Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Törőcsik Miklós: Akár jelkép - vagy adalék és részlet egy nemzedék arcképéhez-ből
Tévedését hamar belátta. A magas lépcsőfokokat egyenletes, nem túl meredek emelkedő váltotta fel, de a szelíd bokrok helyett valami ismeretlen, A levelek elliptikusak, csip kés fűrészesek v. épszélűek, k erek v. szíves vállúak, alul e leinte molyhosak, 2—4 cm hossz úak. A termés később hamvasfek ete. Termése piros, szőrös. Szi rmai felállóak, kicsinyek. Leve lei álul fehér molyhosak, a vi rágós ágakon hármasak, a tőhaj tásokon szárnyalták. A virágza t sötétbíborszínű, tojásdad va gy hengeres. A virágok kétivar líak. Porzó négy. A levélkék sz íves váltból kerülékesek v. Iá ndzsásak. A bibeszálak összenő ttek a vacokkorongból karcsú o szlop alakjában nyúlnak ki. Fe hér kisebb virágú kúszó cserj e. A virág közepes nagyságú. A levelek nem bőmeműek. A tüskék t-k. egyenesek, ár- vagy tüalak úak. A levélkék álul-felül lágy an, szürkén, bársonyosan molyho (Növényhatározó. Tankönyvki sat) ban is apró csillagszőröktől érd rica (Willd.) Loud, rövidek, tövig szeldelt. A rügyek maradó ly ripacs pántokra hasadozik. folyandárként egymásba kapaszkodó, tüskés, áthatolhatatlan- nak tetsző növénnyel benőtt helyre keveredett. Visszafordulni nem akart, adott magára, kinézett fentebb egy pontot. Egy pontot, egy megmaradt fenyőt, amelvről azt hitte, a tetőn van, és a kusza, összenőtt, összefonódott sűrű aljnövényzet között járható utat keresve, nagy kitérőkkel, kezét ruháját nem kímélve, de arcára és szemére vigyázva igyekezett fölfelé. Néha talált helyeket, amit vadcsapásnak vélt, azon ment, amíg az ösvény ugyanúgy el nem tűnt a lába alól, ahogyan ráakadt. Volt, hogy kis tisztásra bukkant, ahol megpihent, volt, hogy nagyobb kőre, amire felállva kémlelhette, merre lenne előnyösebb menni vagy megnézhette, mer- • ről jött....................................................... Véletlenül jutott el arra a tisztásra is, amely egy nagyobb szikla oltalmában húzódott meg. Szélvédett, napsütéses hely volt, erősen zöldellő pázsittal, csak a tündérek hiányozták. KELLEMES BOGARAK, SZÍNES VIRÁGOK (ilyenkor?), KÖVEK. Miután megpihent, felmászott a sziklára, s újfent visszanézett. A domb sokkal magasabbnak és me- redekebbnek látszott, mint lentről, de a növényzet áthatolhatatlanságát innét sem lehetett észrevenni. Lenn a mezőn megpillantotta a többieket. Nem messze attól a helytől, ahol átugrott az árkon, számára már alig kivehetően, egy hidacska állott, azon, akörül tébláboltak. Jöttek-mentek, lehajoltak, felnéztek a domboldalra. Válószínűtlenűl távolinak és kicsinek hatottak. A mezőn túl az út, azon túl erdő, még elég kopáran, talán most fakadnak a rügyek az ágakon, de ez a kopárság megszűnését csak reményként hordozza. Az erdő felkúszik két hegyoldalra, elfoglalja a völgyet. A völgyön túl egy távolabbi csúcs, látszik, hogy vadabb, sziklásabb, mint a közeliek. Tetején fehér kövekből épült lovagvár, pontosabban a romjai. Az erős napsütés, a felhőtlen ég, a tiszta levegő élessé teszi a kontúrokat. Gyönyörű, romantikus kép. A szikláról, megfordulva, látta a domb tetejét is. Már valóban nem volt messze. Néhány fenyő idillikus képe együtt és részleteiben is jól látszott. A látvány ígéret volt: a cél elérésének ígérete, a dombon túli ismeretlen feltárulásának ígérete, a közeli jövő beteljesülésének ígérete. Ojra nekiindult a domboldalnak, újra küzdenie kellett az áthatolhatatlan bozóttal, lehetőségeket keresni az előrejutáshoz. Kitérők, kerülők, bújá- sok, ugrások. Agak félrehajlítása, letaposása. Szúrások, csikar ások. aztán egyszer nem volt tovább út Egy kőre felállva nézte, merre menjen, kereste a lehetőségeket, neki-nekilódult, de csupán egyetlen megoldás kínálkozott. VISSZA. Próbálkozásai közben döbbent rá fizikai fáradtságára. és a kudarc, és a kudarc, a kudarc Közben mintha a szél is feltámadt volna. Inkább észrevette, hogy fúj? Figyelmeztetést olvasott ki a meg-megújuló széllökésekből. veszély Veszély VESZÉLY A vereség beismerésének szóban-gondolatban való megfogalmazása nélkül lépett a visszafelé vezető útra. Gyorsan haladt lefelé, futva-oldalazva. Nem volt óvatos, néhányszor elesett. Nem törődött már semmilyen új látvánnyal, sem az útjába kerülő pihenőkkel, tisztásokkal, kövekkel, hatalmas gyökerekkel. Mert lefelé ment. Egyszer állt meg: meglátta a többieket. Néhány pillanatig nézte őket, lihegett, rájött, hogy már keresik. Hahót kiáltott, látta, hogy odafordulnak, hallja, hogy hívják. Újra megindul fokról fokra ugrik hamar közöttük van. Beülnek a kocsiba. A dombot megkerüli az út, mert kerülővel indulnak haza. A domb tövében egy átlagos falu, házakkal, kertekkel, kerítésekkel. Az autóban megpihenve, mesél hegymászó kalandjáról. Arról is, hogy ezt a falut nem sikerült onnét, fentről, meglátnia. (Ajánlás. Oh, Mester, Ó mester, ómester, óbester f?j Milyen kár, hogy rajtam kívül nem hiszi senki, nem hiszi senki,....................................................... de azt bevallom, felszabadítóan hatottál a befejezésre. ENNYIRE?) Törőcsik Miklós 22
