Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Csengey Dénes: Tengerország elrepül
bogárzümmögés mint távoli vízmoraj remegett a dombtetőn, a tengert juttatva Dick eszébe. — Némó kapitány a tengerszintre száll fel — szólt a fiú, izgalomban a hangjában, mintha látná a Nautilust. — A tenger olyan a hajója körül, mint egy futóhomokot görgető sivatag, közrefogja a bolyongó szigetet, melynek lakói a gonosz világ elől búj dósnak. A kapitány a nap magasságát kezdi mérni, hiszen anélkül nem tudhatja, melyik égtájon hajózik. De hirtelen megpillantja az ámb- ráscetek csapatát. Büdös pézsmaszag leng a víz felett. A kapitány leteszi szextánsát, és szigonyáért nyúl. A műszer belecsúszik a vízbe, süllyed lefelé sebesen. A többieknek nem nagyon tetszett a történet, Dick sokkal jobbakat is kitalált már, szétszéledtek hát gyorsan, mihelyt elérkeztek az elhagyott tanyához, melynek tetejét elhordták már a nyári viharok, és amely az Ország fővárosa volt. Gap felállította a csupasz gerendákon keresztben vé- gigféktetett főárbócot, majd elhelyezkedett a tömérdek kócmadzagból összecsomózott figyelőkosárban, Zsiga és Szúnyog a falak között elgereblyézett földet vizsgálták végig tüzetesen, betolakodók lábnyomai után kutatva, Benedek bácsi rozsdás szekercét hozott elő a megrogyott pincéből, s azt kezdte fenni egy messziről idecipelt terméskövön, Dzsemmegúz pedig, a szamár nevetve biztatta, mondván, hogy ha ez így megy tovább, régesrég elkorhad a kiszáradt diófa, mire a szerszám éle alkalmas lesz arra, hogy Benedek bácsi megfaragja belőle Béri Balogh Ádám szobrát. Dick szokása szerint a fűbe heveredett, amely dúsan benőtte a tanyát környező egykori szőlőt. Nem könyökölt fel, ahogy máskor tette, hogy elnézhesse a napi dolgaiban tevékenykedő csapatot; mostantól valahogy nem volt érvényes a tisztségek egyhangúan megszavazott rendszere. Később arra gondolt, lehívja Capot a figyelőkosárból, hiszen úgyis az jön ide, aki akar —, s elindulnak ketten a kilátón túli dombok közé, ahol egy másik, mélyebb szakadékot fedeztek fel az elmúlt nyáron. Azután mégis fekve maradt. A tengernek olyan színe volt képzeletében, mint az égnek, s a fehér szigetek úgy sodródtak rajta, mint a bárányfelhők odafent. Most mégsem a Nautilus jutott eszébe róluk, hanem Panda, és az, hogy talán igaza van Benedek bácsinak, beszélni kellene vele. Az erős, vad, náluk három évvel idősebb fiút jól ismerték mindannyian, hiszen régebben ő volt a kapitány. Abban az időben a csapat sokszor keveredett verekedésekbe más fiúkkal, többet futott, mászott, és gyakran lopózott sétáló szerelmes- párok után, indiántörzshöz méltó csendben és nagy izgalomban. Egy nap a nyolcadikos Zsigmond Zsazsa sétált felfelé a szurdikon, gimnazistasapkás magas fiúba karolva, s akkor Dick Sand azt mondta a többieknek, menjenek nélküle. Íját úgy tartotta kezében, mint egy hoszú szárú nagy virágot, és nem nézett Panda szemébe. — Mindenki jön — jelentette ki Panda, és úgy látszott, pofon üti Dicket. — Mindenki mindenben benne van, besúgókat nem tartunk. Aki itt marad, áruló! — mondta, és hátat fordított a lehajtott fejjel álló Dioknek. —- Indulás! A magas gimnazista, kinek sapkája akkorra már Zsazsa fején volt, a szakadék felé vezető mezőre kormányozta a lányt az útról, rövid győzködés után a fűbe feküdtek mindketten. A szakadék túlpartján hasaló fiuk felsóhajtottak, mert Zsazsa szoknyája félig sem takarta el a világító fehér combokat. Amikor a fiú keze becsúszott a szoknya alá, s a lány messze hallhatóan sóhajtott, Panda felugrott, felkapott egy göröngyöt, s nagyot kiáltva a pár felé dobta. A hant nagyot puffant a földön, a gimnazista káromkodott, Zsazsa sírvafakadt, Dick pedig nyüszítve Pandának rontott, földre döntötte a nálánál sokkal erősebb kapitányt, térddel a gyomrára zuhant, és torkának feszítette a mogyorófa- íjat. — Dögölj meg! — fröcsögött a szájából a nyál. — Most megdöglesz! — Közben záporoztak a bokrokra a túloldalról pörögve érkező' hantok, s szét- mállottak ágnak ütődve. Apró szemű föld pergett a birkózókra. Pandával 'beszélni tehát lehetetlen, mondta Dick az elvitorlázó felhőknek, melyek közül sehogysem akart előbukkanni a Nautilus. Cap később otthagyta a figyelőkosarat, és száraz ágakat szedni indult a közeli akácosba, Hogy megsüthessék a krumplit és a kukoricát, Zsigáék friss zsákmányát, Dzsemmegúz a Pajtás egy lapjával dolgára ment a bokrok közé, Benedek bácsi pedig eltette a baltát, Cap ásóját vette kézbe helyette, és ásni kezdett a romos tanya északi oldalánál, ahol már régóta elrejtett kincseket gyanított. A gránátot rögtön az első ásónyomban megtalálta, nem is a földön, csak a több éves, földhöz simult fű alatt ütődött neki a szerszám. — Héhéééj! — kiáltotta Benedek bácsi. — Gyertek ide! Hagyjatok mindent! Gyertek! —- Partizángránát — vette kézbe a rozsdás holmit az elsőnek odaérkező Dick. — Vigyázz! — sziszegett Zsigára, ki rohantában majdnem ledöntötte a lábáról. — Még nem robbant fel. — Cap! Caap! — kiáltoztak aztán kórusban, mert az erdőben még mindig recsegtek a száraz ágak a sasszemű tengerész keze nyomán. — Gránát, Cap! Gyere gyorsan! — Német gránát — mondta lihegve Cap, mert tudta, hogy neki értenie kell hozzá. PFT 45-ös, ha jól látom. A fiúk ettől kicsit nyugodtabbak lettek. — Működik? — kérdezte Dzsemmegúz, s olyan mozdulattal nyúlt a gránát felé, mint aki tudja, hogy úgysem foghatja kézbe. — Mit gondolsz, Cap? — Hát... nem látom az ütőszeget... — tétovázott a tengerész. — De nem emlékszem, lehet, hogy ebben a fajtában. .. — Mindjárt meglátjuk — mondta Dick. — Vigyázzatok! — intett üres kezével. — Vigyázzatok! Hátrább és hasra! — Körülnézett, mintha arról akarna meggyőződni, helyén van-e a közönség, aztán a tanya falához vágta a gránátot, s ugyanazzal a lendülettel hasra vetette magát. Csend volt, a gránát a fal tövében hevert, körülötte mésztörmelék. 27
