Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hrabecz József: Elmélet - politika - gyakorlat
működése, a lenini normák érvényesülése, és a tömegekkel való kapcsolat rendszeres erősítése nem lehetséges. Még kevésbé a konkrét helyzetnek, feltételeknek megfelelő politikai koncepciót kidolgozni és megvalósítani. A munkásosztály érdekeinek megfelelő tudományos, és ebből következően valóban hatékony politikai koncepció kidolgozásakor reálisan számolni kell az osztályerőviszonyokkal, a tényleges bel- és külpolitikai helyzettel, a saját erőinkkel, eszközeinkkel, valamint az osztályellenség erőivel és eszközeivel. Az ellenség az eszközök és módszerek alkalmazásában gátlástalan; a szocializmus megsemmisítésére tör. Ebből következik, hogy az osztályellenséggel vívott harcban reálisan számolnunk kell azzal, hogy az ellenség az osztályharc eszközeit, formáit változatja, s a legváratlanabb módon kombinálja. Ezért el kell érnünk, hogy saját eszköz- rendszerünket, módszereinket legyünk képesek úgy alkalmazni, hogy azok az ellenség által alkalmazott eszközöknél, módszereknél hatékonyabbak legyenek. Általános szabálynak kell tekinteni, hogy a szocialista társadalomban, az osztályellenség tevékenységét a lehető legrövidebb időn belül, minden rendelkezésre álló eszköz segítségével fel kell számolni, meg kell semmisíteni. Számolni kell azzal, hogy az ellenforradalom, lényegénél fogva, a szocialista rendszer felszámolására tör, ezért a vele szembeni legcsekélyebb bizonytalankodás, engedékenység, tétovázás rombolja a szocialista társadalmi viszonyok egészét. A párt és a tömegek egysége az ellenforradalmi támadások, a kiélezett osztályharcok időszakában éppen az ellenforradalmárokkal vívott, következetes osztályharcban valósul meg. Az osztályharcok eddigi története során eddig még sehol és sohasem igazolódott az az opportunista tétel, amely szerint az ellenség előtti meghátrálás vezet el a válságos helyzet leküzdéséhez. Az osztályellenség, az elleforradalom a szocialista viszonyok közepette tudatosan bomlasztja a szocialista társadalom gazdasági, politikai és ideológiai életét, melynek célja a munkáshatalom megdöntése, a tőkés társadalmi viszonyok restaurálása. Hogyan lehet az elleforradalmi törekvéseket felszámolni, erőiket elszigetelni, és milyen módon lehet a párt, az állam, a munkásosztály és szövetségeseinek erőit mozgósítani és egységesíteni Lengyelországban? Az utóbbi esztendőben ezek a gyakorlat, a politika és az elmélet legégetőbb kérdései! A fenti kérdésekre minél előbb adnak tudományosan megalapozott választ a kommunisták, annál hamarabb lehet végezni az elleforradalmi veszéllyel, a gazdasági, a politikai és az eszmei bomlással. A marxizmus klasszikusai gyakran hívták fel a figyelmet arra, hogy a nemzetközi munkásosztály különböző osztagai tanuljanak egymás osztályharcban szerzett tapasztalataiból. Az ellen- forradalommal vívott harcban a kommunista pártok jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek. A magyar kommunisták harca az 1956-os ellenforradalmi lázadás leveréséért, következményének felszámolásáért, példája volt a marxista—leninista elmélet politikában való alkalmazásának. Természetesen mi tudjuk, hogy az 1956-os magyar ellenforradalom elleni harcnak vannak az általános törvényszerűségen kívül, csupán a sajátos történelmi helyzethez, a konkrét erőviszonyokhoz, a nemzeti sajátosságokhoz, a dolgozóosztályok politikai érettségéhez stb. kapcsolódó vonásai is, melyeknek figyelembevétele az adott történelmi körülmények között szükségszerű volt. Ezeknek megnyilvánulásai más országokban eltérő sajátosságokat viselhetnek magukon. Az ellenforradalom 1956 őszén Magyarországon is ellenséges szervezkedéssel, gazdasági kártevéssel, politikai és ideológiai bom- lasztással igyekezett bénítani társadalmi életünket, gyengíteni a pártot, az államot, a szakszervezeteket stb. Ezekkel a törekvésekkel vívott következetes, forradalmi osztályharccal teremtette meg pártunk az ideológiai, politikai és szervezeti egységet. így lehetett biztosítani az állami szervek működésének alapvető feltételét, a párt vezető szerepét és a dolgozótömegek támogatását. Az MSZMP VII. kongresszusa 1959-ben már történelmi távlatból értékelte az ellenforradalom elleni harc tapasztalatait. A kongresszus határozata kimondja, hogy: „Az 1956-os ellenforradalom és az ellene folyó harc ismét bebizonyította annak a lenini tanításnak vitathatatlan tanulságát, hogy a munkásosztály, a dolgozó nép csak akkor győzhet, ha egységes, szervezett élcsapat, a marxizmus—leni- nizmus elméletével felfegyverzett, a tömegekkel összeforrott és azokat vezető párt irányítja. A munkásosztály csak forrradalmi pártja vezetésével tarthatja meg vívott hatalmát és építhető fel a kizsákmányolástól mentes szocialista társadalmat...” A párt eszmei-politikai és szervezeti egységének védelme pártunk fejlődésének, a szocializmus építésének alapkérdése. A párt tevékenységének vezérfonala az elmélet. A forradalmi elmélet elvi alapjain létrejött eszmei, politikai egység pedig a párt egységének első és elengedhetetlen feltétele. Az elmélet, a politika és a párt vezette néptömegek szocialista társadalmat építő gyakorlata egyszerre igényli az elmélet és a politika tudományának alkotó alkalmazását és a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeinek következetes érvényesítését. E feladat teljesítésében különösen jelentős feladat hárul a politikai és az ideológiai szféra területén dolgozó szakemberekre, a társadalomtudományok művelőire. A XII. kongresszus feladatként tűzte ki, hogy: „A társadalomtudományok művelői növeljék a fejlődésünk szempontjából fontos témák kutatásának arányát, vállaljanak nagyobb szerepet és felelősséget az új kérdések megválaszolásában, a marxizmus—leninizmus pozícióinak erősítésében. A párt-, állami és társadalmi szervek segítsék elő az alkotó útkeresést, támogassák az időszerű témák kutatását. A munkában jobban hasznosítsák a társadalomtudományok eredményeit.” A kongresszus határozatait teljesítve, szüntelenül gondot kell fordítanunk arra, hogy megvalósuljon az elmélet, a politika és a gyakorlat összhangja. Hrabecz József 54
