Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Szecskó Károly: Antifasiszta ellenállás Heves megyében
Nagy István, Nagy Sándor, Prezenski János, Petényi Béla, Szabó Péter.) Itt kell szót ejtenem a fegyveres ellenállás terveiről is. Jelenleg két ilyen tervről tudunk. Egyes visszaemlékezők szerint Egerben, 1944 júliusában, a Ricsére internált helybeli baloldali személyek szabadulása után felmerült a fegyveres ellenállás kérdése. Néhányan közülük keresték a fegyveres szervezkedés lehetőségét. Ez a terv felmerült a kormányzó sikertelen „kiugrási kísérlete” időszakában is. Vajda István, egykori 1919-es hatvani vörösőr, az ország német megszállása után felkereste Pintér István cukorgyári tisztviselőt, aki a gyárőrség ' raktárából puskákat adott át neki a tervezett fegyveres ellenállás résztvevői számára. A fegyverek használatára azonban az egyetértés és az erélyes vezetés hiánya miatt nem került sor. A fegyveres ellenállás tárgyalása után a passzív ellenállás különböző formáiról szólok. A világháború évei alatt a megye parasztsága igyekezett szabotálni a hírhedt Jurcsek-féle beadási rendszert. Például 1944 II. felében az egri parasztság csak 66 százalékban tett eleget beadási kötelezettségének. Számos helyen a parasztság terményeit elrejtette. A lakosság sok helyen igyekezett meggátolni az állatállomány elhurcolását. Az atkári községi elöljáróság néhány tagja a németek által igénybe vett és részben Nagyrédére hajtott szarvasmarháknak és sertéseknek nagy részét tulajdonosaival visszahajtatta. Hatvanban a kiszemelt állatokat a parancs ellenére nem hajtották a gyűjtőhelyre. Viszneken a községi bíró és a főjegyző a falun át a Tiszántúlról Németországba hajtandó 1200 db juhot a lakosság között szétosztotta. Ugyanakkor a lakosság szabotálta a helyi állatállomány elhajtására vonatkozó parancsot. A falvak lakosságára általában jellemző volt, hogy a német katonai alakulatoknak, s magyar nyilas kiszolgálóiknak önként semmit sem szolgáltatott ki. Terményt, állatot vagy más ingóságot csak erőszakos eszközökkel tudtak maguknak szerezni. A munkásság, az alkalmazottak igyekeztek menteni a gyárak, üzemek gépeit, berendezéseit, a különféle objektumokat. Gyöngyösön a lakosság megmentette a németek által aláaknázott víztornyot. Egerben sikerült a villanyműveket megmenteni a felrobbantástól. A hatvani cukorgyár munkásai a gépek és alkatrészek jelentős részét elrejtették. Ugyanitt a helybeli tűzoltók fenyegető fellépésükkel meggátolták, hogy a német katonák a laktanyából elvigyék az ott levő három autót és a motorfecskendőt. A háborús termelés szabotálását jelentette a hadiüzemek elhagyása, a honvédelmi munka megtagadása. Dudás Mihály, Gál János, Perneki Sándor gyöngyösi lakosok, ákik a Gyöngyös—sárhegyi Kőbányában, mint hadiüzemben, honvédelmi munkára voltak igénybe véve, 1943-ban többször önkényesen elhagyták az üzem területét, amiért a miskolci honvédtörvényszék fogházbüntetésre ítélte őket. Ugyancsak ez a törvényszék ítélte fogházbüntetésre Buda Mihály gyöngyösi lakost, mivel a hadi munkakötelezettség teljesítésére irányuló felhívásnak nem tett eleget és Bártfai János, ugyancsak gyöngyösi lakost, aki a helybeli lignitbányát, mint hadiüzemet, önkényesen elhagyta. Kesztembaum László kisegítő munkaszolgálatost, a gyöngyösi gőzmalom engedély nélküli elhagyásáért ítélték el, s még sorolhatnám a példákat. A honvédelmi munka megtagadásának említésre méltó példáját adta Hatvanban Nagy (bóka) József, akit, mint háztömbparancsnokot, 30 emberrel sáncmunkára küldték ki. Ö embereivel munkavégzés közben megszökött. A háború időszakában a politikai jellegű ellenállásnak is több formájáról tudunk. Ennek szép bizonyítéka volt 1939 őszén a lengyel menekültek befogadása. Egerben lengyel tiszti tábor és lengyel polgári menekülttábor is működött. Sőt lengyel gimnázium és líceum is nyílott, ahol a háború időszakában, mintegy 120 fő lengyel fiatal tanult. Gyöngyösön lengyel elemi iskola működött. Hatvanban is jelentős számú lengyel talált menedéket. A megye három legnagyobb településén kívül An- dornaktályán, Füzesabonyban, Hevesen, Kömlőn és Selypen is helyeztek el menekülteket. Az említett helységek lakossága a nagy történelmi múltra visszatekintő magyar—lengyel barátság jegyében nagy szeretettel és gondoskodással fogadta a német fasizmus áldozatává váló lengyel katonai és polgári menekülteket. A fasiszta barbárság áldozatául esett zsidó lakosság megsegítésének is voltak szép példái. Egerben a Várhegyen megbúvó zsidó származású személyek élelmezését többek között Vargóczy Gyula és Gesztes László segítette. Hatvanban Papp László vasúti hordár, Juhász József, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt egykori tagja, zsidó személyeket bújtatott. Karácsondon Király Jenő főjegyző és Horváth István községi irodatiszt már leltárba vett ruhát és ágyneműt adtak vissza egy üldözöttnek. Tarnaörsön Orczy Elemér földbirtokos, a német megszállásig több zsidó leányt rejtett el kastélyában. Vámosgyörkön egyes családok, vállalva a veszélyt, zsidó munkaszolgálatosokat bújtattak. Említést érdemel az akkori egri érsek, Czapik Gyula tevékenysége is, aki a zsidók gettózása ellen szót emelt Sztólyai Döme miniszterelnöknél, a menekült nagyváradi zsidók egy csoportjának részére pedig konyhát létesített. Az ellenállási mozgalom keretében több kommunistagyanús és baloldali személyt mentettek meg az elhurcolástól, egyes demokratikus gondolkodású, németellenes beállítottságú tisztviselők. Egerben Négyessy Árpád vármegyei aljegyző, Szálast hatalomra kerülése után tájékoztatta Dancza Jánost, az egri munkásmozgalom egyik ismert képviselőjét a várható letartóztatásokról. Az információ vétele után Dancza tájékoztatása alapján, sikerült néhány baloldali személynek elkerülni a letartóztatást, illetve az ezt követő internálást. Ebergényi Tibor középiskolai tanár budapesti üldözötteknek adott otthont. Hevesen Endrédi Emil főjegyző — miután tudomására jutott, hogy az ott állomásozó SS-külö- nítmény és a magyar tábori osendőrök a község 36
