Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Az egri török fürdők
A Valide szultána török gőzfürdő Evlija Cselebi 1664—1665-ös egri útja nyomán két gőzfürdőről, úgynevezett hamamról ad számot: „Fürdője van kettő: az egyik a belső vár kapuja alatt a hídfőnél, ez a Valide szultána fürdője, mely nagyon szép, kellemes vizű, hat kamrájú fürdő, egész kupoláját vörös keramit fedi. A másik a Kal- met-kapu közelében kisebbszerű, keskeny fürdő, kályhával.” Mindjárt elöljáróban meg kell mondanunk, hogy a hamum a törökök tisztasági fürdője volt. Ahol a törökök megtelepedtek, a gőzfürdő velejárója volt mindennapi életüknek. A két egri hamam közül az utóbb említettnek nem maradt sem régészeti, sem pedig levéltári nyoma, így nem ismeretes pontos helye. Az viszont bizonyos Evlija leírása alapján, hogy a Kaimét-, magyar elnevezés szerint a Cifra-kaputól, azaz a mai Cifrakapu tértől délre elterülő Eger bal parti városrészben állott. Annyira számot nem tevő létesítmény lehetett, hogy a városnak a török hódoltság után felvett számos összeírás egyikében sincs nyoma. Az Evlija által olyannyira dicsért Valide szultána hamam pontos helye ismeretes, mert maradványainak régészeti feltárása megkezdődött, s bőven maradt reá levéltári adat is. A vár feljárata előtt, zömében a mai Dózsa György tér 1. számú telken állott. Építési idejét. — azon következtetésen túlmenően, hogy 1596, azaz Eger elesete és 1664—1665 között létesült — nem ismerjük. Tudjuk azonban, hogy Kara Musztafa, aki 1638 és 1644 között nagy- vezír volt, Egerben fürdőt és iskolát építtetett. Semmiképpen sem zárhatjuk ki tehát annak a lehetőségét, hogy Kara Musztafa egy létesítményével állunk szemben. Ezt látszik támogatni az a körülmény is, hogy szomszédságában állott a török iskola, a mestrup. Az egri gőzfürdő nevét a török uralkodó édesanyjától, az „anyaszultánné”-tól, törökül: válidé- től nyerte. Gerő Győző azt tételezi fel, hogy talán a XVII. század első évtizedében, Arnaut egri basa idejében épült ez a fürdő. Ezzel a jellegzetesen oszmán fürdővel a feltáró régészeti ásatás eredménye, s a gazdag törökországi analógia alapján ismerkedünk meg. Az ásatások 1958-ban és 1962-ben Gerő Győző, a Budapesti Történeti Múzeum török kori régésze vezetésével folytak, de megmagyarázhatatlan okból abbamaradtak. A hamamban, szemben az ilidzsával, nem volt fürdőmedence, hanem az egész épület padozata alatt fűtőcsatoma-hálózat húzódott, melynek forró levegője átmelegítette a járószint kőburkolatát, s a keletkezett pára megtöltötte a fürdőhelyiséget. A hamamhoz szükséges forró gőz a fűtőkemencével felforrósított víztartályából áradt szét az izzasztó- helyiségbe. Az észak—déli irányban elfekvő épület szélessége közel 13 méter, hossza pedig a még feltáratlan előcsarnokkal együtt körülbelül 37 méter. A fürdő bejárata az északi oldalon, a vár kapujával szemben nyílott. A négyzetes alaprajzú, 11X11 méter méretű, magasan kiemelkedő kupolával fedett előcsarnok ablaktalan helyiségéből a vendég a keskeny téglalap alaprajzú és félgömbkupola fedésű előtérbe, az úgynevezett tepidáriumba jutott. Innen nyílott az épület középpontjában emelkedő tulajdonképpeni fürdőhelyiség, a caldárium, törökül si- caklik körülbelül 10,8X10,8 méter méretű négyzet alaprajzú, kilencosztású helyiségkomplexuma. A caldárium négyzetes alaprajzának megfelelően a szögletekben egy-egy hasonlóan négyzet alaprajzú, körülbelül 3X3 méter méretű, kis kupolával fedett négy sarokkamrát formáltak. Ezek hátulsó falába szamárhátíves felső záródású fülkék mé- lyedtek. A négyzetes alaprajzon a négy sarokkamra megépítése révén egyenlő szárú, kereszt alaprajzú központi tér alakult ki, melyek szárai a sarokkamrák között négy oldalkamrául szolgáltak. A caldárium centrumában így kialakult nyolcszögletű alaprajzú, nagyobb kupolával fedett tér képezi a tulajdonképpeni izzasztóhelyiséget. A közepén emelkedett az ugyancsak nyolcszögletű pódium, az úgynevezett „köldökkő”, törökül göbek tasi nevű lapos tetejű márványépítmény. Ezen elheverve izzasztották magukat a fürdő látogatói. Ebből a centrális izzasztóhelyiségből nyílott a falak mentén a leírt módon kialakított sarok- és oldalkamrák egy-egy bejárata. A fürdővendégek vízellátásáról a kamrákban falikútok gondoskodtak, melyek alatt a termálfürdő nél már megismertetett mosdókutak állottak. A tepidáriumban és a caldáriumban derengő világosság a kupola héjazatát több sorban áttör „üvegszemek”-en szűrődött a helyiségekbe. A Valide szultána hamam kellő hőre való felfűtését s a vízmelegítést az épület végében, földbe süllyesztetten elhelyezkedett fűtőkamrából táplálható', kváderkövekből megépített 2,28 méter átmérőjű fűtőkemence szolgáltatta. A kemence falán sugaras elrendezésben nyílott a forró levegőt és az égéstermékeket elvezető hypocaustum-rendszer rácsszerű fűtőcsatorna-hálózata, mely a tepidárium és a caldárium padozata alatt épült ki, s biztosította a helyiségeknek kellő felfűtését. A Valide szultána hamam szerkezeti felépítése az átlagos török fürdőépítő gyakorlatot követi, de azon belül teljes a hasonlóság a dr. Karl Klinghardt által a törökországi Isnikben talált és általa leírt, lerajzolt Hadzsi Hamza hamammal. Figyelemre méltó adatok kerültek elő a gőzfürdő vízellátásának megoldásáról is. Eszerint részben forrásvízzel, részben pedig kiemelt kútvízzel üzemelt. Egy 1864. évi egri újsághír szerint nyolc esztendővel annakelőtte, amikor a kérdéses ingatlan új tulajdonosa a fürdő még álló központi részét, tehát az izzasztóhelyiséget, a nyolc kamrával szétbontat- ta, akkor „ráakadt a faragott kövekkel kirakott víztartókra, ezek közül egyet kitisztítván, azonnal oly bőven bugyogott fel a hővíz, hogy azt csak bajjal sikerült újra betömnie.” Ez a megfigyelés arra enged következtetni, hogy a fürdő falikútjai forrásvízzel működtek. A falakba épített csőhálózat égetett agyagból készült, terrazzo szigeteléssel. A városnak a török hódoltság alól való felszabadítása után, 1687 decemberében a kamarai biz50
