Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Sánta György: A játékterem
— Próbálj te ötezer pontot összeszedni. Hadd lássuk, nagyokos, mit tudsz?! Felkapta a táskáját a földről és visszarohant a játékterembe. Utána a lány. „Szorongás és gondatlanság — két rossz kísérő. Ne essen e két hiba egyikébe sem. Vezessen köny- nyedén és élvezettel, de ha a közlekedési érzéke — már írtunk róla — veszély »előterét« jelzi, egyszerre összeszedett figyelemmel, kettőzött elővi- gyázattal is.” (KRESZ, VI. fejezet, 5. pont. Közúti balesetek. Tanácsaink.) Amikor bedobta a pénzt, oldalra pillantott. A lány arcán nem volt káröröm. — Inkább oda figyelj mert mindjárt összeütközöl. Kezének rezzenése nyomán az árnyékautók sokasága futott össze. A számkijelző megakadt, továbbindult, csilingelt, kattogott, szenvedett és alig mutatott valamit. — Több gázt! Későn látod meg az utánad jövőt! — kiáltott rá a lány. Elgyengülő lábát rányomta a pedálra, és a foszforeszkáló ernyő alján hányódó versenyautó (az övé) tényleg feljebb szökkent. Rövid ideig baj nélkül lavírozott. — Látod? — forgatta majdnem magabiztosan a kormányt. — Látom — válaszolt a lány fitymálva, nyilván előre látva a katasztrófát. Ijesztő dördüléssel torlódtak össze újra az autók. A nagy sebesség mellett nem tudott ura lenni a gépének és az autója megint az ernyő aljára került. A többi iszonyatos közönnyel sodorta el a kocsiját. Se a sebességgel, se a kapkodó kormányzással nem tudott helyrehozni semmit. A jelző fáradtan csattant egyet: lejárt az idő. „Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (BTK, 186. 5 (1) bekezdés.) ' — ötszáz-huszonhét pont — mondta a lány tárgyilagos nyomatékkai, de gúny nélkül. — És ... és ... ? — Ha így vezetnél máskor, már rég halottak lennénk. — Mondtam... ugye, mondta, hogy más a valóságban ... — De nem könnyebb itt, igaz? — Sejtettem, hogy nem tudom teljesíteni — dacoskodott. — Én is. — Most próbáltam először. Ha annyit gyakoroltam volna mint te, biztos menne. — Két éve voltam itt. — Hazudsz. — Már megint kezded? — villant meg a szeme vészt jóslóan. — Még a télen, számtalanszor itt váltunk el. — Kár összehordanod minden hülyeséget. Attól nem leszel jobb. ötszáz-huszonhét pontot teljesítettél, én meg háromezret, pedig akadályoztál. — Igazából nem is tudtam kezelni — próbálta mentegetni magát. — Nem kell hozzá nagy tudomány. Nyomod a gázt és kormányzol. — Most jövök rá; minél nagyobb sebességgel haladtam, annál könnyebben kerültem el az ösz- szeütközést. — Ha tudtad, tényleg elkerülted. — Mi az, hogy „ha tudtam”? — Nem csak a sebességen múlott nálad — jelentette ki. Alattomosan kígyózó gondolatok tekeregtek az agyában: ne hagyja magát. — Mit tehet? — A lány minden cselekedetétől lehetetlenült, ö nem lehet versenytárs se a játékteremben, se az igazi autó igazi kormányánál, se az utcán, se a parkban, se a haragban, se a megbékélésben. Közös mentségük csak a szerelem. Tudta, hogy aljasul próbálkozik: — Én megállók a dolgok mellett. Lehajlok hozzájuk ... — Mit csinálsz ... ? — Száraz szalma illatod van — folytatta. — Száraz szalma ... ? — Mint a nyárnak ... — Nem értem, de szépen mondtad. — Az arcán újra ott volt az a hízelkedő, bűbájos mosoly, amely csak neki fénylett. Ö pedig lelkismeretlenül elfogadta. Pedig nemhogy ötezret, de kétezer pontot se tudott összeszedni. Ha tudna, biztos nagylelkű, megértő lenne, ö vigasztalna másokat. Sőt újra, meg újra felkeresné a játéktermet1. Miért is keresné máshol az igazát? És azt, hogy kell tudomásul venni az elfogadhatatlant. „így a legelevenebb nőstények, azáltal, hogy legelsőként készek a párosodásra, sok hím között választhatnak; és noha nem mindig a legerősebbeket és legjobban felfegyverzetteket választják, mindenesetre az erősek és jól felfegyverzettek és ugyanakkor egyéb szempontból is vonzóak közül választanak ... az ellenkező és sokkal ritkább esetekben, ahol a hímek választják a nőstényeket, világos, hogy a legerősebbeknek, miután a többit legyőzték, lesz a legszabadabb választásuk, és csaknem bizonyos, hogy ezek is az erős és egyben vonzó nőstényeket választják...” (Ch. Darwin: Az ember származása II. rész. A nemi kiválasztás.) És újra felvette az odadobott kesztyűt. Pedig talán jobb volna abbahagyni, elfojtani. Miért a próbálkozás a lehetetlenségig? — Te annyira félsz a kudarctól, hogy szinte felhívod az embert; okozzon neked kudarcot. Bevallom, ezért rontottam el a játékod. Miért nem veszed tudomásul, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretnéd? — Ezt te mondod? Miért kezded újra, meg újra ... ? — Ez rám is vonatkozik persze — mondta ál- nokul. — Még szép! — válaszolt a lány hevesen. És újra kezdődött köztük a cigánykodás. Hol az egyikük, hol a másik szaladt előre. Hangoskodtak, vitatkoztak, mutogattak, mintha csak ketten lennének az utcán. Mindaz, amit tettek, mondtak, annyira bölcsesség nélkül való volt, mégis izgalmas, teljes és szívdobogtató. Sánta György 10