Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: Nagy Sándor szobrai Hatvanban
éltek és hatottak. Ez az elemek arányából és elhelyezéséből is következett. Éppen ezt az arányt és elhelyezést vehette és vette tudomásul először a néző. Nevezetesen azt, hogy Végh András festészetében változatlanul a hagyományos értelemben vett hangulati egységesség uralkodott ugyan, de a színeket hordozó és sugárzó részek közül az anyagok, a tárgyak, a dolgok igen fontos szerepet töltöttek be. Kezdve azzal, hogy kiemelkedve megbontották és megtoldották a síkot, a formák és a foltok máskor egyedüli kibontakozási területét. Ezáltal új szerkezeti, majd kifejezési mező érvényesülésének lehetőségét teremtették meg. Csöppet sem általánosságban, vagy öncélúan. Hangsúlyozott jelenlétükkel nem pusztán átrendezték a festmény erőterét, hanem sajátos minőséggel tették teljesebbé. Anyagiságuk, tárgyiságuk az anyagi és a tárgyi világ meghatározó mivoltát bizonyította és fejezte ki. Meghatározó ebben az volt, hogy az anyagi, tárgyi elemek eleve diszharmonikus viszonyban álltak az esztétikummal, a konkrétság merőben eltérő természete miatt, és aztán ez a diszharmónia nyomta rá bélyegét a szerkezet minden más összetevőjére. Fölerősítve, fölfokozva a szakadásokat, a repedéseket, az aszimmetriákat, a függőleges és vízszintes elrendezést tagadó meg- billentést, széttartást, labilitást. Töredezett, megbolydult, megbomlott világ mozaikja lett ez. Itt-- ott fölbukkant az anyagok, a tárgyak, a környezeti motívumok közt az ember, az ember arca is. Szinte beleszorítva, belezárva ebbe a töredezett, megbomlott világba. Közvetlen értelmezés olvasható ki ebből. Legalább addig az utalásig, hogy a világ nem önmagában, hanem az ember szempontjából érdekes, azaz kedvező vagy veszélyes, vonzó vagy taszító. Egyébként is nyilvánvalóvá vált, hogy ami itt áb- rázoltatott, az az ember által használt és formált anyagok, tárgyak, dolgok világa; természetét tehát a kölcsönösség törvénye szabta, szabja meg. Most már az igazi kérdés abban állt, hogy a töredezettség, a megbomlottság, végül a diszharmoni- kusság milyen szintjén. Nos, Végh András kerülte a szélsőségeket. Ügy is, hogy szerkezeti elvül nem a visszafordíthatatlan széthullást és fölbomlást, hanem (csupán) a töredezettséget, a lebegést, a labilitást választotta meg úgy, hogy élve a hangulat önálló jelentéseivel, többnyire meleg, finom, bensőséges színfoltokkal borította festményeit. Mindezek révén szinte két képfelületet alkotott, két nyelven beszélt. Az anyagok, a tárgyak objektivitása mellé a színek, a formák esztétikai objektivitását hívta társul. A világ értelmezésében ez nem okozott ellentmondást. Éppen, hogy árnyaltságot, érzékeny minősítéseket eredményezett. Föltárva az embert fenyegető, gyötrő, félemlítő töredezettséget, meg- bolydultságot, diszharmonikusságot, ámde megmutatva a második oldalt is, a harmonikusság, a tisztaság, az elő-elővillanó derű még létező és megőrzendő tartományát. Végh András tehát a vegyes anyagú és eljárású festészetet minden ízében-részében tudatosan és célszerűen kezelte, nem egyszerűen meghökkentett és sokkolt általa, hanem ábrázolt és ítélt. Művészete ezért nemesedhetett hol tragikussá, hol drámaivá, hol elégikussá. Székelyhídi Ágoston Nagy Sándor szobrai Hatvanban Medgyessy Ferenc nagy örökséget hagyott maga után. Olyan folytatást igénylő irányokat és műveket, melyek problémafelvetéseit árnyalják, véglegesítik. Nagy Sándor a maga kizárólagos szabol- csiságával — melyet általános értékrenddé sürgetett, a Falu—ország, Falu—haza iránti egyetlen és semmi másra ki nem terjesztett odaadásával — szűkítette és mélyítette egyben Medgyessy szobrásza hagyatékát. 1923-ban született a Nyírségben, Bujon. 1954- ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Köztéri szobrait Budapesten, Foton, Nyíregyházán, Deb3
