Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Kiss Gyula: Egri tavaszok
vélpapír tudatta. (Akkor sem értettem, ma sem értem, noha gyakorlat ma is: az „összesen” egyemeletes épületnél miért is használatos az „I.” megjelölés, amikor a padlástéren át a följebb jutás már csak a felhőkbe, a csillagos egekbe, korszerűen szólva, a világűrbe vezet — közvetlenül.) Valami ifjúsági intézmény, tán úttörőház székelt még a házban, az igazi, tágas, jó férőhelyen, a földszinten. írásomat megszakítva, beutazom Egerbe, szembesülni a múlttal. Azaz, ami abból mára megmaradt: a Lenin út 35. számú épülettel. Mint esti hazatéréskor ama négylábú az új kapu előtt, azonmód állök a kapu és ház előtt. Földszintes, s egészen más típusú épület ez — memóriám nem ilyenként őrzi. A régit lebontották, s újat építettek a helyére? Földszinteset? Miért tették volna? Aztán a szomszéd házat, a 37-eset veszem szemügyre. Ez az! Előtérben a félkör alakú erkélykiképzés, a legcsalhatatlanabb bizonyíték. Fenn, a tető alatt, manzárdba futó, szerényedé „emelet”. Igen, ez az! S tébláboló mozdulataimat látva, két szolgálatkész egri járókelő teszi helyére a dolgot. Űj épületét emeltek az utcasorba, s akkor átszámozták a házakat. A Deák Ferenc utca 35-ből így lett Lenin út 37 ___ * M árcius végi egri utam alkalmával megkaptam az Üzenet 1949. évi áprilisi, kettes — köztudomás szerint —, egyben utolsó számát. Zsákmányként azért vihettem magammal, mert maga a felelős szerkesztő méltatta figyelmére kisded verseskötetemet, s írt róla becsületes kritikát. Nem holmi kutyafuttában sikerített recenziót — kritikát! Életemben nem pazarolt soha senki egy-egy munkám bemutatására, méltatására vagy gáncsolására akkora terjedelmet, mint itt Kulcsár Ödön. Sebtében most számolom meg: 147 nyomtatott sort! Akikkel találkoztam a szerkesztőségben, azoknak bemutatkoztam. Kulcsár Ödön előre óvott a meglepetéstől, ő „mindössze húszéves fiú”, s a szerkesztő bizottság közreműködésével csinálja a lapot. Ennek elnökére, Horváth Miklós szemüveges, barna arcára emlékszem a tagok közül csak — akkor még — ifj. Gyurkó Gézáéra. Kulcsár Kálmánnal, Trencsényi Istvánnal vagy nem volt találkozásom, vagy elmosódott arcuk emlékezetemben. Az Üzenetet verssel, elbeszéléssel, tanulmánynyal ők s néhány, azóta visszhangtalanná váló nevű tollforgató töltötte meg. A nyomtatott betűn túl az élő szó tán mozgósítóbb hatásával is éltek az ifjak. A kiadvány belső borítóján épp e számban hirdették meg az írói munkaközösség irodalmi akadémiájának április havi előadássorozatát. A fiatalok, az akkori buzgólkodók a tudói, kísérletező, úttörő kedvükért mennyi elismerés járt, s mennyi közöny, érdektelenség, tán gáncs is, jutott osztályrészül. Hogy az Egri Fiatal írók Munkaközössége, ha ekkor még nem volt — nem lehetett — színvonalas alkotók gyülekezete, mégiscsak műhely volt — évtizedek múltán derült ki. S mert kiderült, bizonyára azért íródtak e sorok is. Az egykori kísérletezőkedv s hajlam dicséretére. Kulcsár Ödön rádióban elhangzó nevére tavaly kaptam föl a fejem. A magyar szakszervezeti mozgalom budapesti emlékhelyeit vette számba az első világháborúig. A Táncsics kiadta kézikönyv ismertető szövegben, adatokban, fotókban gazdag gyűjtemény, tanulsággal forgathatja, aki e tárgykörben tájékozott, de aki kevésbé az, szintúgy, mint e sorok írója is. Az Üzenet szerkesztő bizottságának egyik tagja — jeleztük — Kulcsár Kálmán volt. Ma akadémikus, egyetemi tanár. Az egri jogakadémián, majd a pesti egyetemen tanult. Nyolc-tíz nagy tanulmányban vizsgálta már a társadalom és jog kapcsolatát. Aligha tévedünk, ha kijelentjük: a társadalom, mint létező valóság, s a közösségi életigény, azaz a jog kapcsolatának kölcsönhatását nála jobban ma Magyarországon senki sem ismert. S e tudósi velleitáshoz mily kitűnő indítás volt az egri. Az akkor mindössze huszonegy éves ifjú ember már az Üzenet hasábjain, „Pszichoanalízis és szociológia” című írásában meglepő fölkészültséggel mutatja ki a freudizmus eszmerendszerének tévedéseit, el a burjánzó tanítványhad már egyértelműen nevetséges és tarthatatlan „elméletei”-ig. A mestertől a vulgarizálókig. Az egyébként széles tájékozottságú, s nem érdemtelen Róheim Gézának is kijut a kritikából. Neki jelesen azért, mivel a magyar népélet s népi szokások jelenségeit is a freudizmus módszereivel kísérelte megmagyarázni. Kacagtató példákat idéz ennek során tőle. Kulcsár Kálmán tudósi „oroszlánkörmeit” már az Üzenet őrzi. Itt volt — még szólók majd róla —, e táborban az egri születésű Pók Lajos, a német irodalom egyik, közismerten legkitűnőbb hazai ismerője, a Gondolat későbbi főszerkesztője. Emlékezetem, inkább ösztönöm ezúttal sem hagy cserben: egy-kettőre meglelem polcomon a könyvet: az Arcok és vallomások sorozatban Babits Mihály életét és munkásságát is ő rajzolta meg. Látjuk, az ő útjuk Pestre vezetett. A hajdani „törzsgárdá”-ból jószerivel Gyurkó Géza maradt honn. Tűzhelyőrzőnek az elnéptelenedő házban? Bizonyára. Helyében én is fejcsóválva, s rosszallóan olvasnám az egyébként száraz tényközlésnek szánt szavakat: nem a tudatosan vállalt lokálpatriotizmus szép jutalma-e, hogy a 19 megye lapjainak munkatárshadseregéből éppen ő az újságíró-szövetség vidéki alelnöke? •k Nagy József várostörténete szerint, 1945. június 16-án, „az Űri Kaszinó épületét határozatban utalták ki... a szakszervezetek központja részére”. E közlésnek azért van itt jelentősége, mert egy elsárgult meghívó tanúsága szerint a „Dohányárusok Orsz. Szövetségének egri csoportja az Egri Fiatal írók Munkaközösségének közreműködésével” 1949. május 22-én, a fenti székház nagytermében irodalmi estet rendezett. Ugorjunk a meghívó aljára, ahol is a rendezőség fölhívja a figyelmet, hogy ......a Nagytrafikban a nagy érdeklődésre 4 4
