Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - JELENÜNK - Bodnár László: A mátraalji szénvagyon és lehetőségei
az év nagy részében víz alatt állt. Ennek ellenére 1957. november 7-én az első szénszállítmány a bányából elindult. Ezt követően megindult a folyamatos széntermelés. A gazdaságossági vizsgálatoknál olyan kedvező eredmények születtek, hogy az ország gazdasági vezetése elhatározta az ecsédi külfejtés II. ütemének megvalósítását. Ez az ütem 1959. január 1-vel kezdődött és az I. ütemben tervezett 100 vagon/nap kapacitást terveztek. A második ütem megvalósításához további kutatások folytak és ennek alapján 14 millió 170 ezer tonna kitermelhető szénvagyont vettek számításba. A nagyobb mennyiségű termelés biztosítására külföldről a meglevőknél korszerűbb gépi berendezéseket importáltak a fedőréteg eltávolítására. A termelt szén szállítását teljes egészében a legkorszerűbbnek mondható szállítószalagos technológiával oldották meg. Az időközben jelentkező termelési igény szükségessé tette, hogy a betervezett napi 300 vagon termelést már az Ecséd II. ütem ideje alatt jelentősen túllépjék. Ennek következtében az ecsédi külfejtés 1962-ben elérte a 300 vagon/nap, 1963- ban a 400 vagon/nap és 1964-ben az 500 vagon/nap termelési szintet. Tekintve, hogy ilyen mennyiségű termelés csak korszerű berendezésekkel biztosítható, 1965. január 1-től beindították az Ecséd III. ütemet. A megnövekedett termelés biztosítására korszerű berendezéseket szereztek be, korszerűsítették a hírközlést, az energiaellátást és a szállításnál átálltak a hazai gyártású, 1200 milliméter szélességű szállítószalagokra. Ebben az ütemben valósult meg a korszerű hányóképzés rendszere. A nagyméretű termelésnövekedés ellenére a külfejtéses technológia lehetővé tette az összüzemi teljesítmény nagymértékű növekedését és 1964-ben már a külfejtés termelékenységi mutatója a mélyművelésű mutató négyszerese volt. A gazdaságossági mutatók ilyen kedvező alakulása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ország gadasági vezetése további nagy szénkülfejtések létesítését határozza el. Kedvező helyzetet lehet igazolni az ecsédi külfejtés hányóinak újrahasznosításával is. Kétségtelen, hogy a külfejtés igen nagy területeket von el egy bizonyos időre a mezőgazdasági termelésből, de az Ecsé- den elért eredmények jelentős véleményváltozást hoztak. A felhagyott hányóterületen a rendezés után nyárfát, málnát, szőlőt telepítettek és az eredmények kedvezőek voltak. A hányó egy részén az ecsédi termelő- szövetkezet kukoricát termelt. Bár a termelési eredmények nem érték el az országos átlagot, de még különösebb talaj-előkészítés nélkül is lehetséges a külfejtések hányóterületeinek hasznosítása. Az FM-tárcával közösen, a bányászat kutatóállomást létesített, melynek célja a hányok mezőgazdasági hasznosítása. A külfejtés rohamos fejlődésével szemben a mélyművelés visszafejlődött. 1962-ben a Szűcsi X. akna termelését beszüntették, a megmaradt szénvagyont az ecsédi külfejtés vette át. A 60-as évek közepén meginduló energiastruktúra-átalakítás programjának végrehajtása során a lignittel kapcsolatos fogyasztói igények jelentősen csökkentek, ezért a drágább önköltséggel működő mélyművelésű üzemek sorra felszámolásra kerültek. 1965- ben Petőfi-altáróban, 1967-ben Gyöngyösön, 1968-ban Rózsa IX. aknában szűnt meg a termelés, 1969-ben már csak a külfejtésből folyt termelés. Mint az előzőekből látható, az ecsédi külfejtés eredményei és a népgazdaság számára hozott haszna igen figyelemreméltó és igazolta azt a helyes döntést, hogy a Mátra- és a Bük.kal- ján levő óriási mennyiségű lignitvagyon nagy részét külfejtéssel műveljék le. A THOREZ KÜLFEJTÉSES BÁNYAÜZEM A párt és a kormány energiafejlesztési programja a távlati időszakra azt tűzte ki célul, hogy hazánk az egy főre eső villamosenergia-termelésben eléri az előttünk haladó fejlettebb országokat. Ennek érdekében az országban meglevő erőművi kapacitásnak többszörösét kell megvalósítani. Ennek a programnak egy részében Vison- ta térségében megnyílt a Thorez Külfejtéses Bányaüzem és az erre épülő Gagarin Hőerőmű. A visontai térség fúrásokkal való feltárása már az 1920-, illetve 1921-es évben megkezdődött. 1954-ben kisebb mértékben folytatódott, míg végül a fúrások zömét 1957-től 1966-ig mélyítették le. Az induláskor először a térség víztelenítését kellett megkezdeni. Az elővíztelenítést azért volt szükséges elvégezni, mert a széntelepek fölött levő fedőrétegek és a széntelepek alatti fekürétegek vízvezetőek voltak, továbbá a fejtési és 'hányórézsűk állékonyságát is biztosítani kellett. A terület folyamatos víztelenítését 1961-től végezték a külfejtés tervezett nyitóárkának körzetében, a széntelepek alatti és fölötti vízvezető rétegek szűrőzésével. 1968-tól fokozatosan áttértek a közvetítő réteges víztelenítésre. E módszer lényege, hogy a külfejtés feküje miatt jó minőségű vízvezető rétegek vizét megfelelő kúthálózattal levezetik az alsó rétegbe, ahonnan a határon levő, nagy teljesítményű kutakkal jól hatásfokkal eltávolítják. A víztelenítés intenzitására jellemző, hogy az 1964-es 6,8 köbméter (percenként) vízemelés 1971-re 22 köbméter/perc értékre emelkedett. A földtani viszonyok (több telepes kifejlődés) miatti kombinált művelési technológiát alkalmaznak: a mindenkori legalsó művelt telep feletti kőzetes meddőt közvetlen átrakással, a felette elhelyezkedő további meddőszeletek anyagát szállítószalagon juttatják a belső bányába. E művelési technológia a jelenleg ismert és hasonló körülmények között alkalmazott technológiák közül a legmagasabb színvonalat képviseli és a legjobb gazdasági eredményt produkálja. A közvetlen átrakásos technológia, magas fokú szervezettséget, az alkalmazott gépek munkájának szigorú összehangolását követeli meg. A külfejtésben alkalmazásra került technológiai berendezések: folyamatos üzemi jövesztő- és szállító- és hányóképző gépek. A letakarítási munkában a jövesztő- gép, a marótárcsás kotrógép, a termelésben alkalmazott pedig merítéklétrás. A széntelepek 3 százalékot meghaladó dőlése miatt az először beszerzett gépek után a második ütemben üzembe helyezett technológiai berendezések lejtőn járó kivitelűek, amelyek a munkafront hosszirányában 8 százalékos dőlésben is képesek dolgozni. A külfejtéses terület területileg két részre tagolódik, úgymint keleti terület és nyugati terület. A külfejtés keleti területének nyitása már 1964-ben kis és középnagyságú kotrógépekkel beindult, melyek előkészítették a nagy gépek beállításához szükséges munkafrontokat. Arra törekedtek, hogy a nyitóároktól DK felé való kifejlődéssel, egy ideig egyetlen frontból adják a termelést (szenet). A külfejtés nagygépes művelése a keleti terület fejtésével indult, két meddő- és egy szénszeletben. Az előrehaladással a telepek mélyebbre kerültek, és a külfejtés mélysége, valamint a szeletek száma megnőtt. A betakarításnál főleg a második szeletben jelentkezett nehézség ott, ahol homokkő, illetve cementált tufa volt. Ezeknek a kőzeteknek a fejtési ellenállása meghaladta az alkalmazott kotrók maximális vágóerejét. Átmenetileg lazítórobbantással igyekeztek segíteni, míg a homokkőjövesztésre alkalmas, magas vá33
