Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Kovássy Zoltán: "Adatok és Kossuth - Görgey történelmi perhez

hatóságát el nem ismerem.“ Kiegészíti mindezt a hadi törvény II. és IV. szakasza, mely az elöljáró szolgálati parancsával szembeni „hanyagságról”, károkozásról, illetve „az álladalom elleni káros hatású” beszédekről, írásról rendelkezik.

Vitatkozhatunk-e egyáltalán azon, hogy a fővezérre a hadi törvények, az eskü, vagy nyilatkozat rendelkezései nem lennének irányadók, vagy a fővezér azok felett állott? Nyilvánvaló, hogy ennek megkísérlése is abszurd álláspont lenne, mert a jog, a törvény mindenkit kötelez „rangkülönbség nélkül.”

Nem sorolhatjuk itt fel mindazon intézkedéseket, vagy mulasztásokat, melyek Görgeyvel szemben megállapíthatók. Fővezéri posztja csak szolgálat volt az országgyűléssel, a kormányzó elnökkel szemben, mely közjogi szervek a fővezér felettes hatóságának tekintendők. Ha Görgey a polgári forradalom politikai vezetőinek a nyilatkozattal külön is elkötelezte magát (ami csak az eskü megerősítése), — ha a függetlenségi nyilatkozat után sem mondott le; úgy változatlan engedelmességgel tartozott. Elöljáró iránti engedetlenségnek minősülnek-e a mulasztások, a gondatlan intézkedések, vagy sem? — hiszen a fővezérnek nem volt — szolgálati értelemben vett — elöljárója. A politikai vezetésnek (mely „elöljáródnak tekinthető) jogában állt őt felmenteni és hadi törvényszék elé állítani, de ez — az adott helyzetben — beláthatatlan következménnyel járt volna. (Erre hivatkozott Engels is „a törvényesség kisajátítása” utalással.)

Minek tekinthető a váci kiáltvány? A „káros hatású” írás jellege, a politikai vezetés tekintélyének rombolása ezekből a sorokból kétségtelen, s az tény, hogy „a kedélyekre rossz benyomás há- ramlott” általa.

Nem kívánok foglalkozni azzal — az egyébként nagy vitát kiváltott érvekkel — vájjon ellenforradalmár volt-e Görgey, vagy sem? Nem ez dönti el a katona felelősségét! Zárjuk ki az „áruló”, a „hűtlen” fogalmat. Tekintsük úgy, hogy nem áll rendelkezésre megdönthetetlen és megnyugtató bizonyíték, mely alapján az árulás vádját ítélettel állapíthatnánk meg. Kérdés azonban most már az: akkor milyen határozat hozható?

Amennyiben kétséget kizáró és támadhatatlan perrendszerű bizonyíték hiányában nem lehet következtetést vonni arra, hogy a fővezér az ellen- forradalom támogatására ténykedett, illetve objektíve az ellenforradalom ügyét előmozdította volna, (bár Görgey és a forradalmi szellem ellen munkálkodó, ideológiailag ugyan sokrétű Békepárt kapcsolata, Görgeynek a kapituláns irányzatot előmozdító magatartása, titkolózásai, több mint gyanút jelentenek), — ha nem hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy nehéz helyzetben volt, — ez esetben is megáll felelőssége. Az a magatartása, hogy nem lépett fel elég határozottsággal azokkal szemben és nem ellenőrizte kellően egyes tisztek tevékenységét, akik ellenforradalmi érdekekért ténykedtek; ma elöljárói intézkedés mellőzése bűntettének, — míg az 1849. hadi törvények szerint — Görgey, mint elöljáró részéről — az „álladalom elleni káros hatású” magatartásnak (vagy

mulasztásnak) minősíthető. Súlyos esetben ez már a Hadi Törvények IV. fejezetében (lázadás) meghatározott cselekvőségnek minősülne.

A teljesség érdekében meg kell említeni, hogy az 1848/49. hadi törvénycikkelyekben hivatkozott „fővezérek” alatt a parancsnokló tábornokokat és az önálló magasabb egységek parancsnokait kell érteni. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy Görgey nyilatkozata eddig még nem került elő.

Ezeknek a röviden felvázolt érveknek és az elvárható ellenérveknek találkozása igazolja, hogy bátran kell foglalkoznunk a katonai jog oldaláról az egész ellentmondásos anyaggal, mert annak jogi vonatkozása, törvényi alapja van.

Végül tanúként szólaljon meg Szeghi-Kiss László, Borsod vármegye 1848/49-es Kossuth-párti főszámvevője, akinek mindkét fia honvédtisztként harcolt. (E sorok írója őrzi a főszámvevő kézírásos naplóját, melyből most szó szerint idézzük az 1849. őszén beírtakat.)

„A honvédek a Muszka seregnek, mely 260 ezerre tétetik, kiket a Burkusok is mintegy 50 ezerrel szaporítottak, könnyen meg nem felelhettek, azonban ha a Magyar fővezérek között egyesség lett volna, ha Görgey a Kormányzó Elnök retndeleteinelc, mi szerint Görgeynek jóval előbb kellett volna Arad körül egyesülni Bem és Dembinczky táboraival, eleget tett volna, még hosszabb ideig tarthüfoit volna a háborúskodás, de Görgey cselszövényei oda vitték, hogy ő táborát mintegy akarattal körülvétesse a cári és császári seregekkel, sem Bemmel, sem Dembinczkyvel nem egyesült és így egy ember veszteség nélkül Világos váránál a harc és háború gyaMzcitdsaxn be.rekesztete.tt. S ha biz nehezen lehet hinni, hogy az oroszok a magyarok által legyőzethettek volna, legalább oly egyesség mellett lehetett volna a feladást venni, mint Klapka végezte azt Komáromban, hogy minden tisztek és honvédek szabadon mehessenek haza.”

Nem a történész, hanem a résztvevő szabadelvű polgár írta az események idején e sorokat, melyek a Kossuth—Görgey történelmi vitában ma is megfontolást érdemlő gondolatokat elevenítenek meg. Különösen azért is érdekesek a kortárs véleményét megörökítő sorok, mert a világosi fegyverletétel meg nem fontolt, kellően elő nem készített, pontosabban elhamarkodott voltára utalnak azok, a bécsi levéltárakból azóta és nemrégiben előkerült okiratok, melyek az ausztriai kormány habozását és meglepetését világítják meg. A gyorsan végrehajtott fegyverletétellel Görgey üres lapot adott a császári kamarilla kezébe.

Lehet, hogy a végkifejlődést tekintve — melynek kialakításában kiáltványával, más intézkedésével maga Görgey is résztvett — katonai szempontból a vesztes temesvári csata után, látszólag Görgey felé hajlik a mérleg nyelve. Ezt a helyzetet azonban az egész történetből kiragadni és elkülönítve meghozni a felmentő ítéletet, nem lehet. Mindent összefüggésében, egységében kell a mérleg serpenyőjébe tenni.

Csak egy Görgey volt! Kovássy Zoltán

33