Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Molnár Pál: Jelentés az S-akció balsikeréről

bolygólakó ettől kezdve észrevehetően félt tőlünk.

Az eseményekből láttuk, hogy S. lakóit nem tudjuk megmenteni. Elhatároztuk, hogy csak az öreget és hozzátartozóit figyelmeztetjük a város felé tartó meteoresőre.

— Vödet, fiaidat és lányaidat, és mindenedet, amid van, vidd el innét messzire — mondtam neki.

— Miért? — bámult rám értetlenül.

— Mert ez a város holnap porrá ég!

Az aggastyán képes felének vonásai a megrökönyödést tükröző állapotba rendeződtek. Minden bizonnyal veszélyes betegnek gondolt bennünket, de gyanakvását szerette volna palástolni. Jól tudtam, hiába magyaráznék neki a meteoresőről, annak mozgási irányáról és sebességéről, becsapódásának kiszámított időpontjáról. A bolygólakók értelmi fejlettsége még nem tartott abban a fázisban, amelyben ezeknek a fogalmaknak a megértésére képesek lettek volna. Így hát — jobb ötlet híján — azt határoztuk el, hogy a bolygólakók hiedelmeire alapozzuk a meggyőzést.

— Minket az Űr küldött hozzád, hogy figyelmeztessünk a veszélyre.

Az aggastyán fényérzékelő szerve kidülledt. Láttuk rajta, hogy kételkedik, de szíves-örömest hinne nekünk. Segítettem neki ebben. Mégpedig úgy, hogy számításba vettem: ez a bolygólakó különbnek érzi magát a többitől, mert nem vesz részt azokkal együtt a „paráználkodásban”.

— Elveszik ez a hely, mert az itteni bűnök túl nagyra nőttek az Űr szemében. Ezért kénköves esőt zúdít a városra. De tudja azt is, hogy él itt egy igazember, s ez te vagy. Ezért neked és a hozzád tartozóknak megkegyelmez. Szólj hát vőidnek, meneküljetek együtt.

Az aggastyán — talán mert hitt nekünk, talán mert félt tőlünk — hallgatott ránk. Átment az épület másik helyiségébe, ahol hozzátartozói aludtak.

— Keljetek fel — suttogta nekik —, menjetek ki e helyből, mert elveszíti az Űr e várost.

Hallottuk, amint egy fiatal bolygólakó dühös- ködik:

— Ne háborgass minket, vén képzelődő! Tedd el reggelig a tréfáidat, majd akkor nevetünk rajta.

Vendéglátónk nem bírt velük, s egyedül nem akarván menekülni, maga is nyugovóra tért.

Hagytuk, hogy amíg a bolygó felénk eső féltekéje újból a közeli csillag irányába fordul, a vén bolygólakó pihenjen. Mikor azonban világosodni kezdett, ígérő bement hozzá, s addig rázogatta, ütö- gette, míg az öreg felfogószerve működésbe nem lépett.

— Kelj fel — suttogta ígérő —, hívd a feleséged meg a két lányod, hogy el ne vesszetek mindnyájan a város bűne miatt.

Ügyesnek találtam ígérő próbálkozását, ám az öregre nem hatott. Tudtuk, hogy most már közeleg a meteorraj becsapódásának ideje, s nincs értelme a kommunikatív hatással való próbálkozásnak. Beléptem a helyiségbe, megmarkoltam az öregnek és párjának egy-egy fölső végtagját, ígérő pedig a két utódot ragadta meg. Hangos tiltakozásuk ellenére kivonszoltuk őket az építményből végigci- báltuk mind a négyüket a kacskaringós úton, ki egészen a település falain kívülre.

Mivel jól tudtam, hogy a meteorraj tozomarg- sugárzása a bolygólakók fényérzékelő szervébe jutva egész testük anyagában kristályosodást idéz elő, figyelmeztettem őket:

— Hátra ne tekintsenek, és meg ne álljatok a környéken! A hegyre meneküljetek, ha nem akartok elveszni!

Parancsomra tüstént el is indultak a hozzátartozók. De az aggastyán rimánkodni kezdett:

— Ne, uram! Nem menekülhetek a hegyre, mert ott is elveszek. Amott az a kisváros — mutatott egy távoli település felé. — Hadd fussak oda, ott életben maradok.

Ekkor ígérő elővette rajzvázlatát, s megállapítana, hogy az említett hely kívül marad a meteorraj becsapódásának várható körén.

— íme tekintettel vagyok rád ebben a dologban is — mondtam az öregnek, s magamban már annak is örültem, hogy legalább S-be nem akarnak visszatérni. — Siess, menekülj hát oda!

A négy bolygólakó szapora léptékkel elindult a megjelölt pont irányába. Mi egy ideig helyben maradtuk, nehogy meggondolják magukat, és S- be térjenek haza.

Nem sokkal az elválásunk után a meteorraj becsapódott a számítások által megállapított körzetben. A becsapódás területén két telpülés pusztult el: az S. és a G. jelű — a bolygón Szodomaként és Gomoraként emlegetett — város. A bennük élők megmentésére nem adódott lehetőség, mivel — részben egymás közötti kapcsolatuk ziláltsága miatt — nem voltak alkalmasak arra, hogy felfogják a kommunikációval továbbított vészjeleket. Egyéb eszköz pedig — mint ismeretes — nem állt rendelkezésünkre. így csupán az általunk kimentett öreg — mint nevét utóbb megtudtuk: Lót — bolygólakó és két utóda maradt életben. Lót ellenkező nemű társa elpusztult, mert — figyelmeztetésünk ellenére — a meteorraj becsapódásának időpontjában fényérzékelő szervét a pusztuló településre fordította, így a tozomarg-sugárzás megindította testében a kristályosodás folyamatát.

Molnár Pál

16