Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Utassy József költői életútja
Ez a rövid szemelvény is érzékelteti a verselés egyhangúságát. A hazai közönség állítólagos ízlésére hivatkozva, szakítva elődeinek eljárásával, a végrímes fordításihoz folyamodott: ezt a megoldást ő sugallta Vikár számára te. Ragrimei, „rémrímei” azonban csak rombolják a költőiséget. A finn eredeti változatos ritmikáját is túlságosan leegyszerűsíti : monoton, fárasztó a magyar ősi nyolcas sornak elejétől végig középmetszettel két részre tagolt formája. Az alliterációkat sem tudja kellően visszaadni. Ha összehasonlítjuk a finn eredeti és az eddig elkészült négy teljes magyar fordítás (sorrendben: Barna, Vikár, Nagy Kálmán, Rácz István) alliterációinak adatait, a következő eredményt kapjuk: a 2. énék első száz sorában 80. 21. 56, 56, 100; a 4. ének második száz sorában 83, 19. 43. 51, 99; a 9. ének első száz sorában pedig 80. 23. 54. 67. 100 betűrímes szót találunk. (Vö.: Gáspár Sándor: Kalevala-fordítások. Korunk 1977. 657.) A „versengésben” Barna feltűnően alulmaradt. A gondolatritmusok számát vagy megnöveli. vagy egyszerűen elsikkasztja őket. Mondatai nehézkesek. körülményesek. Szókincse szegényes, gyakori a szóismétlés. Vannak erőltetett, nyelvünk szellemétől idegen szófűzései is. Sokszor azt érezzük, hogy a szótagszám és a rímkényszer diktálja a szöveget. Hogy archaikus hatást keltsen, mesterkélten halmozza a szenvedő és a régies igealakokat. Nyoma sincs nála a panteista képmágiának. Hiába keressük a finn eredeti bájos természetességét, üdeségét is. Fordításának fő követelményéül a hűséget jelölte meg. Ügy vélte, mivel az átültetés rokon nyelvből történik, „nyelvalak nyelvalákkal” adható vissza. Ennek eredményei a finn nyelvben természetes, de a magyarban erőszakolt nyelvtani szerkezeteik, amelyekre Vikár figyelt föl: Daloltató énekekről, Készíttető különbékről. . . vagy: Jöttél talán megsüttetned. Karikászem megfőzetned?' (Budapesti Szemle 1980/62. 162—3.) Másutt a segítségül hívott német átültetés nyelvi fordulatai kísértenek. Szintén Vikár Béla vette észre, hogy már indító sora — „Hajt a lélek, nagy a kedvem...” — annak majdnem szó szerinti fordítása. Furcsa ellentmondás, hogy Barna egyszerre törekszik szolgai hűségre, és emlegeti a hazai közönség ízlését, igényeit, azt az elvet, amelyet Vikár is hangoztatott: a műnek gyökeret kell eresztenie az átvevő nyelvben és költészetben is. Ez utóbbi törekvés jegyében néhol indokolatlanul ..magyarít”. Gáspár Sándor példák alapján mutatott rá, hogy fordításában nemegyszer „a karjalai erdőkbe átültetett görög—latin mitológia szemléletbe ütközünk”. (I. h. 654.) Végeredményben Barna az eredetinek sem értelméhez, sem versalakjához nem maradt hű. A fordítás lényegében már megjelenésekor túlhaladottá vált. Ma csak filológiai érdeklődésre tarthat számot, művésziségben messze elmarad a későbbi átültetésektől. Barna Ferdinánd érdeme marad mégis, hogy elsőként ültette át magyarra az eposz teljes szövegét, megelőzve több külföldi országot. Ha az irodalmárok nem is leltek sok örömet benne, haszonnal forgathatták azok, akik a finn nyelvvel és mitológiával ismerkedtek. A finn és a magyar népköltészet összehasonlításában, az átültetés szempontjainak kijelölésében Vikár Béla fordítói munkásságának előkészítője. Vikár is úgy gondolta, hogy a térben és időben távoli művet úgy lehet otthonossá tenni nyelvünkben, ha a magyar népköltészetet használja föl közvetítőnek. Barna mutatott rá a legerőteljesebben, hogy a székely folklór tanulmányozása nyújthatja a legtöbb tanulságot a Kalevala fordítói számára. Vikár alkotása elválaszthatatlan ettől a következtetéstől. Az eposz átültetése közben Székely- földön is végzett népköltészeti gyűjtést. Próbaképpen egyszer részleteket olvasott föl „székely re- gös”-öknek készülő fordításából, és büszke volt rá, hogy hallgatói székely dalnak hitték a Kalevala rúnóit. Barna egyébként átültetésének még kirívó hibáival, hiányosságaival is fokozta Vikár fordítói ambícióit. Az ő fellépésével kezdődik majd a Kalevala újabb hazai reneszánsza. Lisztóczky László Utassy József költői életútja 1. A „kilencek” csoportjának Elérhetetlen föld című antológiájában 1969-ben indult el költői pályáján. Első verseskönyve: Tüzem, lobogóm! (1969), ezt követte a Csillagok árvája (1977), a Pokolból jövet (1981), majd az Áve, Éva! (1981) című kötete. Ügy indult, hogy népszerű költő, sikeres poéta, tehetséges alkotó lesz belőle. A versolvasók nem is csalódtak benne. Az őszinte lírikus eredetisége, forró, indulatos háborgása, versvilágának értelmet is sugárzó belső feszültsége, versművészetének formai fegyelmezettsége, derűjének fölényessége, sajátos humorának emberi melegsége a valóban szép versek kincsestárával ajándékozott meg bennünket. 2. Kritikusai tehetségesnek tartják: dicsérik igényességét, indulati töltésű költeményeinek egyre merészebben táguló képvilágát; nyelvének, szókészletének korszerűségét, modernségét, s természetesen versei mondanivalójának állásfoglalásra kész58
