Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 1. szám - MÚLTUNK - Koczka László: Az egri színház történetéből
Bár a fővárosban is igen jelentős lépések történtek a magyar nyelvű színészet megteremtése érdekében, így Kelemen Lászlóék mozgalma a Nemzeti Színház megalakulásáig, a színjátszás igazi hazája mégiscsak a magyar vidék. A feloszlott Pesti Magyar Színjátszó Társaság egy része, Bállá és Üjfalussy társulata, elkerül a mi vidékünkre is. A társulat tulajdonképpeni törzshelye Miskolc, de a nyári szezont június 21. és július 14. között, Egerben töltik. Az első biztos dátumunk 1815. június 22. Ekkor szólal meg az egri színpadon a magyar színjátszás egyik legkedvesebb egyénisége és büszkesége, Déryné, a „Béla futása” című daljátékban. Déryné már előbb is szerepelt vidéken, de első igazi országjárása ebben az évben kezdődik. Ez alkalommal még csak keresztülutaztukban — Hatvanból jövet — állapodtak meg Dérynéék Egerben, de amint emlékezéseiben írja: „ ... oly szíves fogadtatásban részesült a társulat, hogy sokkal több ideig időztünk, mint előbb szándékunk volt. A sok meghívásnak: ebédekre, pincékbe, vacsorákra, nem volt szünete. Ez előttünk új dolog volt. Pesten ilyesmiben nem részesültünk soha. Eleinte szégyelltünk elmenni, de »itt ez a divat« — mondják, »meg kell lenni, csak gyerünk« ... aztán mentünk. Akkor láttuk, hogy az nem oly közönséges pince, ahol leülnek, s mindig isznak. Föl volt terítve, az asztal megrakva minden jóval: rántott csirke, hideg liba, sült bélesek, s végül a jó aszuszőlő- borok, melyeket a gazda gyomorerősítőnek kínál- gatott, amelyet némelyek a férfiak közül nagyon igénybe vettek.” Dérynét Egerhez egyébként kellemetlen emlékek is kötötték. Amikor első ízben Eger felé közeledtek, a határban megpillantottak „négy oszlopot, amelyen már két hét óta függött hét, a törvény által halálra ítélt gonosztevő”. A borzalmas látványtól egy hétig beteg volt, de később is csak borzalommal és undorral tudott visszaemlékezni erre a látványra. Nagy népszerűségnek örvendett Egerben Erdé- lyiné, s Egressy Gábor, aki különösen a Hamlet- ben aratott nagy sikert. Amikor utoljára lépett fel, a „Honművész” így ír egri szerepléséről: „Megjelenésekor zajos tapssal és éljenzéssel üdvözölték. Későbben játékáért városunk szépei által több rendbeli, nemzeti színű szalagokkal cifrázott koszorúkkal és éljenkiáltással tisztelték meg.” Ugyancsak nagy sikere volt Megyerinek, aki 1840. október 31-én a Peleskei nótáriusban, november 14-én pedig a Velencei kalmárban lépett fel: „a címszerepben Megyeri urat látni akarók annyian csődülnek a játékszínbe, hogy beférniük alig lehetne”. A kitűnő együttest egészítette ki Lendvay Márton. Hozzá kell tennünk, a vendégszínészek valóban a legnagyobb erősségek voltak az egri társulatoknál, mert — ami az egykori kritikákból is megállapítható — a törzstagokról általában nem volt sok jó mondanivalójuk a kritikusoknak. Jászai Mari, a legnagyobb magyar tragika, az 1890-es színi évad végén látogat el Egerbe vendégszereplésre. A tehetséges Csóka Sándor színiigazgató hívja meg fellépésre. Egerben ekkor már áll a jelenlegi színház helyén a Krecsányi Ignác által 1882-ben épített faszínház, az úgynevezett „aréna”. Szegényes építmény, deszkafalaival és primitív lócáival — de sok forró színházi estének a színhelye. A XIX. század második felének színházi kultúrája vidéken is egyre magasabbra ívelt. Az Egerben megfordult színtársulatoknak azonban nélkülözniük kellett az állandó színházat, aminek természetesen a közönség itta meg a levét. 1880. június 29-én jelenik meg a helyi lapban Csiky Sándor tollából a „Felhívás és kérelem, az Eger városban építendő állandó színház érdekében”. Az Egri Színházegyesület Részvénytársaság 1880 nyarán kérelemmel fordult a városhoz, hogy egy színház építésére alkalmas telek adományozásával segítse az akciót. Augusztus 1-én vitatták meg a beadványt. Egy négy tagból álló bizottság kap megbízást azzal a feladattal, „hogy hol lehetne a célra alkalmas telket kijelölni?”. A bizottság tagjai a város akkori liberális, haladó gondolkodású polgárai voltak: Zalár József, a költő, Szederkényi Nándor, Babits Endre és Ku- bik Endre. Azonban csak az 1881. július 17-én tartott városi képviselői ülés foglalkozott ismét a színház ügyével. Sajnos a XIX. század végi becsületes kezdeményezés nem hozott gyümölcsöt — ugyanis a színház csak 1904-ben épült fel —, de felrázta a város lakosságát, és felkeltette a legszélesebb tömegek érdeklődését az Egerben létesítendő állandó színház ügye iránt. Az egriek becsületesebb része meglátta az állandó színházban rejlő hatalmas kulturális erőt. Az egri állandó színház megépítése A múlt század 70-es éveinek elején vetődött fel Egerben az állandó színház megépítésének gondolata. Azelőtt a hozzánk jött színtársulatok a legkülönbözőbb helyeken voltak kénytelenek előadást tartani, így nem csoda, hogy állandó a panasz: a kicsi termekben csak kevés közönség fér el, mert a belépődíjak nem fedezik a nagyobb társulatok fenntartási költségeit. A szabadban az előadások gyakran elmaradnak az eső, a rossz időjárás miatt. Ezeket a bajokat látva, a lelkes egri emberek már 1878. április 14-én megtartották az „Egri Színkör Részvénytársulat” alakuló gyűlését, majd ennek céljaira „egyesek és intézmények 501 részvényt jegyeztek, 10 forintjával”. A társaság elnöke az Egerben jól ismert és nagyra- becsült Csiky Sándor képviselő volt. Megindult a tervezgetés: Kovách Kálmán államépítészeti főmérnök egy nagyobb színház tervét készítette el. Amikor azonban a pontosabb számítások megmutatták, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg nem elegendő a megvalósításhoz, letettek a tervezett színház építéséről és mind inkább előtérbe került egy kisebb „színkör” létesítésének a gondolata. A színházépítő bizottság kérelmére, 1881 tavaszán a város képviselőtestülete először az úgynevezett „Hosszú-pince” épületét (ma Dózsa György tér 2.) adta oda színház céljára, de 45
