Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 2. szám - KÖNYVESPOLC

Posa márki („Don Carlos”), a népéért életét áldozó Jeanne d’ Aarc, a nemzeti függetlenség harcosa, Teli Vilmos olyan példaképeik voltak Herzen előtt, akiket az orosz viszonyokra vonatkoztatva is érdemes és dicső követni, még akkor is, ha a harc vége a börtön, a szibériai száműzetés..

Ifjúkori nézeteit, nyugodt szívvel leírhatjuk, forradalmi nézeteit — a fentieken túlmenően — Voltaire, Diderot, Rousseau, Goethe, Shakespeare, s természetesen a. jelentős orosz írók, költők — élükön a dekabrista Rilejev és a sokszor megcsodált, rajongásig tisztelt és szeretett Puskin — formálták.

Említést érdemel, s — úgy vélem — a gyerekekben is tudatosítandó .az a herzeni gyakorlat is, hogy sokszor újra- és újraolvasta a jelentős műveket, s mert ő maga is változott, változtak az események, a világ is, mindig talált bennük újat, éppen neki vagy barátainak, harcostársainak szólót. Így volt ez Beaumarchais említett művénél (mintegy tízszer olvasta), vagy Shakespeare, V. Hugo, George Sand esetében, nem is szólva az orosz irodalom olyan nagyságairól, mint Puskin,, Lermontov, Gogol, Turgenyev, stb.

Mivel a jellem formálásában, a világról alkotott kép alakításában, az etikai, esztétikai nézetek fejlesztésében az olvasás, a könyvek Herzen, szerint rendkívüli jelentőséggel bírnak, nagy gondot fordított gyermekei ez irányú nevelésére is. Irányította, ellenőrizte olvasásukat, jegyzéket állított össze számukra az olvasandó művekről, gyakran maga olvasott fel nekik orosz klasszikusok remekműveiből. A későbbiekben is — gyermekeihez írt levelei bizonyítják — állandó érdeklődést tanúsított olvasmányaik iránt, felhívta figyelmüket egy-egy jónak tartott könyvre, mindenekelőtt a klasszikusok rendszeres olvasására.

Az 1858. szeptember 29-én. Szása fiához írt levél napjainkban, is aktuális mondandót tartalmaz. A természettudományok iránt érdeklődő fiút figyelmeztette az egyoldalú képzettség hátrányaira, óva intette a sajnos napjainkban isi élő veszélyként jelentkező szakbarbárságtól. Javasolta neki, hogy foglalkozzon a filozófia kérdéseivel is, s legfőképpen olvasson: „... ne felejtsd el, hogy a sokoldalú műveltség legnagyobb fegyvere — az olvasás. Nem árt megismerkedni az antik világgal sem, — nem csupán, a tankönyvekből. Olvasd Homéroszt, Szophokleszt... Történeti munkákat rendszeresen olvass”.

Talán, még egyértelműbb, még világosabb az olvasás fontosságának hangsúlyozása az 1859. június 22-én írt levélben. Ugyancsak fiának írta: „ ... olvasás nélkül nincs, igazi műveltség, nincs és nem is lehet sem ízlés, sem jó stílus, sem széles körű szakértelem; Goethe és Shakespeare felér egy teljes egyetemmel. Olvasással az ember évszázadokat él át, nem úgy mint a tudományban, ahol az utolsó, letisztult eredményt kapja, hanem útitársként, együtt haladva, időnként le-letérve az útról. Az újságok és; folyóiratok olvasása is nagyon fontos, de én a könyvekről beszélek, ... melyek nélkül az ember nem lehet teljes., egész”.

A lányaihoz írt leveleiből is hozhatunk példát, ahol hasonló gondolatokat fogalmazott meg a maradandó, minden időnek szóló könyvek olvasásának fontosságáról, az Iliász, az Odisszea, Shakespeare, Goethe, Dante — tovább sorolhatnánk a műveket és a neveket — elengedhetetlen ismeretéről.

Olvasmányélményein, gyermekeinek ilyen irányú nevelésén túlmenően figyelmet érdemel az is, hogy Herzen — sokirányú, széles körű irodalmi, publicisztikai, politikai tevékenysége mellett —, a gyermekirodalomnak is szentelt cikket. A gyermekirodalommal kapcsolatos. nézeteit, elvárasait, a George Sand: Griboule c. művéhez írt előszóból ismerhetjük meg. Herzen nagyra értékelte a XIX. században népszerű francia írónőt, elsősorban a burzsoá képmutatás leleplezése, a burzsoá családi viszonyok hamisságának őszinte feltárása miatt.

Az említett művet 1850-ben írta George Sand, amit Herzen rövidesen, olvashatott, hiszen az 1851. június 12-én fiához írt levelében a gyermekhőst példaként állította, olyan hőst látva benne, aki őszinte, akinek igazságszeretete követendő, aki képes másokért tenni a legdrágábbat, életét is kész feláldozni. Később, a

„Renaissance par J. Michelet” c. írásában (1855) a mű szokványostól eltérő voltát, megoldását húzta alá: „A regényekben és elbeszélésekben — ugyanúgy mint a bírósági hivatalban — megbüntetik a bűnöst, a jó győzedelmeskedik, ha másként van, a regény sérti az olvasó erkölcsi érzését. George Sand elvetette ezt a hazug, hamis megszokást... A „Griboule” c. nagyszerű meséje úgy végződik, hogy Griboule elpusztul a tűzben és senki nem menti meg, csupán azért, hogy kitüntetést adhassanak, neki odaadó viselkedéséért.”

A mű részletesebb elemzésére, értékeinek bemutatására a Londonban, 1860-ban megjelent orosz nyelvű kiadáshoz írott előszavában került sor.

A mű méltatása, megoldásának újszerűsége Herzen tolla alatt a kapitalista társadalom moráljának éles bírálatává nőtt. A gyermekhős fölötte áll e hazug morálnak, melynek normái szerint a kötelességteljesítés nem belső igényből, mély meggyőződésből, őszinteségből, hanem külső, formális és felszínes tényezőkből (jutalom, kitüntetés vagy büntetés), kényszerből fakad.

Igazán jó gyermekkönyvet nem könnyű írni, hiszen annak elsődleges feladata az érdeklődés felkeltése az olvasás iránt, a szórakoztatva nevelés, csak így érhető el, hogy a gyerekek eljussanak a „komolyabb” könyvekhez. A gyermekek számára írt könyvek róluk szóljanak, érzelmileg is közel álljanak hozzájuk, koruk szintjén nekik beszéljenek. Ezekben legyen erkölcsi tanítás, de az ő nyelvükön, fejlettségi szintjükön; s ez ne mesterkélt, erőszakolt, s főként ne hamis morált hirdető legyen.

Herzen úgy látta, hogy e nehéz feladat igazi megoldása csak igen kevés írónak sikerült. Ennek oka szerinte az, hogy „A gyerekek szeretik a meséket. De a mesék vagy az értelmetlenségig ostobák vagy unalmasak. Az előbbiekben mindent feláldoznak az írók a fantasztikum kedvéért, az utóbbiakban pedig mindent megöl az erőltetett, banális és egyáltalán nem helyénvaló erkölcsi tanulság. Csupán egy könyv kivételével — a „Robinson”; éppen ezért olvassák a gyerekek!”

A továbbiakban George Sand művét is e kevés jó gyermékkönyvek közé sorolta, melynek hőse „... Frissességet és tisztaságot áraszt...”, aki úgy jelenik meg olvasói előtt, mint „ ... önzetlen, odaadó, szeretetet árasztó, de éppen ezért állandóan üldözött természet. .akit még „... szülei is bolondnak tartanak, mert nem csaló és nem tolvaj.”

Végeredményben az író eleget tett az elvárásnak, miszerint „felemelőbbet az erkölcsi tanulságnál nem lehet propagálni a gyerekeknek”, s ezt úgy tudta megoldani, hogy az erkölcsi tanulságot „ ... a gyermeki poézis teljes bájába öltöztette...” így a gyerekek élvezettel olvassák e könyvek „ ... lelkesednek Griboule- ért, szeretik e kis csudabogarat...” szenvedélyes együttérzéssel kísérik. Miután elolvasták, újra nekilátnak. .. Ronggyá olvassák a „Griboule”-t, — ami a gyermekkönyv sikerének fokmérője, csúcspontja”.

Mindezen gondolatok felidézését azért tartom helyénvalónak, mert napjainkra érvényes., nekünk is szóló mondandót érzek bennük.

Herzen példája, a máig ható eszmefuttatások arra serkenthetnek — kell is, hogy serkentsenek — szülőket, pedagógusokat, a közművelődés bármely fokán, területén tevékenykedőket, hogy tegyenek, még többet tegyenek a könyv szeretetére való szoktatás, nevelés, az érdeklődés felkeltése, a gyerekek, felnőttek olvasási igényeinek kielégítése érdekében.

Korunkban, való igaz, könnyebb, kényelmesebb úton-módon is kapunk lényeges információkat, maradandó élményeket — gondoljunk csak a rádió, a televízió, a film, természetesen nem lebecsülendő, de voltaképpen mégis másféle tanító, oktató, ízlésformáló, szórakoztató szerepére. Ügy gondolom azonban; semmiképpen nem szabad, hogy e könnyebben elérhető, de passzívabb befogadást igénylő formák háttérbe szorítsák gyermekeinknél, tanulóinknál az olvasást, a könyvet, ami „... az ember egyik legfontosabb találmánya, múltak őrzője, jövendők nevelője, a művelődés folytonosságának fönntartója”.

Káló Ferenc

62