Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Fecske András: Jegyzetek Decsi Ilona hatvani tárlatának ürügyén
fiatal grafikusok egy kisebb csoportja a klasszikus rajzművészet felé kezdett orientálódni. Fölvetődik a kérdés: vajon nem Mrozek „Tangó”-jának pa- radoxona mozgatta-e itt az eseményeket, nem csapott-e át konzervativizmusba a kifulladó újdon- sághajhászás? Nem — a váltás mögött az a felismerés húzódott meg, hogy mindenfajta kísérletezésnek csak meghatározott művészeti-műfaji keretek között van értelme, s a rajz, mint minden grafikai tevékenység alapműfaja kecsegtető lehetőség a továbbhaladásra — az új minőség létrehozására. Erre pedig valóban szükség volt, hiszen a „fiatalnak nevezett grafikusok zöme rég túljárt már harmincadik életévén, s művészettörténetileg értékelhető produktumot nemigen tett le az asztalra. Az új grafikai gondolat Banga Ferenc firkás rajzaiban, Almásy Aladár krokijaiban, Szemethy Imre ötletgrafikáiban, Bállá Margit barokkos tollrajzai- ban manifesztálódott — az egyéni utak különbözőségében is olyan minőségi egységet alkotva, amely ma már minden országos tárlat grafikai anyagának központi magvát képezi. Talán nem szükségtelen elmondani mindezt, hiszen Decsi Ilona neve nélkül nem lenne teljes a felsorolás, munkái nélkül egy fokozattal halványabb lenne az élmezőny teljesítménye. Hatvani tárlata ismerős nevekből áll — jelezve, hogy az országos kiállításon való részvétel Decsi Ilonának valóban szívügye. Kollekciója mégis több helyen egyenetlenséget mutat: a művésznő sokféle, és -fajta kifejezési formával kísérletezik egyszerre, s úgy tűnik, jelenleg még nem döntötte el, melyik mellett marad meg véglegesen. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy még nincs egészen „birtokon belül”, hiszen ennek a tárlatnak kétségkívül kiemelkedő darabjai inkább tűnnek külön-külön megharcolt egyéni csúcsoknak, semmint egy zárt grafikai koncepció belső törvény- szerűségeiből fakadó alkotásoknak. Lehet, hogy a probléma látszólagos, s arról van mindössze szó, hogy a németalföldi reminiszcenciák olyasféle megfogalmazódása, mint a „Háború I” és „Háború II”, egy tárlaton belül nehezen viseli el — a stílustörés veszélye nélkül — az olyan puritán, s kizárólag asszociációs síkokkal dolgozó kompozíciós formát, melyet pl. az „Eltévedt lovas” című Ady-il- lusztráció is mutat. Mindenesetre tény, hogy egy tárlattól, amely az első évtized eredményeit-sike- reit gyűjti csokorba, nem követelhetünk életműbeli egységet — ezért inkább azt nézzük meg, vajon miről is ad számot látogatójának, önmagának Decsi Ilona? Elsősorban biztos rajztudásról. Néhány modell- rajz a finom átmeneteket is megörökítő puha ceruza nyomán, Barcsay Jenő „Anatómiá”-jának eg zakt főrmanyelvét, tárgyilagosságát tűzi ki célul. Nem minden lap jut el azonban téma és rajz ilyen fegyelmezett egységéig, néhol csak a rajzkészség csillan át a formákon (Fák között). Decsi rajzai, pontosságot őrző nyomatai tagadhatatlan szakmai tekintély vívtak ki már eddig is, amihez csak annyit tennénk hozzá, hogy nem utolsósorban azért, mert számára a grafika valóban a lap teljes felületére irányuló, míves megmunkálást jelent (példaként tondóit említhetnénk). Milyen tudattartalmakat közvetítenek Decsi Ilona grafikái? A kérdést nem csupán a műelemzések szokásos tartalom-forma felosztása sugallja. A mondanivaló — s ez a hatvani tárlat summája is — Decsinél az a jó körülhatárolható többlet, amely a rajzkészséget tudássá, a gondolatot alkotássá szervezi. (Értékes adomány ez manapság, amikor jó néhány képzőművészeti munka ragad meg az ötletek szintjén). Természetszerűleg a már említett grafikai élmezőny többi tagjának munkásságára is jellemző egyfajta konkrét tartalmi irányultság. Decsi azonban — velük szemben — nem időzik el részletkérdéseknél, hanem általánosabb régiók felé tör. A háború behelyettesítése a patkánnyal (Háború I) a humánum kérdését, a legendák újraértelmezése pedig az emberi eszmék, erkölcsök és cselekedetek viszonylagosságát veti föl (Zsuzsánna és a vének). 3
