Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 3. szám - KÖNYVESPOLC - Salga Attila: Gyermekeink nyelvéről
KÖNYVESPOLC w-ttv HU k ali Gyermekeink nyelvéről A magyar gyermeknyelvkutatás nagy múltra tekint vissza. Ponori Thewrewk, Simonyi, Balassa, majd Cser János, Dezső László, Kenyeres Elemér, S. Meggyest Klára, Sugárné Kádár Júlia, Vértes József, Viktor Gabriella és mások munkái szolgáltattak meggyőző adalékokat a magyar gyermek nyelvi fejlődésének néhány kérdéséhez. A hatvanas évek közepétől kezdve Chomsky generatív és kreatív elvekre épített nyelvelmélete új alapokra helyezte a külföldi — és részben — a hazai vizsgálatokat. Hívei fontosnak tartják, hogy a gyermek szellemi és lelki fejlődésével párhuzamosan kövessük nyomon a beszéd mechanizmusának kialakulását, mert a nyelvi készségek kiépülését ekkor még működő modellként figyelhetjük meg, a felnőttek esetében azonban a nyelvtudást mint eredményt lehet vizsgálni. A generatív elmélet azt is lehetővé teszi, hogy kiderítsük: hogyan használja fel a beszélő nyelvi tudását, hogyan tudja megkülönböztetni a grammati- kailag helyes és helytelen mondatokat. A vizsgálatokat azonban az nehezíti, hogy a gyermeknyelv állandóan változik, fejlődik, másrészt az is akadályozza az általános következtetések levonását, hogy az anatómiai, fiziológiai, agysebészeti, neurológiai, genetikai stb. kutatásokat még nem sikerült összehangolni és a részeredményeket összegezni. Pedig csak így kaphatnánk választ a beszédkészség kialakulását elősegítő szervek neurológiai és fiziológiai folyamatairól. Második lépésként ezeknek az „alapismereteknek” a történeti-összehasonlító vizsgálatát kellene elvégezni. Lengyel Zsolt: A gyermeknyelv c. könyvében a kutató megszállottságával és felelősségérzetével veti fel ezeket a kérdéseket. A szerző a gyermeknyelvi vizsgálatokban kialakult hagyományos utat követi akkor, amikor néhány gyermek nyelvi fejlődésének tárgyalása és az összegyűjtött tényanyag elemzése során ismerteti a nyelvtudomány és a pszicholingvisztika állásfoglalásait. Elsősorban az új jelenségek rögzítésére helyezi a fő hangsúlylt, de a fejlődés rajzba szervesen illeszti be az eddig megjelent gyermeknyelvi szakirodalomról szóló áttekintését is. (Ezzel ellentétes az a vizsgálati mód, amely a fejlődő nyelvi rendszert egy adott szakaszban mutatja be.) A könyv az alábbi fejezetekre oszlik: Bevezetés [9—14]. — I. fejezet: Mit is sajátít el a gyermek? (Néhány megjegyzés a nyelv természetéről. — A nyelvi fejlődés, vizsgálata. — Születés előtt — születés után. [15—104] — II. fejezet; Már a bölcsőben — az első két életév. (A beszédfejlődés kezdete: a gőgicséléstől a hangokig. — Az „igazi” beszéd kezdete: az első mondatok, szavak). [105—206]. — III. fejezet: Két év után. (A 2—3 éves gyermek nyelve. — Ragok, képzők, jelek, használata kétéves kor után. — Mondd, hogy pápá.) [207—308]. — IV. fejezet: Elméletek, magyarázatok, törvény- szerűségek.) [309—332]. Bibliográfia [334—341], A szerző Chomsky generatív nyelvelmélete és a legújabb kutatások alapján tárgyalja a magyar gyermek nyelvi fejlődését. A nyelvi képességek velünk- születettségéről tanúskodik az a megállapítás, hogy a gyerekek a beszéd kialakulása és elsajátítása terén anyanyelvűktől függetlenül azonos szakaszokon mennek keresztül. Először a nagyobb egységeket sajátítják el (a beszéd észlelése, bizonyos hangok képzése, intonáció), és egyéves kor táján eljutnak a fonémarendszerig. Bebizonyosodott, hogy azonos magán- és mássalhangzókat (a, i, u; b, l, m, p, r, n, j) sajátítanak el elsőként. Később ez az univerzális jelleg megszűnik s az egyes nemzeti nyelvek elsajátítását sajátos törvényszerűségek kezdik irányítani — a környezet és a gyermeket körülvevő emberek (szülők) beszédének hatására. Lengyel felveti az „ősnyelv”-elméletet és az ún. „magzatnyelvet”, amely H. M. Truby szerint a magzatvízben elhelyezkedő embrió elraktározza a terhes nő beszédének fizikai jellemzőit: a hangmagasságot, a rezgésszámot, az intenzitást, az intonációt. Ez azt jelenti, hogy a születést követő beszédtevékenység neurofiziológiai előkészítése már a magzati fejlődés idején kialakul. Ez nyilván azzal függ össze, hogy az embrió és a csecsemő agyi működésében, beszéd- szerveinek fejlődésében évezredek óta azonos fiziológiai és neurológiai folyamatok játszódnak le. A továbbiakban a szerző részletesen elemzi a gyermeknyelv egyes fejlődési szakaszait. A születést követő első három hónapban a csecsemő sírása differenciálódik, azaz már „információt” hordoz. A hangadások feltételes reflexszé válása is a második jelzőrendszer kialakulásának irányába mutat. 5—8 hónapos korban a hangadás szempontjából gyökeres változás áll be: eljön a gügyögés és gagyo- gás korszaka. Érdekes, hogy ekkor több olyan hangot (pl. I, r) tudnak ejteni, amelyet később egy ideig nem produkálnak. A szakemberek egy része ezt azzal magyarázza, hogy nincs összefüggés a gügyögés és az artikulált beszéd között; mások szerint az első szakaszban meglehetősen sok olyan szótag vagy szótagszerű elem fordul elő, amelyek később szinte változatlan formában épülnek be az egyes szavak hangalakjába. 9 hónapos és másfél éves korban megjelennek az anyanyelv első szavai, amelyek az első lépést jelentik a fonémarendszer elsajátításában. A szómondatok idején a gyermek nemcsak szavakat és nyelvi elemeket sajátít el, hanem megtanulja azt is, hogy a beszéd információt, ismereteket közvetít, s a közös játék ennek egyik eszköze. Sajnálatos, hogy rendkívül kevés munka foglalkozik az anya és gyermeke kommunikációjával* holott lényegében az anya tanítja meg gyermekét beszélni. A 2—3 éves gyermek nyelvét általában 6—8 szóból álló, többnyire kielégítően megszerkesztett mondatok jellemzik. Megjelennek a kéttagú mondatok, majd az a nyelvi készség, amely a grammatikai morfémák között szelektál: a könnyebeket és a gyakrabban használatosabbakat sajátítja el először a gyermek (igekötők; -t, -ba, -be; -é, -m; -ban, -ben stb.). Lengyel Zsolt a rendelkezésére álló angol és orosz nyelvű szakirodalom alapján írja le a 2—3 éves gyermek nyelvének mondattani sajátosságait. Ő maga is sajnálattal jegyzi meg, hogy magyar vizsgálati eredmények híján e „kitekintéssel” kénytelen kárpótolni az olvasót. Az itt ismertetett könyv mind terjedelmét, mind z. tárgyalt kérdések és az azokra adott válaszok meny- nyiségét tekintve jelentős munka. A tanároknak, óvónőknek és szülőknek szánt „kézikönyv” valóban hasznos segítséget nyújthat az anyanyelvi neveléshez. A könyv felépítésén érezni lehet, hogy a szerző tanár. Ez mindenképpen előnyös akkor, amikor olvasóival állandó és megbízható kapcsolatot alakít ki; amikor nem ex katedra szól hozzájuk, hanem bevonja őket a bonyolult kutatások folyamatába, be62
