Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pozder Miklós: Egy amatőr helytörténész emlékére
a „Századok” c. folyóirat levéltári adatokat közlő írásaiból vette az anyagot, ezeket dolgozta fel regényesen. Helyenként rontja a hatást a múlt század végének romantikus, „milléniumi” történelem- szemlélete, de ettől eltekintve élvezetes olvasmányok ma is. Érdekelni kezdett, ki is lehetett írójuk, ki volt Vitális Mór? Szerencsém volt. Nemrégiben egy családi iratos téka nyílt meg előttem, több régi írás feljegyzés, levél, fénykép került kezembe Vitális Mórra vonatkozóan, aki Hont, Nógrád és Heves megyékben élt, kedvtelésből törtériészkedett és írt több történelmi elbeszélést. A sárguló iratok között a legérdekesebb talán önéletleírása. Vitális Mór Vitális Pál felső-szelestyéni községi jegyző fia volt. Édesanyja Labáth Anna. Az alsó- esztergályi ágostoni hitvallású evangélikus egyház anyakönyve szerint 1830. szeptember 25jén született. Életrajza szerint 1847/48-ban a losonci lyceum- ban volt jurista, joghallgató. Mint ilyen, javaslatot terjesztett Deák Ferenc, akkori igazságügyminiszter elé, mert Deák válaszlevelét megőrizte és az iratai között ma is megvan: „Pest, Június 5-án, 1948. — Kedves Barátom! — Küldöm irományaidat, kívánságod szerint. Alig volt időm azokon át futni; hogy jelen körülmények között létesíteni nézeteidet nagy részben lehetetlen, azt magad át láthatod. — Ha valami hivatalos dolgod van itt, bármi pered miatt, küld folyamodásodat ide hozzám, én azt hivatalosan tárgyalan- dom. — Isten veled! — barátod: Deák.” De olvassuk tovább magát az életrajzot: „1848-ban alakult meg az önkéntes nógrádi nemzetőr zászlóalj. Sukorónál megvertük a horvátokat, kergettük a Lajtáig; onnét jöttünk Pozsonyba, itt feloszlatták a zászlóaljat, honvédekké alakítottak s kaptuk a 62. számot. Mentünk Bergbe (Rosenberg = Rózsahegy), Selmecre, Hodrusbányára, onnan Iglódra; itt éjszaka megtámadtak a németek, a Lőcsei-utcán kelletett sturmolni, melynek két oldala égett. Ott egy tüzes gerenda esett a ballábamra, megsebesültem s vittek Debrecenbe, a kórházba. Miután nem tudtam gyalogolni, Debrecenből a losonci térparancsnoksághoz lettem, mint őrmester beosztva. Onnét mint hadnagy Szegedre lettem a minisztériumhoz berendelve. Rövid idő múlva Világoson a forradalom be lett fejezve, visszajöttem Hontba, Szelesténybe, de a csendőrök üldöztek. A Mátrába menekültem Hasznosi hutába (Mátrake- resztes). Pénzem elfogyott. Pap Gáborral jöttünk Nógrádba, Szentkúton (Mátraverebély) a barátokhoz mentünk, hogy adjanak ebédet. A gvárdián megígérte hogy ad, de menjünk az erdőbe. Megjelölte a helyet, hogy oda küld ebédet. Ebéd helyett küldött két lovaszsandárt, ezek elfogtak, s mert én szökni akartam, megvasaltak és úgy vittek Balassagyarmatra. Akkor megyefőnök Bory Pál volt. (Bory Pál később Ipolyságon lakott. Halála előtt két nappal magához kéretett. Egy csomó írást adott át, azzal a kérelemmel, hogyha meghal, az írásokat feje alá tegyem, mert nem akarja, hogy a nyilvánosságra kerüljenek, mert sokan lennének kompromittálva. Az írásokat átvettem. Két nap múlva meghalt, az írásokat koporsójába tettem és a koporsó le lett szögezve. Tehát kérését teljesítettem. —) Miután tiszt voltam, Borynak megígértem, hogy Pozsonyban jelentkezem, szabadonbocsájtott. Aznap mentem Pozsonyba, mikor a két Kossuth fiút Pestre szállították. Pozsonyban a lábam miatt nem soroztak be. Visszajöttem és lettem kispap. Mint harmadéves nem éreztem magamban hivatást, kiléptem és lettem helyszínelő telekbiztos. így jöttem Heves megyébe, Domoszlóra, ahol megnősültem (1858). 1862-ben Pestre mentem lakni, 66- ban visszamentem Domoszlóra, szolgabíró lettem. Szolgabíróból pedig járásbíró Hatvanban (1871). A Patai (Gyöngyöspata) kerületben képviselőnek akartak megválasztani, de nem fogadtam el a jelöltséget. Akkor ajánlották, hogy Podmaniczkyt ajánljam a népnek, mert az Tisza Kálmán sógora. Én ellene voltam, illetlenül nyilatkoztam, hogy mit adok a Tisza tányérjára, s a népnek Rá- dyt (gyöngyösi ügyvédet) ajánlottam, akit egyhangúan megválasztottak. Ezt besúgták Tiszának, s két hét múlva nyugdíjba lettem helyezve. Akkor gróf Szapáry Gyula, Kovács László (visontai Ko- vách László) nekimentek Perczelnek, a miniszternek, táviratilag lettem a miniszter elé idézve és megmondotta, hogy miután a conduitom (minősítésem) jó, tovább kell szolgálnom; jelöljek törvényszéket, hol akarok szolgálni. Ipolyságot kértem. . . Az irodalommal foglalkoztam, a honti lapoknak és nógrádi lapoknak állandó munkatársa voltam. Műveim egy része „Múlt és jelen” cím alatt megjelentek, a bírálat kielégítő volt.” Vitális irodalmi munkásságáról Szinnyei József „Magyar írók élete és munkái” művében, XIV. kötet 1278. hasáb alatt találunk még adatokat. Az Abafi Lajos szerkesztésében megjelent „Hazánk” című történelmi közlönyben „Országgyűlési pasquillok 1825-ből” gyűjtött anyagát közlik (1888, IX. kötetben). „Magyar közmondások az 1825. esztendei országgyűlésen levő urakra. — Az 1825. észt. országgyűlésre küldetett követekre tett észrevételek. — Halotti híradás. — Az 1741. 8-dik cikkelynek temetése.” Közvetlenül ezen írása után Pongrácz Lajostól olvashatjuk a következőket: „Vitális Mórtól kaptam Napóleon proclamatiója magyar nyomtatványának egy példányát, melynek hátlapján e vers olvasható: Zrínyi vére mosta Becsért Bosszút nem álltok? Rákóczy küzdött szabadságért, Töröknél lelt jármot! Franciahon kínált szabadságot: El nem fogadtátok! Járom néktek magyarok, Maradéktul átok!” Vitális előszeretettel gyűjtötte és igyekezett közzétenni a kezébe kerülő kisebb, fentihez is hasonló, történelmi érdekességű írásokat, adatokat. Ilyennel találkozunk például a Hontvármegyei Almanach 1894-es kötetében is: „Egy rendelet és li- mitátió 1749-ből. Limitatio rerum venalium.” cím43
