Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - JELENÜNK - Bodnár László: A mátraalji szénvagyon és lehetőségei

nyászkodás, azonban ezeket nem megfelelő jövedelmezőség, vízbetörés miatt hamar be kellett zárni. Így például a Hatvan vidéki Szénbánya Rt. a Kisgombos-pusz- ta környékén több fúrást mélyített le, amelyek körülbelül 64—80 méter mélységben elég vastag széntelepeket tártak fel. A Kisgombos-puszta mellett az Rt. függőleges aknát épített. Az aknát a feküvíz a 110 méter tengerszint feletti magasságig elárasztotta. A feküvíz negatív artézi víz volt, ez okozta a katasztrófát. Atkár község határában, a Dory-féle Tas-pusztán 1936. és 1938. évben két ízben is megkísérelték az artézi víz ottani felszállószintjénél alacsonyabban fekvő lignittelepek felnyitását, de mind a két lejtős aknában felemelkedett a negatív artézi víz, még mielőtt a lejtős akna elérhette volna a lignittelepet. Nag'yréde határában, az 1920— 1921-es években két fúrást mélyítettek le, melyek a lignittelepet 40—40 méter mélységben, a már veszélyes szint alatt érték el. A telep 3—4, elég vastag pádból tevődött össze. 1937-ben Valkó Adolf megkísérelte a telepet kitermelni, de a nagy nyomású víz miatt a munkát már a következő héten abbahagyta. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Visonta határában a Borhy-tanyánál mélyített le egy lejtős aknát, amely 1921 és 1924 között termelt, és összesen 929 720 mázsa lignitet szállított a külszínre.

1938-ban a Mátra vidéki Részvénytársaság Rózsaszent- márton határában nagyarányú kutatófúrást indított, s ennek alapján 1938. augusztus 16-án telepítette a VII. számú lejtős aknát. Az aknamező gazdag szénvagyona adta azt az ötletet, hogy Lőrinci térségében erőművet létesítenek. Ennek nyomán az akkori magyar kormány elhatározta az erőmű létesítését, s ezzel Budapest székesfővárost bízta meg. Az erőmű számára szükséges tüzelőanyag biztosítása céljából Budapest és a Mátraalja Rt. között szerződés jött létre. A szerződés megkötése után hozták javaslatba az akkor Pernyepuszta helyén

— a mai Petőfibányán —■ az altáró megépítését. A tervezett altáró vonalában kilenc fúrást mélyítettek le. Ezen fúrások alapján 1942. június 1-én megkezdték az altáró kihajtását. 1944-ig 1500 folyómétert hajtottak ki. 1944 júliusában, a háború következtében, az altáró kihajtása leállt, és egészen a felszabadulás utáni hároméves terv megindulásáig szünetelt.

1948-ban, a MÄSZ javaslatára megindult a Szűcsi— Rózsa—Ecséd völgyeknek részletes kutatása. A szűcsi völgyekben körülbelül 240 000 négyzetméter területet kutatták át, ahol 6—8 méter átlagvastagságú széntelepet harántoltak. A rózsái völgyben feltártak 200 000 négyzetméter területet, 4,8 méter átlagvastagságú szénnel, az ecsédi völgyben 250 négyzetméteres területen 5,5 méter átlagvastagságú telepet kutattak meg. A megkutatott terület szénvagyonát 70—80 millió tonnára becsülték. A kedvező szénvagyon alapján a Magyar Népköztársaság kormánya elhatározta — részben régi tervek alapján

— az erőmű megépítését.

A felszabadulás után az altáró kihajtása tovább folyt. Gyorsabb megépítés céljából 1948-ban az ecsédi oldalon is megkezdték a kihajtást. A lyukasztás 1952 októberében történt. A 4669,1 méter hosszú altáró 49,1 milliméter irány- és 70 milliméter szinteltéréssel lyukasztott. Petőfibányán a termelés 1949 októberében indult meg. Közben a háború folyamán a VII. számú akna szénvagyonát lefejtették, pótlására tőle északra megépítették a IX. számú lejtős aknát, amely 1951-ben kezdte meg működését. Ekkor a termelés a rózsaszentmártoni és a Pe- tőfi-altáró bányaüzemben intenzíven megindult, és a 2 üzem maximálisan napi 360 vagon lignitet termelt.

Rózsaszentmárton és környékének kutatómunkálataival egy időben folytak a kutatások Gyöngyös és környékén is. Ennek hatásaként megkezdték 1951-ben a XII. számú akna mélyítését. A beruházás mintegy 250 millió forintba került.

A Mátraialján 1940 után létesített üzemekben a szállítás csaknem teljesen gépesítve volt. 800—1000 milliméteres szállítószalagokon szállították a lignitet a munkahelyektől az üzemek szénbunkeréig, majd innen kötélpályán, illetve vagonban jutott el a fő fogyasztó Lőrinci Hőerőműhöz.

A szállítás gépesítése mellett a vágathajtást is gépesítették. Az Ajtai Szilárd-féle F—4 típusú jövesztő- és rakodógéppel folytattak kísérletet, amely során 604 folyóméter vágatot hajtottak ki egy hónap alatt, ez a teljesítmény európai szinten is ismert volt.

A frontfejtés művelésnél igen sok volt a baleset, ezért szükség volt olyan biztosítószerkezet kialakítására, amely az omlasztást kiküszöböli. Ezt a célt az Ursitz- féle hidraulikus pajzsbiztosítással sikerült elérni. A páncélpajzs kifejlesztése és alkalmazása területén elért eredményeiért Ursitz József okleveles bányamérnököt, a tröszt főmérnökét, 1959-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Ezzel a biztosítási móddal nemcsak biztonságosabbá vált a munka, hanem 25 százalékkal olcsóbban is termeltek és jelentős importbányafa-megtakarítást is értek el. E biztosítási móddal csökkentették a nehéz fizikai munkát igénylő rakodást, mert a szén 60—70 százalékát a kaparóra való robbantással termelték ki. A további fejlesztés és a népgazdasági tervekben meghatározott célok elérése szükségessé tette azt, hogy a mennyiségi tervek teljesítése mellett mind nagyobb súlyt helyezzenek a gazdaságosságra. Ezt a feladatot a mélyművelés lassú leépítésével és a külfejtés nagyüzemi fejlesztésével lehetett megoldani. A mátraalji lignitbányák termelése először 1952-ben haladta túl az évi 1 millió tonnát. 1965-ben 1 517 000 tonna volt a termelés, 1957-ben 1 537 000 tonna. Közben 1956-ban befejezte a termelést a szűcsi XI. akna, mert műrevaló szénvagyonát lefejtették és a hároméves élettartama alatt 470 000 tonna szenet termelt. Az 50-es évek végén a növekvő szénigények kielégítésére 1957-ben megindult az ecsédi külfejtés, amely még ebben az évben 5900 tonna szenet termelt.

Mi indokolta a külfejtés beindulását? A lignit olcsóbban termelhető, mint bármely kőszénféleség, a lignitbánya előnye abban van, hogy:

— a lignitrétegek kis mélységben találhatók;

— bányászat közben gázkitöréssel, szénporveszéllyel a bányászat vizes jellege miatt, és a földkéreg vetődéseivel nem kell számolni;

— tűzveszély elvétve lehetséges csak (ugyanis a külfejtéssel szabaddá tett terület, szénfelület körülbelül csak 2 év múlva gyullad be), ha nincs rajta védőréteg ;

— kevés a termelési költség és a fejlesztési veszteség;

— a dolgozók munkakörülményei jóval kedvezőbbek;

— a termelési kapacitást a mélyművelésnél megszabja a kiszállítási kapacitás, addig a külszíni fejtésnél ilyen akadályokról nem beszélhetünk.

Már az 1950-es évek elején kísérleteztek a külfejtések létesítésével, de az akkori kezdetleges felszerelés mellett a kísérlet nem volt eredményes. 1957-ben az ecsédi külfejtés letakarítási munkálatai tavasszal kezdődtek. A letakarítást végző berendezések a korábban már földmunkát végző gépparkból készültek. Meglehetősen nehéz körülmények között történt a külfejtés beindítása, mert a völgy, ahol a munkálatok megindultak,

32