Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 3. szám - JELENÜNK - Sereg József: Iskola - család - társadalom

gesnek ítélt középfokú technikumok már régen megszűntek. A szakközépiskolai képzési forma nem egészen két évtized alatt már harmadik formáját éli. A gimnázium megújulása most van indulóban, a fakultációs képzéssel a továbbtanulás lehetőségeit, a szakemberre nevelés minőségi szintjének emelését még jobban szolgálni törekszik azzal, hogy a választott életpálya irányába eső ismereteket hordozó tantárgyakban alaposabb elmélyülést kíván biztosítani.

Egyre inkább megfogalmazódik az igény, a továbbtanulók közül kevesen választják a gimnáziumi formát, illetve arányaiban a lányok száma ebben a képzési formában aránytalanul nagy, egyes iskolákban a tanulók háromnegyed részét is eléri. Különösen a fiúk közül kevés fizikai dolgozó család küldi gyermekét ebbe a képzési formába, egy „praktikus” gondolkodás következményeként kedveltebbek különösen a divatos ipari szakközépiskolai osztályok. Ezekben a tanulók szakmát és középfokú végzettséget lezáró és tanúsító érettségi bizonyítványt kapnak. 1982-től a kettős képesítés a termelői ágazatú szakközépiskolákban ténnyé válik, befejeződik az új tanterv bevezetése.

Gond marad azonban, hogy nem eléggé különült el a magasabb kvalifikáltságot igénylő szakmák köre szakközépiskola és szakmunkásképző iskola között abból a meggondolásból, hogy a szakközépiskola könnyebben beiskoláz a hiányszakmákban. A kérdés azonban nyitott maradt, a szakközépiskola elvégzése után az így képzett szakmunkások képzettségük szintjén vállalnak-e munkát a tanult szakmában, vagy az érettségi vizsga motiválta inkább a szakközépiskola nem egészen vonzó ágazatában való tanulásukat?

Az is gond marad, h.ogy érettségi birtokában a mégis nagy számú, egyetemi, főiskolai felvételt nem nyert gimnáziumi tanulói csoport hol és hogyan kezd vélt, vagy valós sérelem birtokában pályát. A volt gimnáziumi tanulók kedve hogyan keletkezik a gyakorlati szakma iránt? A társadalom a középfokú szélesebb műveltségű fiatal számára mennyi és milyen szakmai képzési lehetőséget biztosít?

A szakmunkásképző, most már középfokú iskolaként működő iskolaforma az általános műveltséget és anyanyelvi készséget biztosító tárgyak területén hogyan tarthat lépést a többi középfokú intézménnyel? Ez is gond, de ennél a nagyobb abban rejlik, hogy a művelt életvitelre a 15—17 éves életkorban ez a visszafogott lehetőség elegendő élményt, ismeretet kölcsönöz-e? Összességében ma már komoly tartalmi gondot jelent, hogy 14 éves korban túlzottan korai, 18 éves korban pedig túlzottan késő a pályaválasztás végleges eldöntése. Egyre többet olvasunk már az egységes középfokú iskolai évek biztosításáról, a 16 éves korban kezdődő differenciálódási lehetőségeket biztosító iskolaforma megalkotásáról. Mindezek tudatában és abban a meggyőződésben kell a még bevezetési folyamatban levő új tanterveket tanulmányoznunk és megvalósítanunk, hogy egyszersmind számolnunk kell a további változások lehetőségével is.

A fiatal, aki most jár a középiskola valamelyik évfolyamára, most szerez a képzési forma tantervei alapján az iskolaformának megfelelően ismétekét, nem várhat. A pedagógusnak hivatásbeli kötelezettsége a jelenlegit jól, lelkiismeretesen a legjobb felkészültséggel szolgálni. Ezen keresztül és ehhez megszerezni a tanuló aktív közreműködését úgy, hogy ez az ismeretanyag értékes alapelemként szerepeljen a mostani nemzedék önképzéshez és továbbképzéséhez egyaránt. Ezért kell ma mindent megtenni úgy, hogy nemcsak elvégezzük lelkiismeretesen napi szaktanári-nevelői feladatainkat, de el kell végeznünk napi nevelői munkánk tapasztalatainak összegezését, az értékelést is ahhoz, hogy a gyors változás, a gyorsuló ütemben módosuló igények vételére ráhangolhassunk, és egyszersmind a minden korban alapvetően szükséges törzsanyag megszilárdítása ne maradjon tantervi jó szándék.

Mostanában egyre több szó esik a tehetség fogalmának értelmezéséről iskoláinkban és a társadalomban is. Az áprilisi nevelési értekezletek most zárult sora már indítja a töprengést, hogy ez a mindig fontos kérdés a nevelői köztudatban és a pedagógiai gyakorlatban előbbre léphessen. Indokolt is ez mindaddig, amíg iskolarendszerünkben és egyes iskolánkban a tervezett egységes tantervi követelmények megvalósulása megközelítőleg tény- nyé válik. Ez a folyamat évről évre közeledik a kívánatos és meghatározott követelményekhez, hisz maga a felzárkóztató pedagógiai tevékenység visszajelzései is erre ösztönöznek. Az egységes mérés és szervezett intézkedés, a differenciált nevelői munka a küldő és fogadó intézményben egy32