Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Moldvay Győző: "Egy könyvkiadó feljegyzései"

zőművészetben — tartalmi tényező, ami ugyan mesterségbeli problémának látszik, tulajdonképpen érzelmi-intellektuális állásfoglalás előidézője is lehet. Szokás azt mondani, hogy lelke van a fának; a helytállóbb vélekedés szerint a szobrász lelkén múlik, mi kerül ki kezei közül a fából. Neki kell elfogadtatnia a nézővel, hogy helyesen cselekedett-e, amikor az anyag vésésével, hasításával, részletezésével vagy elhanyagolásával oldotta meg feladatát? Annál hatásosabb lesz műve, minél szorosabb egységre lép benne a mintázás jellege a megjelenített tárgykörrel.

Mondhatni majdhogynem összegyűjthetetlenül sok szobor létesült id. Szabó István műtermében. Sorozatban tanúbizonyság a nógrádi mester sokoldalúsága, emberszeretete, népismerete mellett. Körszobor többféle akad, olyan, melyet alkotója

teljesen kibontott a nyersanyagból, s olyan, melyről nem fejtett le minden felesleget; a mértania- san szűkszavú alakítás váltakozik játékosan bőséges plasztikai elemekkel. A reliefek közül is idézhető lapos dombormű, féldombormű, magas dombormű, amint azt a fa kiadta és a mű alapeszméje sugallta. S a műfajok ugyanakkor jóformán megkülönböztethetetlen, osztályozhatatlan egymásutánban, arcmások, típusok, emlékművek, életképek, drámák, idillek, rögtönzések, történetek, példabeszédek, megszemélyesített fogalmak, szóképékhez kapcsolódó biblikus figurák, de bútordíszek és ünnepi kellékek is. Szám szerint és az érzékietek árnyalatait tekintve idősebb Szabó István jól sáfárkodik talentumaival.

Pogány O. Gábor

„Egy könyvkiadó feljegyzései”

Vonások Cserépfalvi Imre portréjához

Aki a második világégés előtti években a hódmezővásárhelyi református Bethlen Gimnázium diákja volt, nem maradt érintetlen a haladó eszméktől, a belső politikai élet harcaitól, a kor ellenzékiségétől. Hiába, hogy egyházi iskola ez a tanintézet, egy csodálatosan összeverbuválódott tanári kar mindinkább a szociális érzékenység irányába tereli a diákságot. Ide nem polgári írók, hanem a sanda szemmel figyelt népiek járnak találkozóra. Egyszer még Veres Péter is az intézet énektermébe szorul, hogy a nagy nyilvánosságtól eltiltott előadást a földreform lehetőségeiről ,etikában” gimnazistáknak tartsa meg. Beoltottak a művek, a szerzők mindannyiunkat, így kerülhetett sor arra az 1942-es könyvnapokon, hogy a népi szépprózánkat, líránkat istápoló, Püski Sándor-féle „Magyar Elet”, s a szociográfia újszerű műfaját meghonosító „Cserépfalvi” kiadóknak sátrat emeljünk a Kossuth téren. Félig tudatos, félig ösztönös vállalkozás volt ez, nem is veszélytelenül. Egyik napról a másikra virradóra ott aludtunk Csorba Gabiék piaci hentessátrában, nehogy bármi károsodás érje nyomtatott, ponyva alatt őrzött kincseinket.

*

Püski Sándor, Cserépfalvi Imre. Csillagok, csodált példák voltak minden „bethlenes” diák szemében és messzi, elérhetetlen trónuson ültek, mint Dózsa-szerű vezéralakjai egy őszintén hitt, megszolgált mozgalomnak, a népiélek nyitogatá- sának, a lelkiismeret ébresztgetésénék, a nyomorral és a nácizmussal való szellemi szembeszegülésnek. Püskivel viszonylag hamar, a háború lezajlását követő években sikerült megismerkednem, az időlegesen „elsüllyesztett” Cserépfalvi Imrével való találkozásra azonban jó negyven évet

kellett várnom. Pontosan az idei könyvhétig, amikor a hatvani könyvtár vendége volt, és az „Egy könyvkiadó feljegyzései” című önéletírása megjelenése kapcsán ismerkedtünk össze. Már az első rátekintés kicsit meglepett. A Kovács Imre4