Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 4. szám - JELENÜNK - Ebergényi András: A művezetők (I.)

látlan munkáltatói jogokat gyakoroltak, így a felvételt, a bérek alakulását, az elbocsátás jogát.

Bakos István tanulmányában („A művezetői munkakör kialakulása, és szerepe a nagyüzemi termelésben”) három művezető típust különböztet meg, a gépmester művezetőt, az első és második vonalbeli művezetőt. Külön szól a karbantartó, szolgáltató művezetőről, akiknek csoportjai a karbantartásról, a zavartalan energiaellátásáról gondoskodnak. Az első vonalbeli művezető tart kapcsolatot a munkások és felsőbb vezetés között. A főművezető (második vonal) nem közvetlenül irányítja a fizikai dolgozókat, ezt a feladatot csoport-, brigádvezetőkön, segédművezetőkön, üzemtechnikusokon keresztül látja el. Nagy István („A termelés közvetlen irányítóinak szerepe és anyagi ösztönzése”) a termelésirányítás terén két szakaszt különböztet meg. Az első a gyáripar kialakulásától 1945-ig, a második a felszabadulástól napjainkig tart. Az első szakaszban a termelésirányítás azért is előnyös helyzetben volt, mert a nyersanyag szinte korlátlanul állt a gyár rendelkezésére, jobbak voltak a személyi feltételek, mert a gyárvezetés kiemelt feladatokat adhatott a régi mesteréknek és jobb szakmunkásoknak. A gyárak államosítása után a vállalatok többségükben megtartották a termelésirányításnak ezt a formáját és csak később, 1953-tól, alakult ki a termelés megszervezésének új modellje. Ekkor alakult ki az egész termelés időrendi tervezése s a tervek végrehajtásának rendszeres, ellenőrzése, ami kiterjedt a gyártási folyamat előkészítésére, az anyagi-műszaki feltételek biztosítására, az akadályok elhárítására, kapcsolattartásra a felső vezetéssel. A manufaktúrákban az anyagellátást, a munkaszervezet kialakítását, a teljesítmények mennyiségének és minőségének ellenőrzését a tulajdonos látta el. De a tőkés gyáripar kialakulása idején a technológiai és gyártási folyamatok még nem voltak olyan bonyolultak, minit napjainkban. Ekkor a termelés fő területei, az előkészítés, végrehajtás és ellenőrzés még nem különültek el egymástól. A legfőbb feladat a munkaidő teljes és racionális kihasználása volt s csak a gyáripar fejlődésének későbbi szakaszában különültek el a gyártmányfejlesztés, pénz- és hitelgazdálkodás és kereskedelmi funkciók. Taylor alkalmazta először a funkciók szerinti vezetés elvét. Az előkészítést elválasztotta a végrehajtástól és az egyszemélyi vezetés helyett munkásirányítót, munkafelügyelőt, ellenőrt, karbantartót állított be a termelési folyamatba. A különböző funkciókból különböző parancsok érték a munkást s ez lassította a termelési folyamatot. Szükségessé vált, tehát, hogy a műhely vezetése egy kézben összpontosuljon s a műhely vezetője a művezető legyen. Munkáját a termelés fokozása alapján ítélték meg, azaz mennyiben biztosította a tőkés kizsákmányolást.

A mester szerepe a hazai kapitalista gyáriparban

A mester munkájához a szaktudáson kívül elengedhetetlenül szükséges tulajdonságnak tekintették többek 'között a parancsolni tudást, és a szilárd erkölcsi alapot. A mester és a beosztottak felett, teljesjogú egyeduralmat gyakorolt. A

munkanélküliséget kihasználva választotta ki beosztottait. A műhelyben a gazdasági kényszeren nyugvó munkafegyelem betartására a fegyelmezési eszközök széles tára állt rendelkezésre. Ö állapította meg a munkabéreket, tehát a műhely teljesjogú gazdája volt. A mesiterfcépző tanfolyamokon vált a jobb szakmunkásokból mester. A profit biztosítása érdekében, a tőkés a munkásokénál jóval magasabb bért biztosított számára, sőt a monopolkapitalista viszonyok kialakulása után részvényessé is válhattak. Hazáinkban is ilyen módon alakult ki a munkásarisztokrácia.

A beszélgetések során több idős művezetőt megkértünk, hasonlítsa össze a háború előtti művezetőt a ma művezetőjével. Dezsőfi Tibor, 57 éves, tmk-csoportvezető, így emlékezik vissza a háború előtti évekre:

„Szerintem nagyon sok különbség van. Amikor én inas, majd segéd voltam, nem volt annyi irányító, vezető az üzemekben, mint most. Minden üzemben volt egy kis üvegkalitka vagy egy elkülönített sarok, ott elfért minden vezető, irányító egyetlen szobában. Ma ugyanezekhez a feladatokhoz általában hatszor annyi ember kell, mégsem mennek úgy a dolgok, mint ahogy kellene. Másodsorban az volt a különbség, hogy az akkori műszaki vezetők szakmailag és emberileg is rátermett emberek voltak, általában igen aprólékosan ismerték az üzemnek és a munkának minden részletét. Egyszerűen nem lehetett zavarba hozni őket. Én emlékszem, nem lehetett olyan termelési akadály, vagy tájékoztatás, amire kapásból ne tudtak volna válaszolni. Továbbá, akkor több lehetőségük volt az emberek kiválasztására és a jutalmazására is. Ha például azt mondta a művezető, hogy ez az ember jól dolgozott, akkor saját hatáskörben jutalmazhatott is, vagy bért is emelhetett. Ma legalább egy tucatnyi helyre kell elküldeni a béremelési javaslatot véleményezni és láttamoztatni, míg azt elfogadják. Én úgy látom a legnagyobb hiba ma az, hogy túl sok vezető van az üzemekben és nemhogy segítenék egymást, hanem ellenkezőleg keresztbe intézkednek, gáncsaskodnak. Emiatt nem megy úgy a termelés, mint ahogy kellene.”

Hasonlóan emlékezik vissza Mazug Gergely, 61 és láttamoztatni, míg azt elfogadják. Én úgy lá- a különbség a két korszak művezetője között? „Nézze! Erre egyszerű a válasz, mivel a kettő között lényeges különbségek vannak. A háború előtt mindenki nagyon sokat dolgozott, mert ha nem akkor könnyen az utcán találhatta magát. Apám mindig mondogatta, fiam légy szorgalmas, mert különben kitesznek minden jó helyről. Akkor még jó hely volt a DIGÉP, mert állami gyár volt, annak minden előnyével. A háború előtt a művezető nem arra törekedett, hogy megbüntesse az embert, ha valamit nem jól csinált, mert ezt nem tartották jó nevelési módszernek. A kölcsönös megbeszélést, megvitatást tartották jó módszernek. Igen lényeges különbség volt az is, hogy a háború előtt a művezetőkre volt bízva a felvételtől a bérmegállapításig szinte minden, így jól kézben tudták tartani az emberei19