mindnyájan tudjuk, gyakoroljuk is a más munkájának ily- és olyfajta lebecsülését, amelynek a csattanója, hogy a munka végzője vagy teljesen alkalmatlan arra, amit csinál szellemileg, jellemileg, avagy, ha alkalmas is lenne, akkor meg csal, lop, hazudik. Ha meg nem csal, nem lop, nem hazudik, hát az olyan munka, meg milyen munka lehet, amely még erre sem ad lehetőséget. Akkor az meg nem is munka. Csak bére, van, de ára nincs. Ez tehát a brutálisabb oldala a munka társadalmi és egyéni megbecsülésének. Igen, a munkának, mert ez az emberi tevékenység, nem általában munka, hanem egy valamihez, egy kisebb, vagy nagyobb közösséghez kötődötten az, ami: munka. Általában még senki sem dolgozott, általában senki sem beszélhet munkáról — csak a filozófusok és ezt nem gunyorosan mondom —. hanem a munka mindig is kanikrét valami, amit egy ember, az ember végez. Ha lebecsüljük a munkát, akkor az embert becsüljük le vele, és ha ez társadalmi méreteket ölt, akkor fordítottan is igaz: az ember lebecsülése a munka értékszintjének süllyedésével járhat együtt. A kevésbé brutális, de végeredményét tekintve semmivel sem hatástalanabb módszer a munka társadalmi becsületszintjének leszállítására a „köny- nyű neked, mígnem én . .. .’’-féle megítélése a másik tevékenységének. Sőt, ez talán még ízléstelenebb is, mert nem nyílt, mint a másik, hanem valamiféle irigységnek álcázott módszere annak, hogy egyszerre közöljék velem, jómagam hülye vagyok, míg a partnerem az ész és az emberi tevékenység csúcsain néz el messze felettem. Könnyű nekem, tehát nehéz neki. Könnyű nekem, mert voltaképpen nem is csinálok semmit, de ha csinálok is, az teljesen felesleges a társadalom szempontjából. Míg ő, ugye? Igen: míg őneki nagyon nehéz, nagyon bonyolult, de óriási erőfeszítések árán, rátermettsége révén, kész és képes mindazon feladatok elvégzésére, ame20
