Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Szecskó Károly: Antifasiszta ellenállás Heves megyében
MÚLTUNK JELENE Antifasiszta ellenállás Heves megyében Megyénk legújabb korral foglalkozó helytörténészei eddig csak nagyon keveset foglalkoztak a II. világháború időszakában Heves megyében is kibontakozó antifasiszta ellenállás forrásainak, emlékeinek feltárásával, feldolgozásával és publikálásával. Eddig csak Nagy József (A szocializmus építése Heves megyében című munkájának I. fejezete) és Németi Gábor (Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban; Egri Múzeum Évkönyve, 1975; Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez, 1977) megyei történészek és Lagzi István (Adalékok az egri lengyel katonai tiszti tábor történetéhez, 1939—1945., Egri Múzeum Évikönyve, 1977) megyén kívüli történész publikált e témáról. Írásomban a jelenlegi Heves megye területét vettem figyelembe. Nem szólok a Szovjetunió területéről felszállott, s a megye területén földet ért partizáncsoportok tevékenységéről, a Szovjetunióban és más országokban, valamint Magyarország más területén harcoló megyebeli ellenállókról, a budapesti és más megyei ellenállók Heves megyei kapcsolatairól. E kérdések felvázolása újabb cikk tárgya lehetne. Mielőtt mondanivalómat kifejteném, elöljáróban szólok a téma forrásairól. Az antifasiszta ellenállásra vonatkozóan — az országos helyzethez hasonlóan — megyei vonatkozásban is gyér, szórványos források állnak rendelkezésünkre, amelyek különféle forrástípusokban találhatók meg. írásom elsődleges forrása a Heves megyei Levéltárban, a nemzeti bizottsági iratok között őrzött „Nemzeti ellenállási mozgalom” címet viselő iratcsomó és a Hadtörténeti Intézet Levéltárának megyei vonatkozású anyagai. Az antifasiszta ellenállásnak Heves megyében is két alapvető formája, a fegyveres és a passzív ellenállás nyilvánult meg. Megyénkben a fegyveres ellenállás a szomszédos Borsod és Nógrád megyékhez viszonyítva nagyon szűk körű volt. A fegyveres ellenállás megvalósítói a megye északi területén alakult, kisebb-nagyobb partizáncsoportok voltak. Jelentősebb egység volt az úgynevezett péter- vásári partizáncsoport. A csoport Pétervásáráról és a környező falvakból — Ivád, Fedémes, Borsodszentmárton, Tarnalelesz, Váraszó — az őket elhurcolni akaró német fasiszták és a nyilasok elől elmenekült férfiakból alakult. A lakosság látta el őket élelemmel. Számuk mintegy háromszáz főre tehető. Sikerült fegyvert szerezniük, s csoportokra osztva portyáz- tak a környéken, félelemben tartva a német fasisztákat és az őket kiszolgáló erőket. A partizánok elleni harcot Ivády Gábor, ivádi földesúr vezette. A partizánok tevékenységének kezdeti időpontja még tisztázatlan. Akcióik az említett községek felszabadulásáig tartották. A pétervásári partizánok egy kisebb csoportjáról konkrét ismereteink vannak. Vincze gy. József, Molnár (sike) Kálmán, Szabó Béla, Szabó Ignác, Molnár (sike) Barnabás fedémesi lakosok, 1944. december 12-én, a német SS-ek és a nyilas tábori csendőrök elől az erdőbe menekültek. Itt magukhoz fogadtak a németek fogságából megszökött három szovjet katonát is. A menekülőket azonban üldözőik megtalálták. Az üldözöttek azonban ellenálltak a támadásnak, s a tűzharcban Molnár (sike) Kálmán, Szabó Béla, Vincze József elesett, Molnár (sike) Barnabást és Szabó Ignácot pedig elhurcolták. Egercsehi és Bekölce környékén kisebb partizán- csoportok működtek, melyek tagjai főként bányászok és katonaszökevények voltak. Konkrét harci tevékenységükről jelenleg még nem tudunk. Ludason is tevékenykedett egy kisebb fegyveres ellenállócsoport, melyet a partizáncsoportok tárgyalásánál meg kell említenünk. A községben 1944 októberében Bengyel Gyula főjegyző, a község vagyonának megvédésére nemzeti őrséget szervezett. Ezen belül a főjegyző egy szűkebb, fegyverrel ellátott csoportot is alakított, bizalmas jelleggel. Ez akadályozta meg a helyi nyilas szervezkedést, a község rendjét és biztonságát egészen a felszabadító csapatok megérkeztéig biztosították. A csoport egyik tagjának, Nagy Sándornak, sikerült megakadályoznia a helyi gőzmalom felrobbantását. A csoport létének köszönhető, hogy a községből a németek nem tudtak elvinni egyetlen állatot sem és a terménykészlet is megmaradt. Megérdemlik tehát, hogy nevüket az utókor megőrizze. (A csoport tagjai voltak: Bengyel Gyula, Erki Imre, Er- ki István, Fegecs János, Kiss Dezső, Kiss Ferenc, 35
