Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szőke Domonkos: Egy huszadik századi magyar történetíró: Szekfü Gyula

egész sora meri tette történel mi szemléletét, s no­ha 1945 óta nem adtak ki, a Hóman Bálinttal kö­zösen írt Magyar Történet mellett, mindmáig ta­lán a legolvasottabb könyve. A könyv 1920-as kiadásának előszavában a következő szerzői ini- ciatívával indul útjára: „A liberális korszak szi­gorú megítélése nem választhatja többé két ellen­séges táborba a nemzetet, mert immár mindenki megegyezik abban, hogy a liberális közelmúlt a tévelygés korszaka volt, melyből csak szerves munkával, a valódi nemzeti hagyományok kiépí­tése által emelkedhetünk ki.” A válasz világosan egyértelmű: a reformkorszakkal kezdődő polgá­ri átalakulás, s a hatvanhetes kiegyezés után be­futott fejlődés valójában zsákutca volt. Az az árutermelő birtokos magyar középosztály, amely­nek tagjai a polgári átalakulás folyamatait irá­nyították, nem tudták a nemzetet egységesen fel­sorakoztatni a reformok mögé. A Széchenyi által kezdeményezett konzervatív reformprogram azért nem valósulhatott meg, mert a történelmi közép- osztály társadalmi cselekedeteinek ideológiai ve­zérfonalául a francia eszmékkel rokon liberaliz­must választotta. Ez az eszme pedig a magyar kö­zéposztály tagjait érzéketlenné tette arra, hogy a társadalom átfogóbb problémáival is törődjék. Az eredmény pedig katasztrofális lesz: idegen ura­lom, reformok híján fakadó társadalmi méretű elégedetlenség, vezetésre képtelen, a szociális ér­zékenység teljes hiányával morálisan is összeom­ló, felfrissülésre képtelen középosztály. Igaz, a diagnózis lesújtó, de a további kibontakozás Szék- fü szerint ekkor mégsem lehetetlen. Ehhez, véli Szekfü. kettős feladatot kell megoldani: az egyik: a magyar középosztály anyagi és szellemi erejé­nek újbóli megerősítésével alkalmassá kell tenni a nemzetvezető szerep ismételt betöltésére, s a másik, a hanyatló liberális korszák és a forradal­mak korának kiútkeresési kísérletei helyett, egy konzervatív reformokra épülő, a nemzeti tradí­ciókat jóban figyelembe vevő társadalmi átala­kulásra van szükség. A Három nemzedéket papírra vető történetíró egyéni önfejlődése során háromszor került olyan helyzetbe, amikor úgy érezte, programot kell adnia. A Három nemzedék, s a húszas évek elején író­dott Történetpolitikai tanulmányok tekinthetők az első programadási kísérletnek. Míg az első könyv a történelmi körülmények lendületes ere­jű, s nagy társadalmi sokkhatást kiváltó megráz­kódtatásainak nagy alkotói invencióval megírt do­kumentuma, addig a másik, a politika számába elvégzendő feladatokat összegző mű. A húszas évek elején Szekfü is úgy látja a konzervatív reform időszaka most jött csak el igazán, s az a polgári fejlődés, amelyik a megelőző időszakban zsákutcába jutott, még értő és a középosztályt anyagi és szellemi javakhoz juttató kormányzati politika segítségével befejezhető. A második prog­ramadási kísérlet a harmincas évek elején szüle­tik, a nagy gazdasági világválság után kialakult politikai helyzetben írja meg a Három nemzedék újabb fejezetét „és ami utána következik” cím­mel. Ebben a részben a Trianon óta eltelt idő­szak főbb kérdéseit összegzi, s megállapítja: a háború és a forradalmak után bekövetkezett kon­szolidációs időszak sem tudott a társadalom ba­jaira olyan gyógyírt hozni, amelyik megfelelt vol­na a magyarság érdekeinek. Ez a ,,neobarokk” társadalom sokkal merevebb, tekintélytisztelőbb, a külsőségek újbóli uralmát hozó megoldásokat erőltetett a nemzetre. S a végső összegzés még lesújtóbb: a trianon utáni korszak társadalmi fej­lődése egy nyugati típusú, a polgári átalakulás gazdasági, társadalmi és szellemi jegyeit felmu­tató fejlődést már sohasem tud produkálni. A harmincas évek közepén Székfü ugyan nem moz­dul még el a konzervatív reform alapjáról, de már van bátorsága ahhoz, hogy a politika részé­ről kisilklott reformokat számon kérje. Kezdemé­nyezőbb lesz, s a társadalmi reformok keresésé­nek irányában lassan kezd elmozdulni a baloldal felé. A társadalmi feszültségek feloldását akadá­lyozó antinómiák — a földkérdés, a felekezeti kérdés, a zsidóság és a kapitalizmus problémája, a nemzedékprobléma, s a leszakadt magyarság problémái — ugyan még távolról sem radikális programok, de azt a szándékot már világosan tükrözik, hogy Szekfü a kormányzati politika, ne­vezetesen a Gömbös-féle reformdemagógia olda­lától végérvényesen elhatárolta magát. A harmadik programadási kísérlet kitolódik a háború utolsó éveire. 1943/44 fordulóján cikksoro­zatot ír a Magyar Nemzetben, Valahol utat vesz­tettünk címmel. Természetesen ez a cikksorozat sem előzmények nélkül született meg. Már 1941- ben a Népszava híres karácsonyi számában — haladó polgári értelmiségi személyiségekkel s a munkásmozgalom képviselőivel egy platf ormra ke­rülve — szorgalmazza a demokratikus erők ösz­54

Next

/
Thumbnails
Contents