Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Kelemen Imre: Bartók és a szlovák népzene

kapjuk a tájnak s az ott élő embereknek. Mindenfelé gyönyörű fenyőerdő, sötét völgyek, zuhogó, kristálytiszta hegyipatak, üdezöld rétek, széles magas hegyhátak, ahonnét már Liptó megyét és a Magas-Tátrát is lehet látni — mindez csodálattal töltötte el. Örömmel tapasztalhatta, hogy éppen úgy lehetett gyűjteni, mint a „legbékésebb időben”. Azt gondolta, hogy a parasztok mintha megfelejtkeznének arról, hogy háború van, olyan vidámak, gondtalanok... Látnia kellett azonban azt is, és később látta is, hogy a nép bizony csak papjainak szavára hajlandó énekelni, egyébként vonakodna, mert azt hinné, hogy ezzel szégyent hozna magára és falujára az „országos gyász” idején. Bár a munka fárasztó volt, a körülmények pedig eléggé kezdetlegesek, a Zólyom megyei falvakban végzett gyűjtések eredményei igen nagy jelentőségűek voltak a szlovák paraszt zene jellegzetességének további vizsgálata szempontjából. Bartóknak már korábbi munkája során is feltűnt az a hallatlan dallambőség, amellyel találkozott. Amíg magyar falvakban a legnagyobb ritkaságszámba ment, hogy valaki száz dalt tudott volna, addig itt ez megszokott dolog volt, sőt voltak asszonyok, akiknek emlékezetében 150, 200 vagy még ennél is több dallam élt. Egy ilyen nótafáról maga Bartók is írt évekkel később a New Yorkban megjelent Musical Courier c. zenei folyóiratban. „Igen intelligens és ravasz” parasztasszony volt, aki hihetetlen biztonsággal énekelt valahányszor Bartók felkereste.

A szlovák gyűjtés megjelent kötetei alapján tudjuk, hogy Zuzana Spisiaková-nak hívták, Pónik (Poniky) községben élt s a gyűjtések idején a 40. életévében járt. Bartók több mint 500 (!) dalt jegyzett le tőle.

Zólyom megyei gyűjtésein találkozott a szlovák népzene legősibb, legeredetibb típusaival is. Ezek a következők voltak:

1. Pásztordallamok („valasská’-dallamcsoport) amelyek feltehetően hangszeres eredetre vezethetők vissza. Előadásmódjuk kötetlen (rubato), vagy a szöveghez igazodó (parlando). Jellemző hangnemük az ún. mixolid.

2. Alkalomhoz kötött dalok, nevezetesen: bölcső-, szénagyűjtő-, lakodalmas- és szentivánéji dallamok amelyekre nagyrészt az előbbi ismertető- jegyek a jellemzőek. Az eltérések főleg a zenei szerkezetben mutatkoznak.

Mindezek a dallamok aránylag kis részét alkották a Bartók által gyűjtött és megvizsgált anyagnak. Régi eredetükhöz viszont aligha férhet kétség: találunk olyan lakodalmaséneket, ahol a szerelem pogány istenének, Lado-nak a nevét is említik; a nép persze már nem tudta e név jelentését, de a dallamot és a szöveget ösztönösen megőrizte, annyi más erős hatás közepette is, ősi múltjának távoli emlékeként.

Következzék most azoknak a falvaknak a jegyzéke, ahol Bartók 1915—16-os gyűjtőútjain megfordult: Benesháza (Bénus), Cserpatak (Osrblie), Erdőbádony (Badin), Erdőköz (Polhora), Feketebalog (Cieny Balog), Garamolaszka (Valaská), Hédel (Hiadel’), Lopér (Lopej), Mezőköz (Medzibrod), Nagyrét (Vel’ka Luka), Padkóc (Podkonice), Perhát (Priechod), Pónik (Poniky), Szelese (Selce) és Zólyommiklós (Detvianska Huta). Ide sorolhatjuk még azt a két Nógrád megyei falut is, amelyekben ugyan Bartók nem járt személyesen, de odavaló énekesektől jegyzett le dallamokat a fenti zólyomi községek valamelyikében. A két nógrádi helység: Dabar (Dobroc) és Szinóbánya (Cinobana) volt.

1916 közepére lényegében befejezést nyert a gyűjtőmunka. Szórványos dallamlejegyzéseket ugyan még a következő két évből is ismerünk (a gyűjtés katonáktól történt), de ezek hozzávéve még egy 1918 augusztusi Nyitra megyei gyűjtőút dallamait is, számottevően már nem gyarapították az eddigi anyagot.

A szlovák népdalgyűjtemény

Mint láttuk, a dalok kiadásának gondolata a korábbi években többször is felmerült. Bartók nem szeretett az asztalfiók számára dolgozni, s amint a magyar és román gyűjtéseinek publikálása érdekében igyekezett mindent megtenni, ugyanúgy nem sajnálta az időt, a fáradtságot a csaknem 3000 dallamot magába foglaló szlovák-gyűjtés tudományos feldolgozásától és sajtó alá rendezésétől sem. Hogy a munka, életében ennek ellenére nem jelenhetett meg — nem rajta, de talán másokon sem múlott.

A következőkben megkíséreljük nyomon követni a nagy népdalgyűjtemény kiadásának történetét, amely még napjainkban sem fejeződött be.

1920 augusztusában Bartók kapcsolatba lépett M. Ruppeldttel, a pozsonyi zeneakadémia zongoratanárával, akihez eljuttatta gyűjteményének egy kisebb részletét.

Ruppeldt, mint a Matica Slovenská képviselője, úgy találta, hogy a munka különleges értéket képvisel. Javaslata alapján, a következő évben szerződés jött létre Bartók és a Társaság között az egész gyűjtemény kiadásáról. A szerződés értelmében a teljes kéziratot és a fonográfhengereket 1922 szeptember végéig kellett Bartóknak átadnia; kötelezte magát arra is, hogy irányítja az összes szerkesztői munkát. A Matica ugyanakkor vállalta, hogy a gyűjteményt 3 kötetben legkésőbb négy esztendőn belül kiadja. Bartók a kézirat átadását csak részben tudta teljesíteni a fenti határidőre. Egyrészt azért, mert „közbejött más fontos mun50