Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szőke Domonkos: Egy huszadik századi magyar történetíró: Szekfü Gyula
szefogásána'k szükségességét. Részt vesz a Történelmi Emlékbizottság munkájában, s mint tanú a hadbíróság előtt kiáll a kommunisták mellett. Ezekben az időkben sűrűn publikál a Magyar Nemzet hasábjain. Cikkeiben hitet tesz egy széles körű, polgári demokratikus reformokat biztosító kibontakozás szükségessége mellett. A Valahol utat vesztettünk cikksorozat egyik legfontosabb határkő Szekfü szellemi önfejlődésében. Ebben az írásban megtörténik a végső elhatárolódás a két világháború közötti korszak politikai és szellemi vonalvezetésétől. Ugyanakkor új keretek és formák között körvonalazódik az a polgári demokratikus reformprogram, amelynek az új demokratikus Magyarországot kell kiteljesítenie. Hivatkozási alapként Szekfü visszakanyarodott az 1848-as polgári forradalom egyik progresszív irányának a centralistáknak a reformelveihez. Ebből a reformrendszerből újra megvalósíthatónak tartja a magyar polgári középosztály politikai hatalomba való beemelésének programját azzal a nem lényegtelen módosított változtatással, hogy a parasztság, munkásság és értelmiség legjobb elemeinek a politikai vezető pozícióba való emelése, hovatovább elodázhatatlan feladat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy ennek az alsóbb néprétegekből felfrissített közép- osztálynak nyugati demokratikus polgári eszmék segítségével, erős állami intézményi rendszer kialakításával kell kormányoznia! A Szekfü Gyulával foglalkozó évfordulós megemlékezések ugyanúgy, mint a vele foglalkozó szaktudományos kritikák, mind ez ideig nem méltatták kellő figyelemmel azt a tevékenységet, amit a történetíró mint folyóirat-szerkesztő a két világháború közötti időszakban végzett. Ez a munka a Magyar Szemle címmel, 1927 és 1944 között megjelenő folyóirathoz kötődött, amelynek alapításától kezdve, az 1938-as leiköszönésig, Szekfü Gyula volt a szerkesztője. Igaz, az ötlet Bethlen István miniszterelnöké volt, de magának a folyóirat tartalmi profiljának a kimunkálása Szekfü érdeme. A Szemle megindításának politikai kezdeményezése nem téveszthet meg bennünket, hiszen Szekfü a folyóiratot mindvégig a konzervatív reformkezdeményezések fórumának tartotta. Az a típusú szerkesztő volt, aki a politikával való közelebbi érintkezés lehetőségét ugyan kikerülhetetlennék tartotta, de a közvetlenebb pártérdekek kiszolgálásától mindig tartózkodott. A folyóirat célkitűzéseit az induló szám bevezető lapjain így összegzi: „Mai helyzetünket józanul mérlegelve, a művelt értelmiség csak központi bázis lehet, melyből mondanivalóinkat a nemzeti társadalom minden rétegébe elvezessük. Az értelmiségnek egyetemet végzett tagjain túl nem mondhatunk le sem a gazdatársadalom, sem a magántisztviselői kar, sem a szabad kereső pályák : ipar, kereskedelem, technika embereiről. A nemzeti kultúra, melyet itt szolgálni akarunk, nem lehet többé főiskolai végzettséghez kötve, néhány ezer család tulajdona, s ezért minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a társadalom ezen osztályaihoz valamiképpen hozzáférhessünk”. Az idő 1927 ősze, az a határpont, amikor a bethleni restaurációs rendszer hatalma tetőfokán van. A folyóirat azonban a szellem kiútkeresési kísérleteinek tága'bb mozgásteret biztosít, s ez nem utolsósorban Szekfü érdeme. Szekfü a folyóirat hasábjain — a politikai mozgástér kínálta lehetőségein belül — a konzervatív reform gondolatát összekötötte azzal az igénnyel, amely a magyar középosztályt akarta európai színvonalú, de egyben „gyökeres magyarságú” eszmékkel ellátni. A folyóirat széles teret biztosított a földkérdés programjának, támogatta a szociográfiai kutatásokat, fórumot adott a népélet kérdéseit taglaló tanulmányoknak. 1933 után az egyre erősebbé váló német orientáció ellensúlyozására pedig szabadabb teret enged az angolszász és francia eszméknek. Francia ösztöndíjakat szerez a fiatal és tehetséges állás nélküli doplomásoknak. Nem kétséges, hogy Szekfünek a folyóirat szerkesztésével egy konzervatív reformprogramot képviselő értelmiségi tábor összetoborzása a célkitűzése. A Magyar Szemle esszéiben éppen úgy, mint a Szekfü-tanulmányakban a reformokhoz szükséges igazolások és érvek felvonulási terepét a történelmi témaválasztás képezi. Sok esetben azonban ezek a témák csak ürügyet szolgáltatnak ahhoz, hogy ennek kapcsán a szerzők a kortársi politika és társadalmi élet egy-egy vitatott témáihoz is hozzászóljanak. Ez a majdnem kétszáz darabszámú, havonként csaknem ötezer példányban megjelenő folyóirat, a megjelenés tizenhét éve alatt a magyar történelemnek rendkívüli bonyolultságú periódusát fogta át. Ebben az időszakban nemcsak az egyéni életutak, a világnézeti, eszmei, ideológiai tájékozódási normatívák rendeződtek át, részben a történelem által kikényszerített szükségszerűségből, részben az egyéni értékrendek szükségképpeni módosulásaiból, hanem magának a folyóiratnak a belső szerkezete, a szerkesztés elvi szempontjai is jelentékenyen módosultak. Mindezek ellenére a Szemle egészét átfogó _ hatalmas mennyiségű esszé- és publicisztikai anyag a következő kérdések állandó vagy időszakos napirenden tartásával foglalkozott. Centrumba állított kérdése volt a Szemlének a magyar polgári átalakulás egészéről kialakítottt konzervatív kritika. Ezen belül gyakran foglalkozott a magyar középosztály fejlődési zavarainak taglalásával. E komplex kérdés további elágazását jelentette a földkérdésnek, sőt tágabban értelmezett agrár- problémának a gyakori, főleg a harmincas évek kiélezettebb gazdasági és politikai környezetében való élesebb interpretálása. A Szemle mindenkor megkülönböztetett figyelmet fordított a nemzeti-nemzetiségi-kisebbségi kérdések taglalására is. Természetesen a harmincas években sincs folyóiratszerkesztő Szekfü Gyula és történetíró, új történeti szintéziseket alkotó kutató. Az arányok módosulnak ugyan, a politika leplezetlenebb kihívásai újfajta válaszadásra ösztönzik a szellem embereit. Szekfü kiállja ezt a kihívást, s a társadalmi feszültségek feloldásáért morális felelősséget érző tudós alapállásából, a korabeli magyarság sorskérdéseinek csaknem mindegyik problémájához, tudóshoz illő felelősséggel és kifinomult 55
