Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Raisz Rózsa: Szarvas Gábor és Eger
Szarvas Gábor földije és pártfogója szerkesztette. „Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből” — így jelezte a címlap a népszerű lap jellegét. Kedvelt műfaja volt a vidéki levél. A Hölgyfutár 1858 és 1960 között kolozsvári, pécsi, szolnoki, szegedi, veszprémi, marosvásárhelyi, hódmezővásárhelyi, kassai stb. leveleket — színes, lehetőleg humoros kis tudósításokat — közölt. Rubinyi Mózes szerint (Nyr. 76: 83) Tóth Kálmán segítette Szarvas Gábornak első nyomtatásban megjelent művét, s később a lap megdicsérte az ifjú munkatársat, mert dalárdát szervezett, és előkészítette Reményi Ede egri hangversenyét. Tóth Kálmánnak egyéb tekintetben sem kellett fiatal pártfogoltjában csalódnia: az egri levelek szerzője jószemű megfigyelő volt, s ügyesen, szellemesen fogalmazta meg találó meglátásait. A kis írások gyorsan népszerűséget hoztak — bár nem a Szarvas Gábor névnek, ugyanis „Paprika”, „Pap Rika” álnéven hozta őket nyilvánosságra. írójuknak Egerből való eltávozása után a „Bors” néven levelező egri tudósító nem tudta utolérni elődjének népszerűségét, szellemességét. 1858 végétől 1860 március végéig jelentek meg a lapban az egri levelek. Leggyakrabban társasági, színházi eseményekről számolnak be. Az 1858 decemberében írt levél Újfalussy színtársulatának egri szerepléséről szól elmarasztaló hangon: a bemutatott rossz darabokat kifogásolja. Kifejezés- módja nem elemző, fejtegető, hanem humoros, népies, anekdotikus a hangvétele. Később is ezt a fajta stílust kedvelte Szarvas Gábor: „Panaszom van kelmed ellen, Üjfalussy uram! — ezt mondja a közönség Egerben; én meg azt mondom, hogy a közönségnek Egerben igaza van, mert Üjfalussy uram csakugyan Szent Dávid hárfájára sem hallgat.” (Hölgyfutár, 1859. jan. 6.) Alig néhány héttel később — 1859. január 19-én — írt levelében nagy színházi sikerről, egy másik színtársulat lelkes fogadtatásáról van módja beszámolni (Hölgyfutár, 1859. febr. 1-i száma). „Lend- vai és Lendvainé megérkeztek Egerbe.” A kiváló színész és társulata Shakespeare-darabokat játszott: a Makrancos hölgyet, a Rómeó és Júliát adták, s az egrieket „meghódították, mint isten választott népe Jerikót, puszta szóval.” Hangja most lelkesült, a vidám eposzok fordulataival szárnyal: „Férfiat éneklek és nőt, kik a legnagyobb hideg közepette jöttek Egerbe .. A következő évad nem hoz ehhez hasonló színházi élményeket a fiatal tanár számára. 1859 decemberében ismét az Üjfalussy-társulat játszik a városban. A vezető színész házaspárt, Űjfalussyékat dicséri az egri levél szerzője, csakúgy mint az 1860. januári vendégjáték alkalmával Némethinét mint ügyes markotányosnőt „Az ezred lánya” című darabban, de mindkét alkalommal kifogásolja az igénytelen darab választást: „gyönge műveket láttunk, melyek már a karzatnak sem tetszettek” — írja az 1859. december 14-én megjelent cikkben. A darabok címét is megtudjuk a cikkből. Az Üjfalussy-társulat darabjai: A cigány, Dalma, Aggteleki barlang, Két huszár, egy baka, Siklósi leányok, Molnár és gyermeke; a Némethi-színésztár- saság repertoárján A csikós, A peleskei nótárius és Az ezred lánya szerepelt. Túlsúlyban volt tehát a műsorokban a népszínmű. Más egri érdekességekről is hírt adnak a levelek: az egri hölgyek olvasóegyletet akarnak létrehozni (1859. június 30-án megjelent levél) — nincs rá adat a Hölgyfutárban, hogy megvalósult-e ez az elgondolás. Felrója Szarvas Gábor a rossz egri kövezetét, az utcák gyér kivilágítását (1859. július 26.) s azt, hogy a posta késedelmesen szállítja az olvasóknak a Hölgyfutárt. Észreveszi a sok koldust a város utcáin, s dologház létrehozását sürgeti számukra (1859. május 14.). A „helyi színezet” felvillantásához az is hozzá tartozik, hogy több levélben is megemlíti — gúnyos bizonytalankodással — a hamisított, vizezett egri bort. Az 1859. július 26-i számban megjelent kis írás eleven, színes kép az egri vásárról. Bevezetésképpen nyelvjárási megfigyeléseivel humorizál Szarvas Gábor, anekdotikusan kiélezve az észrevett érdekességeket: „Hajdanában, mikor még bukói, lakói, szököl-t úgy mondták, hogy bux, lax, szöx, régente, mikor még az egri ember, ha valahol mellátta (meglátta) a mannát (málnát), mindjárt ott ett (evett) belőle; de ára (arra, rája) ectet (ecetet) nem itt (ivott)...” Látható, hogy a későbbi nyelvész, akinek szerkesztősége alatt folyóiratának, a Magyar Nyelvőrnek minden számában közzé tettek tudományos céllal gyűjtött nyelvjárási anyagot, itt még csak a furcsaságot látja a számára szokatlan népnyelvi formákban, s diákos naivsággal élcelődik rajtuk. A levelekben másként is az olvasó tudtára adja, hogy (ekkor még) nem érdekli a nyelvészet, s nem érti, komikusnak találja az etimológia tudományát: „ki nem tud elalunni, olvasson el egy nyelvészeti értekezést, úgy elalszik, mintha chloroformizáltat- ta volna magát.” (1859. május 14-i levél.) Az anekdotázó, tréfás, olykor gúnyos hangon író Szarvas Gábor Egertől való búcsúzásakor emelkedett, lírai hangot üt meg: „És most, mielőtt levelem bezárnám, mely egyszersmind utolsó is, hozzád fordulok, bájvidék, melynek szépségén szememet oly sokszor gyönyörrel legeltetem, vedd búcsúszavam: Isten veled! — hozzád fordulok, »romemléke a harci időknek«, Eger, melynek falai közt legszebb napjai folytak le életemnek, vedd búcsúszavam: Isten veled! — hozzátok fordulok, jó barátim, kedves ismerősim, kik szívembe véstétek a dalt, hogy »ez az élet oly szép, oly gyönyörű«, a kiknek köszönhetem, hogy e másfél évet oda írhatom »hol boldog éveim följegyezve vannak«, vegyétek búcsúszavam: Isten veletek!” (1860. március 20.) Az egri levelekből kirajzolódik tehát a százhúsz évvel ezelőtti Eger mindennapjainak néhány vonása — és megismerjük belőle (bár némileg álcázva, beburkolózva a tárcaíró mezébe) a fiatal, 26 éves Szarvas Gábort, a kezdő tanárt, az ügyes, talpraesett, minden iránt érdeklődő fiatalembert, aki még nem elemzi elmélyülten a látott jelenségeket, de be akarja és be tudja őket fogadni, akinek írásaiban fel-feltűnik korának néhány közhelye, de mer és tud egyéni módon is látni. Raisz Rózsa 31
