Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - JELENÜNK - Bencze Klára: Így ír (érez?) a nép

Idős férfi Nagymágocsról öreg barátjával tör­téntekről tudósít. Sertéseket hizlaltak, szorgalma­san dolgoztak, összegyűjtögettek százötvenezer fo­rintot. Megtudta a fiuk-menyük. „Kimentek ho- zájuk szép mézesmázos szavakal hogy papa mama hagyják aba ezt az életet adjanak el mindent, él­jenek öregségükre nyugodt életet, nézék a televí­ziót, az újságot olvasák vagy sétáljanak a kertben. Az öregek úgy tetek öszejöt négyszázhúsz-har- mincezer forint, a fiatalok fölmarkolták jöt a százezer forintos autó, jöt az üdülés a színház a mozi a mulató hejek az öregek meg a konyhába szomorkodtak mert a nagy szobákba nem volt szabad nekik bemerd két hét múlva szociális ot- honba hejezték ,be őket és ott sírdogálnak azért amit tetek ...” ★ A szülőtisztelet a levelek alapján általános er­kölcsi norma, ám végletes véleményhez is akad pártfogó. Egy pesti vegyészmérnöknő felháboro­dottan cselédnek nevezi kolléganőjét, mert szerin­te az, az apja mellett. Kifejezéséért mindenki el­ítéli, csak a szerencsétlen soproni M.-né veszi vé­delmébe. „Akinek az sorsa, hogy idős szülője rá­marad, a cselédsorsnál is rosszabb az élete” — erősíti meg a vegyésznő igazát. A vitaalap „Károly”. Szüleit magához vette, házukat eladta, pénzüket elköltötte — szülei el­szöktek tőle. Egyedül D.-né, „egy nagyon fáradt 38 éves asszony aki mellesleg imádja a szüleit” — áll mellé. Szerinte a szülők hibásak, mert nem tudtak vagy nem akartak alkalmazkodni. Ö ugyan egy faluban lakik az édesanyjáékkal, mégis nehéz róluk gondoskodnia. Munka után várja az ott­hona, férje, fia, a kert a jószág, a lakás. Kényel­mes, központi fűtéses, összkomfortos. Szüleinél viszont fát kell vágni, vizet melegíteni, körülmé­nyes ott főzni, mosni, takarítani. Hívják őket az egyik szobájukba, de az öregek nem mennek. Így munka után szalad hozzájuk is rendet rakni és állandóan holtfáradt. „Tudnék kedves lenni a gyerekemhez, a szüléimhez, a férjemhez, türel­mesebb és sokkal boldogabb lennék velük együtt” — hangoztatja vergődve, tehetetlenül. ★ Maga a levélforma (némelykor beadvány jelle­gű) sablonos. Az iskolában beléjük sulykolt fo­galmazási mintát alkalmazzák. A „bevezetőben” elnézést, bocsánatot kérnek a „bátorkodásért”, a zavarásért, hivatkoznak olvasói múltjukra, majd teljes részletességgel megírják, miért kapcsolódtak be a vitába. Itt már kitárul­koznak, felfedik érzelmi beállítottságukat. A „tárgyalás” saját életük, legfőbb problémá­juk, nézetük, felfogásuk előadása. A „befejezés” a búcsúzás fordulatai: „zárom le­velem”, „mást nem írok”, „többet nem is írok bár volna még mit”, „további sikert, egészséget kívánnak a szerkesztőknek, az újságíróknak”, van aki „választ vár” s „maradok tisztelettel” köszön el. A szöveget inkább csak tarkítja a nagybetű. Mondat közben is használják, ha a szó olyan fo­galmat jelöl, amelyet tiszteletük övez. Haza, tár­sadalom, szocializmus, demokrácia, pártunk, kor­mányunk, társadalombiztosító, nyugdíjintézet, ta­nács, nyugdíjas, takarék, törvény, minisztérium, szerkesztőség, lapjuk vitasorozata szociális otthon — rendszerint nagybetűsen fordul elő, akárcsak az aláírásban és megszólításban használt tisztelt, tisztelettel. Az olyan közeli rokonságot jelentő szavakat mint a szülők, édesanya, édesapa, férjem, testvé­re, szintén nagybetűvel kezdik. A meny, a vő, az „Apósom”, „Anyósom” szót még akkor is, ha év­tizedek során pokol volt mellettük az élet. A szere­tet, az isten, a teremtő, a mindenható ugyancsak ki­érdemli ezt a megkülönböztetést. Idős bácsi a karrieristákat „Karrieristák”-nak nevezi s írja. A kiemelés néhány más eszközét is alkalmaz­zák. Legfontosabbnak vélt sorainkat aláhúzzák, bekezdéssel, zárójellel, idézőjellel élnek, előfordul a kötőjel, a gondolatjel. Írásuknak gyakran ad­nak címet —■ ahogy az újságban látják. A hangsúly kedvéért a felkiáltójeleket, kérdő­jeleket megsokszorozzák, mintegy figyelmeztetés­ként, észre akarják vétetni, hogy ez aztán csak­ugyan kiáltás. „Hová tegyük a szüleinket? Döb­benetes!!!” „Egyet jegyezzen meg minden gye­rek!!!!” Vesszőt, pontot alig raknak, gyakran pont után is kisbetűvel folytatják az írást. „Az egész­ségem igen megromlott, mert 68-ban volt egy műtétem, de azt is kibírtam, felgyógyutam.” A számokat sohasem írják betűvel. Talán a könnyebben leróhatóság, talán a sietség okán a legképtelenebb esetekben is számot használnak. „1 kék” — írja Sz-né Vityapusztán. „6—7” száz­ezerforintos vagyonáról szól egy zsugori bácskai parasztember. A Varga-családban ,,7-en” van­nak testvérek, az idős asszony, aki ötven évig ápolta az édesanyját „67-dik” évében van. ★ Az átkozódás nem ritka. „Feneketlen kútba él­ve bedobni.” „Felakasztanám az ilyen szülőt.” „Ha van uracsos gyermeke, fizettessék meg vele a szülőtartást.” „Az se legyen, aki ajtót nyisson rá.” „3 napba se adnék neki félszelet kenyeret.” „De ne is legyen boldogság egy családon se a szülők szeretete nélkül.” „Az olyat hideg pincébe zárnám.” Nagyanyó jut eszembe, az iskolázatlan, de so­kat tapasztalt egykori cselédlány, házmesterné, majd kofaasszony, nyolc gyermek szülője, akinek mindaddig ráállt a szája az átkozódásra, míg azt nem hallotta, az átok visszaáll arra, aki szórja. Az ő leveleit volt ilyen nehéz olvasni iskolá­zott szememnek. Szeretett levelet írni. Fiainak, unokáinak, rokonainak. A pont- és vesszőnélküli­ség, a szöveg egybefolyása zavarta az értelem felfogását. Értelemzavaró hibák, pongyolaságok persze szép számmal vannak, s ezek egyrésze a gondat­lan írásszokásból ered. „Bocsánatot kérek leve­lem zavarásáért” — írja a hejőkürti asszony. Má­sok korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nél­kül szavakat, szótagokat hagynak ki. 17

Next

/
Thumbnails
Contents