Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kiss Tihamér: Elkülönültség, közösségi kapcsolat, klub
mélyesen ismerik egymást, érintkeznek egymással, rokonszenvet éreznek egymás iránt, rendszeresen találkoznak, állandó, illetve tartós kapcsolatban maradnak, egymásra kölcsönhatást gyakorolnak, közös célokat tűznek ki, s e célok eléréséért együttesen, együttműködve tevékenykednek, nagy erőfeszítésekre is készen a közös célokért küzdenek, az együttélés és együttműködés szabályait megalkotják, a csoportot alkotó személyek ezeket magukévá teszik, ezekhez igazodva élnek és aktívan munkálkodnak. A közös összefogással vállalt és együttműködéssel végzett minden közös akció sikerét vagy kudarcát mint magukét élik át, e csoportélet és együttműködés vonzó számukra, a csoporthoz tartozás növeli teljesítőképességüket és önbizalmukat, a bennük keletkező „mi”-élmény erősíti a csoport, a csapat, a közösség kohézióját, összetartó erejét. A társadalom sejtje, a család közösségébe beleszületik a gyermek, s ezzel egy népcsoport tagjává is válik. Gyermek-, serdülő- és ifjúként egy egy nevelő, oktató, képző intézménybe kerül, majd felnőttként valamelyik munkaközösségbe, sokan a pártba mint kollektívába, mind fejlettebb közösségbe kerül az az ember. Ezek általában felülről szervezett, hivatalos csoportok. Egy-egy csoportba, méginkáhb egy-egy igazi közösségbe tartozni — jó érzés. Ez a védettség, a biztonság érzését adja. Az önmegvalósítást, az életterv kivitelezését, a társadalomban való boldogulást, a személyiség kiteljesedését biztosítja. A társadalom kisebb-nagyobb csoportjából a kimaradás, a kikerülés, vagy éppen kirekesztés — nyugtalanító, kínos érzés. A személyiség struktúra fejlődésének megzavarását, torzulását, az emberi mivolt kiélésének korlátozását eredményezi, s az „elmagányosodás” boldogtalan élményét kelti. Ez a társadalomtól, a munkától való elidegenedést is, súlyosabb esetben az élet értelme elvesztését involválja. Gondoljunk arra, hogy miként torzul vagy stagnál fejlődésében annak a kisgyermeknek a személyisége, aki korán kikerül a családi otthon melegéből, elszakad az anyai szerető gondoskodás kötelékeitől, az apa, az anya, a testvér ma- gatartás-modelljeitől, és a velük való boldog érintkezés, kommunikáció lehetőségétől. Vagy gondoljunk a nyugdíjba vonult idős embernek a munkahelyéről kikerülése talaj vesztésére, gyermekei távolra költözésével, a hitvestárs elhalálozásával bekövetkező magányosságára. Vagy gondoljunk a falujából kiszakadt, s valahol a nagy város bérházrengetegébe tévedt ember kapcsolatvesztésére és gyökértelenségére. S talán azokra is, akik sose találtak szerelmi partnerre, szerető házastársra, s végül a társadalom kitaszítottjaira, a lágerek és börtönök foglyaira. Napjainkban az életvitel felgyorsulásával a rohanó ember maga is búvik egy-egy szusszanásra a magányosságba. Maga a házba vitt „tömegkommunikációs eszköz”, a rádió, a lemezjátszó, a magnó, s főleg a televízió is fotelhez köt, és az „Adás- hiba” drámaírója leleplezése szerint még a családtagoktól is izolál. Megritkult, sok helyen meg is szűnt a „társas élet”, a vendégjárás. Ma sok ember a munkahelyén kívül alig érintkezik másokkal, hacsaknem bevásárláskor. Már pedig nem jó ez így. Ilyen helyzetben örömmel üdvözölhetjük, hogy belső szükségletek sürgetésére mind több felé nyílnak az emberi kapcsolatok gyakorlására igen alkalmasnak bizonyuló helyek, a klubok. Miért lett vonzó, társtaláláshoz segítő forma mind a fiatalok, mind az érett, középkorú és idős emberek számára a klubélet? Ez jórészt az emberi természetből és tendenciáiból magyarázható. Az emberi természetben két ellentétes tendencia érvényesül: az egyik az autonómiára, az önállóságra, a függetlenségre törekvés. Ez egyben az elkötelezettségek alóli felszabadulásra, a függőségeik felszámolására ösztönzi az embert. A másik tendencia a társtalálásra, megértő, hasonló gondolkozású és érzésű emberek közösségéhez kapcsolódásra indítja az embert. E két ellentétes eredőjű tendencia egyensúlyba tartása nem könnyű. Időnként hol az egyik, hol a másik tendencia kerekedik fölül. Ez így van egy életen át. Az élet kezdeti szakaszában a függés a domináns. Ezt mutatja az újszülött „kapaszkodó ösztöne”, a csecsemő és kisgyermek erős emocionális ragaszkodása az anyához, a szülőkhöz. Ez a domináns tendencia háttérbe szorul úgy két és fél éves kor táján egy időre, a „dackorszakban”, és felerősödik az autonómiára, az önállóságra, a függetlenségre törekvés. E korra ugyanis a szen- zomotoros intelligenciának köszönhetően a kisgyermek sok mindent a felnőttek segítsége nélkül el tud végezni, egyszerű életfeladatokat meg tud oldani: az öltözködést, az evést, az önálló helyváltoztatást és tájékozódást a térben; megtanulja a „szobatisztaságot”, kézmosást stb. Ez önálló feladatmegoldó siker mámorossá teszi, és frusztrált állapotba kerül, kitör belőle a dacos reagálás, ha valaki vágyott célja elérésében, önálló megoldásra törekvésében gátolni próbálja, illetve megfosztani akarná sikerélményétől. Ez egyben az én-tudat kialakulásának a kora is, és a hangsúlyozott én-állítás, másokkal való szembe- helyezkedés merész kipróbálásáé is. Ez a magatartási tendencia azonban ellentmondásos. Szeretne felszabadulni a felnőttek gyámsága alól, de egyben élvezni szeretné védelmüket, gondoskodásukat, szeretetüket, és féltékenyen fordul szembe a testvérekkel, ha azok kiszorítani akarnák a szülői kizárólagos szeretetből, vagy akár osztozkodni is akarnának a szülők kisajátított sze- retetében. A gyermek ez indulatos szembefordulásai így csak múló epizódot jelentenek az életében. A gyermek nem tud élni szülői szeretet, meleg emberi kapcsolatok nélkül. Most ugorjunk egy nagyot a gyermek fejlődés- útján. Az általános iskolába kerülve a gyermek iskolai közösségben tanulgatja a csoportban együttes tevékenykedés módját, próbálgatja a kívülről rákényszerített közösségi szabályokhoz igazodást. A tanító nagy erőfeszítéseket tesz, hogy egy-egy osztályba összekerült gyermekek laza kohéziójú, nehezen összeműködő, halmazállapotban levő csoportjából közös célokért tudatosan küzdő, közös feladatok megoldására együttműködésre kész kollektívát, igazi közösséget alakítson ki. Minden 59
