Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: Országos képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban
Országos képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban Tíz esztendő indokolatlanul hosszú szünete után helyes a Művelődési Minisztérium és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének azon közös törekvése, hogy felújította a nemzeti tárlatokat. Remélhető, hogy a továbbiakban ez a központi fórum, mely egész képzőművészeti életünk mérlege és iránytűje — rendszeres műhelye lesz vizuális kultúránknak, rendszeres, állandó —, egyetlen év kihagyása nélkül. Bő a termés és jó is. Problémáival, hiányaival együtt az. Tény, hogy ezúttal Somogyi József, De- im Pál, Gross Arnold, Tóvári-Tóth István, Kovács Ferenc, Fazekas Magdolna, Aczél Ilona, Vén Emil, Rigel István, Hock Ferenc, Samu Katalin, Komiss Dezső és mások távol maradtak. Nagy névsor, de mikor volt teljes a mezőny? Akkor válhat azzá az évek sorrendjében, ha többé nem lesz megszakítás, annál is inkább nem, mivel képzőművészetünk európai fontosságú fejlődése nem tűrheti el ezt a fényűzést. Az első kérdés; akad meglepetés, tetten érhetjük művekben azt a magaslati pontot, ahol előretört a szellem, a gondolat, az eszme? Vannak ilyen művék, melyek különböző stílusba, szemléletbe öltözötten is azonos rangúak. Barcsay, Hincz, Se- gesdi, Fóth Ernő, Vecsési Sándor, Patay László, Szalay Ferenc, Baska József, Gerzson Pál, Józsa Bálint műveiről beszélek. Barcsay mester a szín- arányok helyes elveit találja meg úgy, hogy a méretben kisebb fehér folt intenzitásban eléri a sokkal nagyobb fekete mező hatását, ezzel a színkom- ponensék relativitására utal, mint törvényre. Hincz Gyula differenciált eszközei olyan egységet teremtenek, mely általános renddé alakul az egyéni fogalmazásban. Segesdi György, Józsa Bálint integrált látványa, Fóth Ernő elmélyült elemzése, Baska József szerves egyszerűsítése kutató szenvedéllyel épített eredmény. Más úton, más megközelítéssel jutottak el az esztétikum még tovább fokozható magaslatába. Vecsési Sándor egyszerre mutatta be gyűjteményes kiállítását Hatvanban és egyik fő művét e nemzeti tárlaton. A mű és az összkép is felemelő, fejlődése és színvonala töretlen. Ez a szemlélet és értékrend jellemzi BazSonyi Arany munkásságát is, aki a „Forrás” láttatásá- val érzékeny felismerést közöl. Gerzson Pál triptichonja is a meglepetés erejével hat, a formák és. a színek vezetése megfontoltan izgalmas, pompás látványt eredményez. Patay László monumentális tablója a képzőművészet eddigi állomásainak bravúros összefoglálása. ö a művöket összegzi, Óvári László az eszközöket társítja és a XX. század teljesítményét analizálja. Érdekes, hogy Somogyi Bohóca, Kokas és Patay itt látható képének önárcképrezdülésű meghajlása a figuratív elemekben közös kételyt fejez ki a művészet jövőjét, teendőit illetően. Egy biztos; Kökas Ignác festményének és Varga Imre szobrának gigantikus mérete nem növeli eddig elért minőségüket, ez már közteret igényel, ami Varga Imre esetében adott is. Varga virtuozitásával párhuzamosan nem nő ilyen arányban el- mélyültsége, ezért indokolt lassítani tempóját, növelni a meditációt. Még akkor is, ha a siker általános, mely pályáját kíséri, még akkor is, annál inkább. Szalay Ferenc: öreg Megbízható értékekkel jelentkezik Miháltz Pál, Pap Gyula, Martyn Ferenc, Bojtor Károly éisi Bartl József, utóbbi különösen felgyorsult önmaga lehetőségeihez. Keserű Ilona azonban visszaesett, túlságosan is könnyed, játékos. Az azonban tény, és helyes törekvés, hogy a középnemzedék realistáikra és absztraktokra osztódó tábora az értékben megegyezik, a legmagasabbra tör mindkét irány, s ezzel biztosítja képzőművészetünk polifóniáját. Az is természetes, hogy az egyéni életművek pillanatnyi kondíciójukkal hálózzák be a kiállítás horizontját. Klimó Károly és Lóránt János jelenleg elhagyta a régen megszerzett eredményeket és új csúcsért küzd erőteljesen; meredélyes kaptatón. Most ez a küzdelem érzékelhető, nem kudarc, nem előrehaladás. Mindez: állapot. Finis után van Hencze Tamás is, kicsit megállapodott. Gyorsulás, 11
