Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Kővári E. Péter: Idegosztály, avagy egy főorvos macskája

zárták. Fehér köpenyes alakok rohangáltak a folyosón, cikáztak szobáról szobára. A fiú tanácstalanul állt egy vödörbe telepített pálma mellett, amelynek földjében kétszázhetvenhárom cigaretta- csikket számlált meg.

— Jöjjön, már csak magára várunk!

A nővér menet közben gombolgatja köpenyét. Kátékét gombja között a fiú pillantásával csupasz testet tapogathatott végig.

— Na, jöjjön már!

Becipelte a főorvos szobájába, amely már zsúfolásig megtelt fehérköpenyesekkel. Mindenki beszélt. Két férfi kétfelől a főorvos hatalmas székének karfáin ült. A heverőn egymagában terpeszkedett egy harmadik. Az ajtó melletti széken két szemüveges, vékony nő. Ikreknek látszottak, ölükben a főorvos macskája, ritmusos mozdulatokkal simogatták a hátát.

A nővér középre állította a fiút.

— Vele mi legyen?

Minden szem a jövevény felé fordult. A hosszúra nyúlt csöndet a karfán ülők egyike vágta ketté:

— Majd mindjárt. Előbb ismertetem a tényálla- dékot.

Az ágyon ülő férfi felmordult.

— Miért éppen te?

Erre megint kitört a zsivaj. A kavarodást kihasználva, a fiú hátralépett, majd oldalra kettőt és óvatosan leereszkedett a heverő szélére. A nővér fölrántotta.

— Hogy képzeli?

Az ágyon ülő férfi nagyokat horkantott.

— Az istenfáját! Meghallgatnának végre?! Ki itt a docens? Ti vagy én?

Erre csönd támadt. A két nő, az ajtó melletti széken tapsolni kezdett.

— Halljuk a docenst! Halljuk a docenst!

A macska a földre hemneredett, éppen a docens lábai elé. A férfi hatalmasat rúgott az állatba. A macska vonyítva futott az íróasztal alá.

— Egyszer még beadok neki valamit.

A nővér a fiú fülébe súgta:

— Csak akkor ilyen hős, ha megszívja magát.

A docens most rájuk nézett. A nővér mosolygott, a docens szétterpesztette a lábát.

— Egyszóval, a főnököt fölrendelték. Nekünk egyedül kell a nagyvizitet megtartanunk. Az a kérdés, ki vezesse, merthogy nincs kinevezett helyettese. Arra gondoltam, hogy én vagyok itt az egyetlen docens.

Megint elszabadult a pokol.. . Legjobban az ikrek visították. Egyszerre sivították:

— Az adjunktusok a terápia vezetői.

A docens felállt.

— Más a terápia és más az idegosztály.

A karfán ülő adjunktusok előrejöttek, visszatuszkolták a helyére.

— Nyugalom, nyugalom. Nem fogjuk tönkretenni az idegeinket. Egyszerűen nem tartunk ma vizitet és kész.

A docens morgott.

— írásba van adva, hogy minden kedden délelőtt nagyvizit.

Az adjunktusok szó nélkül kimentek a szobából, a két szemüveges asszisztensnő utánuk billegett. A docens a fiúra nézett.

— Most hagyjon magunkra.

A fiú kioldalgott, betette maga mögött az ajtót, de még hallotta a nővér visszafojtott hangját.

— Több pecsétet ne nyomjál már rám. Izélgesd a főorvos úr macskáját, ne engem ...

A többi szuszogásba fulladt. A fiú végigment a folyosón. Valaki követte. Megfordult. A macska tűnt el a fonnyadó pálma mögött.

*

Másnap réggel az osztályvezető főorvos magához kérette a gyakorlatra érkezett orvostanhallgatót. A karosszékben elterpeszkedve fogadta. Két oldalán a két adjunktus állt.

— Foglaljon helyet.

A fiú nem mozdult, oda se nézett az ajtó melletti székre. Hallotta a macska elégedett dorombolását. A főorvos nagyot szívott a pipájából. Köhögni kezdett. Amikor kiköhögte magát, a két férfira mutatott.

— Hadd mutassam be az adjunktusaimat.

Az adjunktusok meghajoltak. Egyikük felső zsebéből kihullott valami és csörögve elgurult. A főorvos fölkapta az asztalról az egyik hosszú szárú pipát és a rajtakapott adjunktus fejére vágott.

— Szóval nálad volt?

A fiú csak most fedezte föl az asztallapot elborító holmik között a számtalan pipát. A megfenyített közben nyakig vörösödött.

Hebegett.

— A köpenyben volt. Én nem is. A nővér adta ma reggel ezt.

A főorvos köhögött.

— Hagyjuk. Nem azért hívattalak benneteket. Valószínű, hogy ellenőrzést kapunk.

Az adjunktusok ijedten néztek egymásra. A főorvos felváltva paskolta meg arcukat a pipaszárral.

— Nem kell berezelni. Nem az első látogatás ez.

Szinte egyszerre válaszoltak beosztottai.

— Igen, de most teljesen üres ...

A pipaszár lecsapott.

— Pofa súlyba! Ne okoskodjatok. Holnapra kérem az osztály részleges és folyamatos, valamint teljes és szakaszos felvilágosításának tervezetét. Ilyen sötétben mégsem fogadhatjuk a felettes szerveket.

Az adjunktusok vigyorogtak.

— Á, ez semmi.

A pipaszár megint csattant.

— Nem fejeztem be.

Most már a gyakorló orvos is megrezdült. A főorvos behunyta szemét, hátradőlt, úgy beszélt.

— Kérek továbbá egy cselekvési programot, vagy egy intézkedési tervet gyógymódunk továbbfejlesztésére.

Az adjunktusok méltatlankodtak.

— Csak ki szoktuk javítani az évszámot a tavalyin.

— Kuss! Most öt évre visszamenőleg fogják kérni!

A két álló férfi elszömyedt.

— Akkor ötöt kell csinálni?!

24