Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 1. szám - JELENÜNK - Breznai Zsuzsanna: Falucsúfolók az egri járásban
Falucsúfoíók az egri járásban Dolgozatomban e kihalóban levő népköltészeti műfaj mai néphagyományunkban még fellelhető darabjait igyekeztem összegyűjteni az egri járás területén. A faluosúfoló azokat a népi hiedelmeket és magyarázatokat foglalja magába, amelyek valamely közösség, helység nevére, eredetére, jellemvonásaira vagy csak koholmányból rátapadt nevezetességeire vonatkoznak. (Szendrey Zsigmond: Falu- csúfolóink, Ethn., 1927. 1. sz.) A falucsúfoíók több műfaj formájában jelentkezhetnek: általában a csúfoló egy epizódból álló, anekdotikus szerkezetű, rövid történet, szóláshasonlat, tréfás jelző, vers, rigmus, dal, hosszabb epikus történetté kapcsolódott több falucsúfoló együttese. A mesemondás szokásához hasonlóan a falucsúfoló tréfálkozás szokása is kihalóban van. Helyét egyre inkább a városi szóbeli műfajok veszik át. Gyűjtésem során azt tapasztaltam, hogy az epikus csúfolok mesélésére leggyakrabban ma is a közös munkaalkalmakkor kerül sor. A földművesmunkák pihenőidejében gyakran tréfálkoznak a szomszédos községekben „történt” mulatságos esetekről. Az is megesik, hogy idősebb emberek a fiatalok okulására mesélnek el egy-egy csúfoló történetet. Az epikus csúfolok nagy része ma már csak szólás formájában él a köznapi szóhasználatban. E szólások utalnak arra az epikus történetre is, amelyből eredetileg kiszakadtak. Sok esetben már nem is emlékeznek epikus részletekre. Ha valaki nem fér el valahol, mert ügyetlen, gyakran mondják rá: Szerencsétlen, mint á bekőccijek, akik kérészbe akarták vinnyi a létrát áz erdőbe. Kérészbe viszi, mint á bekőcci ember á létrát áz erdőbe. A keresztbe vitt létra története nemzetközi vándormotívum. Ez a falucsúfoló történet legendamotívum, amely mint csodatétel és mint nevetséges, ostoba cselekedet, egyaránt előfordul. Egyik esetben valóban ostoba emberekről van szó, akik az utat szegélyező fák miatt csak egy hét múlva érnek át a szomszéd faluba, a másik esetben ravasz parasztokról van szó, akik azért viszik keresztbe a létrát, hogy a földesúri tilalom ellenére fát vághassanak maguknak télire. (Kovács Ágnes: A rátótiádák típusbemutatója.) Szentdomonkosra is ráfogták ezt a történetet: Valahol áz erdőn (mer it vän ä Bük mingyán Domonkos felett) tánáltak valami fészkét. — El kellene szénnyi! De hogy? — Gyérünk háza á létra fér, és hozzuk el! Es vitték á létrát, persze, kérészbe fáz erdőbe. Hát, nem tutták vinnyi, ki kellett vágnyi előtte & fát. Mire odaérték, ászt á fát is kivákták, amin á fészek vót, ásse tánálták még. Igáz vót ez! Ügy láttám, min most, de ot vótám, ahol esz beszélték. Igen közismert csúfolódó országszerte a bika felhúzása a templom tornyára, vidékenként másmás falura helyettesítve ismerik. Tamaleleszen a szentdomonkosiakról mondják ezt a történetet: Vót á fálunák égy bikája. Ki tartaná észt el? ■—■ Hállod-e, komá, nézd csők, hoty fákád á templom tornyán á fű! Húzzuk fél odá! Kötelét lcötték á nyákárá ja bikának, és kúsztak felfele. Mikor á nyelvit kinyútottá ja biká: — Né csák komá! Ma lesz belőle válámi, mer ma nyúttya jő nyelvit! Persze, hogy lett: méfúlott és méddöglött á biká. Honné döglött vóna még! Ha valaki értelmetlen dolgot művel, azt mondják rá: Elhelyezi á fődét, mint áz árányosi- jak. Ez szintén nemzetközi vándormotívum, a meséje így szól: Kutat ásták áz árányosiják, s hogy kigyött á sok főd, nem tutták, hová tegyék. Összeülték á falu rángosább emberei á kizsbíróvál, és mégálápították, hogy ásnyi kell égy másik jukát, áhová á fődét teszik. A Befokták, mint ő domonkosijálc á mehet szóláshasonlat alapja megtörtént eset, melyet a szomszédos községekben gyakran emlegetnek: Sike Menygyi Sándor huncut ember vót, á ló- dárázsát zsákkál fogáttá be. Ütkápáró vót, ősz mélláttá, hogy áz éggyik fábá méhek vánnák. Ki- kűtté áz éggyik cigányt, fogjá ki á mehet. De ló-; dárázs vót, oszt összé-visszá csipkétték. Az Eled, mint á csehi dunna áz essőbe szóláshasonlatot az egercsehi-bánya telepiek fogták rá az Egercsehi falusiakra: Válámikor Csehibe, szép napos időbe kirákták á dunnát áz udvárrá, de válámi nágy zápor lett, ősz mindönki kápkottá be c mágájét. Fedémesen azzal csúfolták a szentdomonkosiákat hogy zölden vágják le a búzát, nehogy elvigye £ szél. A történet nemzetközi vándortéma: Az elszól ladó vetés. Domonkoson történt még: Fúttá já szél ő búzát oszt ász monták, hogy: — Höjj, komé, gyérünk, mer elfújjá á búza á szél! Vágjuk lé! Ősz lévákták ződén. A bekerített harangszó vándormotívumot Beköl cére is ráfogták: A bekőccijek bekerítették ő kös ségét, hogy né ménnyén ki belőle á háránkszó. A felpofozott malac történetét is sok helyen is merik: Domonkoson á kismálácot is félpofosztáh Atták neki ennyi vdllóbá, ősz félpof osztók, ma nem érté fél á vallót. — Ügy ütyi, mint á szúcsiják á szopós má lácot, mer nem érté fél á vallót. 34
