Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rinyai László: Lelkek és asszonyok

akkor vesz feleségül, amikor én akarom. Nekem ez most létkérdés. A húgom ráér, még fiatal. Azt képzeled, Kálmán neked hisz? Nekem, kisapám, Öcsikét is vállalja, mert szeret, azért is hálás, ha rám nézhet, ha hozzám érhet. Szerelmes belém, tudod, szerelmes. És a fiam is elhozhatom attól a szeméttől. Én nem játszom érzelmesdit. Két éven belül főmérnököt csinálok belőle vagy főrevizort vagy főistennyilát. A másikból is én csináltam. Én ehhez értek, ez a szakmám. Egy nő olyan értékeís, amennyire tartja magát, s annyi aduja van, amennyit akar. Te tökfej, csak húzni az ökör is tud! Kielégít?

S azzal felkapja a könyvet, elrohan. A mama épp akkor fordul ki az előszobából. A nyugalmát csak fölverhették. Gyanúsak neki a mozdulatok.

— Mit csináltok?

ö felel:

— Elméleti félórát tartottunk. Képzeld, kedves vendégünk nem érzi jól magát szerény hajlékunkban, elutazik.

Mivel Edit nem válaszol, a mama ráförmed:

— Ugye, nem hagysz neki békét? Az édestestvéred, akinek te még a nyomába se léphetsz! Akitől örök életedben csak tanulhatsz!

Ordítani szeretne, felüvölteni, mint a sebzett vadállat. Hát ezek soha nem józanodnak ki? TörLelkek és asszonyok

Borozó. Piros ruhás pincérnők. Olyanok, mint az ördögök. Egy-két vendég.

Imre és barátja belépnek, Imre tétován körülnéz.

— Hogy hívják ezt a szórakozóhelyet?

— Pokol Pince.

— Hm. Elég furcsa név. De nem baj, foglaljunk helyet.

Odajön az egyik pincérnő.

— Parancsoljanak.

— Én mignont kérek. Te se igyál sört! Egyrészt alkoholtartalmú, másrészt hizlal.

— Jó. Akkor egy limonádét hozzon.

A pincérnő elmegy. Lajos így szól:

— Szép ez a pincérnő.

— Hogy is mondjam csak, csinos. De neked az ilyesmit nem szabad észrevenned, mert feleséged van. Az ördög incselkedik veled.

— Szeretem a nőket, ez negatív tulajdonságom — mondja Lajos. — Az egyiket tegnapelőtt szerettem a legutóbb, de ma már újra kívánom. 36 éves, szőke, kék szemű, amit akarsz. Fenn volt 3 napra Pesten. Locsoltuk közben a liliomot.

— Nem szabad ilyet mondani. Az érzékek a test bűnbe vivő kútjai.

— Te nem készültél papnak?

— Nem, én mindig mérnök szerettem volna lenni, az, ami most vagyok. Mindig szerettem

ni-zúzni szeretne, felforgatni ezt a hazugságfészket. Épp a nyugszék van előtte, irtózatosat belerúg, hogy két métert repül. Mint egy éles kés, úgy vág a lábába a fájdalom, szemét behunyja, fogát összeszorítja, a legszívesebben a földre rogyna. De azért se! Neki ezt most nem lehet.

A mama mindezt látja. Arca lila lesz a dühtől. Ordítana, segítségért kiáltana, de csak a szája mozog, nem tud hangot fogni. Nagy nehezen sikerül:

— Meghülyültél? Eredj a bolondok házába, oda való vagy! Mindent tönkre akarsz tenni, te isten átka? János, János, gyere már, szólj neki!

összeszedi minden erejét, fáj a lába, de azért is ráugrik a nyugszékre, össze-vissza töri, tapossa.

Mindenki, mintha megnémult volna. Edit, a húga, apja, anyja. Csak az arcizmok remegnek.

Nem válaszol.

Hát neki kell a harcot feladni? Piszokság. Azért sem adja fel!

Áll az összetört roncsokon, farkasszemet néz velük, s még vigasza sincs, örömet sem érez, csak dühöt, fojtogató, keserves haragot és pusztító, nyilalló fájdalmat.

De azért se hagyja magát!

Most már azért se.

Takács József

a matematikát, az ábrázolót, a fizikát, holott művészeti gimnáziumba jártam.

— És miért jártál te oda?

— Nem tudom,' nem emlékszem, azt hiszem azért, mert a szüleim oda írattak be.

A pincérnő hozza a mignont és a limonádét. Gúnyos mosoly a szája szegletében.

— Kimegyek a W. C.-re — mondja Imre.

— Jól van, menj. Ott találod a boltív alatt. Csak vigyázz, nehogy a nőibe menj, mert lekopott róla a felirat. Abba menj, amelyikre az van felírva: FÉRFIAK.

— Köszönöm, nagyon kedves vagy, hogy útbaigazítasz. Lehet, hogy nem jövök hamar vissza.

— Miért? Beleülsz a csészébe és lehúzod magadat?

— Nem, nem erről van szó. Az a helyzet, hogy én mindig este szoktam vécézni. Most nem kell, de azért odaülök. Jó lenne, ha ezt te is így csinálnád. A vécére menést be kell ütemezni bizonyos időszakra. Például, mindig este mész klo- tyóra. Ha vissza tudod tartani estig, visszatartod, ha nem, természetesen nem kell belecsinálni a nadrágba. Ha véletlenül nem kell kakálnod este, akkor is odaülsz a vécére. így idővel kialakul bizonyos ritmus.

— És miért éppen este?

— Ez azért jó, mert nyugodtan alszol utána.

7